Popsikrémet kerestem, mert az eddig használt és jól bevált Babylove (DM) popsikrém receptjét megváltoztatták, ami szerintem oltári nagy hiba volt, legalábbis nekünk váltanunk kellett emiatt. Szerettem volna olyan terméket választani, ami természetes összetevőket tartalmaz, nemcsak védi, de ápolja is a kisfiam fenekét. Így találtam rá a HerbArting-ra, ami természetes babafürdetőt és popsikenőcsöt kínál az igazán gondoskodó szülőknek. Egy olyan anyuka álmodta meg a termékeket, aki elrettent attól, hogy mennyi méreganyaggal találkozhat egy kisbaba bőre és keresett egy megoldást, hogy ezt kiküszöbölje.
Az első benyomásom nagyon-nagyon pozitív volt. A szállítással kapcsolatban tettem fel üzenetben pár kérdést és mindenre készséggel válaszoltak, sőt felhívták a figyelmem egy lehetőségre, amivel 50 szerencsés ingyen kipróbálhatta a termékeiket. Azoknak, akik erről lecsúsztak is biztosítanak egy fantasztikus lehetőséget, arra hogy a termékeiket kipróbálják, hiszen kisebb méretű próbacsomagot is lehet rendelni kedvező áron. Szerintem, ez egy nagyon jó ötlet.

Nagyon tetszik, hogy a popsikrém csak természetes anyagokat tartalmaz, többek közt bio kamillát, bio mandulaolajat, shea vajat, E és B vitamint. Az, hogy 0 hónapos kortól használható szintén meggyőző érv volt. Éppen ezért már nagyon kíváncsi voltam, hog
y milyen lesz a gyakorlatban. Az első, ami nagyon tetszett benne az állaga volt. Krémes, selymes, fantasztikus. Az illata kellemes, természetes illatú. A kis tégely tökéletes volt arra, hogy bebizonyítsa, hogy egy anyuka szeretete és törődése által kifejlesztett termék néha sokkal jobb, mint a gyári körülmények között alkotott tömegtermék.

A cég fürdetőjét is volt szerencsém kipróbálni. Őszintén bevallom, hogy először nem tűnt túl különlegesnek, de utána rájöttem, hogy ez a nem megfelelő használat miatt volt. Az eddigi fürdetőnket a vízbe kellett keverni, viszont valószínűleg ebből a termékből keveset raktunk bele és így nem éreztük a hatását. Amikor viszont a bőrére kentük érezhető volt, hogy a tisztítás mellett finom ápolja is, ugyanis nagyon bársonyos, puha lett tőle a bőre.
Nagyon örülök, hogy rátaláltam, mert úgy gondolom, hogy nem utoljára ápoltam Patrikot ezekkel a termékkel és alig várom, hogy a következőnek beígért testápolójukat is kipróbálhatjuk majd.
A terhesség idején én nem nagyon vettem észre változást a hajam állapotával kapcsoltban, mint ahogy azt sok könyvben és cikkben olvastam. Viszont a szülés utáni pár hétben jelentősen megnőtt és sokkal sűrűbbnek is éreztem. Nagyon jó érzés volt, mivel nekem vékony szálú és elég kevés hajam volt mindig is. A kezdeti öröm hamar elszállt, ugyanis olyan mértékben kezdett el hullani a hajam, hogy csomókban szedtem ki fésülködés közben, hajmosás során teljesen megtelt a szűrő és az egész lakás az én hajammal volt tele. Néha már ijesztő mennyiségtől szabadultam meg napi szinten. Erre megoldást kerestem.
Nagyon jó érzés volt újra könyvet tartani a kezemben és nem csak azért, hogy megtudjam, hogyan kell gondozni és ápolni a kisfiamat. Végre tényleg kikapcsolódtam, úgy ahogy már nagyon régen.
A hétvégén a kisfiam egyik keresztanyjának a szülinapját ünnepeltük, amire én sütöttem tortát. Most próbálok újra formába kerülni a szülés után, ezért most nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszek, így egészséges tortareceptet kerestem. Így találtam rá 
Hozzávalók:
Számomra az is rendkívül fontos volt, hogy milyen pelenkát válasszak. Olvasgattam fórumokat, különböző csoportokba léptem be, hogy tájékozódjak a témában. Persze, ez egyénileg is változhat, hogy kinek melyik pelenka válik be, de szerintem hasznos, ha legalább azt tudjuk, hogy melyikek közül érdemes válogatni.