TesztelM Blog

Mommy Mia Box - Pici Piacos különszám

2016. augusztus 18. - TesztelM

Szerencsésnek mondhatom magam, mert zsinórban a második Mommy Mia Boxot sikerült megrendelnem. Mint azt már korábban említettem nagy Box Fan lettem, mindenféle meglepetés csomagot előszeretettel veszek, ezért nem volt kérdés, hogy megrendelem. Főleg, miután kiderült, hogy most augusztusban egy Pici Piacos különkiadás lesz. Terveztem, hogy kilátogatok az előző Pici Piacra, de sajnos nem jött össze, ezért örültem, hogy most egy kis kézzel fogható előzetest kaphatok belőle.

Egy következő ok, ami fontos volt számomra, hogy most egy jó ügy is társul a doboz adta örömünkhöz. Minden vásárló részesévé vált annak a 100.000 Ft-nak, amit a lányok a koraszulott.com (KORE) részére ajánlott fel. Szeretem az ilyen megmozdulásnak a részese lenni, mert hiszem, hogy ha csak kicsike is, amivel segíteni tudunk másokon sokat jelenthet.

imag2403_1.jpg

imag2407_1.jpg

És akkor nézzük a doboz tartalmát:

  • babyberry csillagos falmatrica nagyon szép kék színben. Nagyon szeretem a falmatricákat, mert szerintem sokkal kreatívabban és látványosabban lehet velük falat dekorálni, mint kész képekkel. Ezért mi ennek nagy hasznát fogjuk venni :)imag2470.jpg
  • Monello baby&more Pihepuha Peluspárna: azt hogy pihepuha azt értsd szó szerint. Annyira jó érzés hozzáérni, hogy ahogy kibontottam, nem is akartam abbahagyni a simogatását. Hogy milyen funkciót fog nálunk betölteni azt még nem tudom, de biztosan kitalálunk valamit, mert nem csak nekem Patriknak is nagyon tetszik az anyaga és a színe isimag2478.jpg
  • ludoshka csillagszemű hal: ez a limitált szériás csörgő-csipogó természetesen nagyon hamar a kisfiam kezébe került, valószínűleg figyelemfelkeltő színvilága miatt. Én jobban szeretem a kerekebb, cukibb plüssöket, de én lány vagyok, ez a doboz pedig mégiscsak egy fiatalembernek jött, akinek viszont ez a halacska is nagyon tetszett. :)imag2474.jpg
  • Cseppke nyálfogó babasál: nekem ez a kedvencem ebből a csomagból. Kétféle kék csíkkal díszített felső rétegből és nagyon finom puha alsó polár rétegből áll, két patenttal, hogy hosszabb ideig tudjuk hordani. Jó hasznát fogjuk venni még a fogzásnál és szerintem hidegben is. És nem mellékesen nagyon vagány külsőt kölcsönöz  :)1471513594812_1.jpg
  • KarlaLIna designer noteszek 1 db Hálanapló és 1 db Üzenőfüzet: Ezek a termékek kifejezetten a Mommy Mia részére készültek, ezért is boldog vagyok, hogy nekem sikerült megrendelnem, mert nagyon-nagyon tetszenek. Szerintem minden anyukának vannak rosszabb napjai, amikor bizonytalanok, kedvtelenek, szomorúak vagyunk. Ilyenkor egy ilyen Hálanapló kifejezetten hasznos lehet. Egy vidám, pozitív napon feljegyzett gondolat, sokat segíthet akkor, ha egy kicsit nehezebb időszakot élünk át. Az Üzenőfüzetnek pedig gyermekünk örülhet majd, ha felnő és kedves, biztató gondolatot olvashat tőlünk, vagy akár csak egy-két régi emlék felelevenítésében kaphat segítséget

imag2484.jpg

  • NaturaLisa Baba popsikrém (14 ml): régóta szemezek a NaturaLisa termékeivel és tádáám, most itt van. :) Már a csomagolása is nagyon megnyerő, aranyos ez a kis fém tégely. Szeretem a természetes kozmetikumokat, főleg ha a babatermékekről van szó.  Tartalmaz shea vajat, körömvirág olajat és E-vitamint. Engem meggyőzött és bár meg vagyunk elégedve a jelenlegi popsikrémünkkel, de  ezt is mindenképpen kipróbáljukimag2486_1.jpg
  • NaturaMia Immun Manó olaj (5 ml): 100%-os természetes immunerősítést ígér ez az olaj a tájékoztató szerint. Szeretem az aromaterápiás dolgokat, ezért természetesen ezt is kipróbáljuk, főleg, ha még pozitív mellékhatásokra is számíthatunk :)imag2490_1.jpg
  • Ezen felül vannak még benne természetesen kuponok is
    • ludoshka
    • KarlaLina
    • Monello
    • babyberry
    • NaturaLisa
    • NaturaMia
    • Me&myMummy
    • Pure Love
    • Pocket Trailer
    • Pici and the City
  • És természetesen a megszokott gyönyörű türkiz-fehér doboz :)

Véleményem szerint megint egy nagyon jól összeállított dobozzal lehetünk gazdagabbak, éppen ezért ez csak megerősített abban, hogy én továbbra is elkötelezett követője maradok a Mommy Mia-s lányoknak. Csak így tovább csajok! :)

Lush - Kézzel készült szépségápolás

2016. augusztus 12. - TesztelM

Két Lush terméket kaptam ajándékba. Őszintén szólva nem találkoztam még ezzel a termékcsaláddal, ezért nem csak kipróbáltam, de utánanéztem a teljes kínálatának is és nagyon szuper dolgokat találtam.

Felemelő érzés volt elolvasni a cég történetét. Jó olyan céggel találkozni, aminek még fontosak az értékek. Ahol még mindig kézzel készülnek a termékek, pedig már több mint 50 országban, 880 Lush üzlet működik.

Nem vásárolnak olyan cégtől, ahol állatkísérleteket végeznek. Termékeiket gyümölcsből, zöldségből, illóolajokból és biztonságos szintetikus anyagokból állítják elő. 

A filozófiája példaértékű:

lush_vilaga.jpg

A két termék, amit én kipróbáltam, a Happy Hippy tusfürdő és egy Ultrabland arctisztító.

A tusfürdőt a frissítő grapefruit illata miatt ébresztőnek ajánlják, de én az esti fürdéseimhez is tökéletesen alkalmasnak találom. :) Valóban nagyon üdítő az aromája, selymes az állaga, ami simává varázsolja a bőrömet. És még hajmosáshoz is használható, így praktikus lehet nyaralásokhoz is, két flakon helyett elég egyet becsomagolni.

Az arctisztítónál amikor elolvastam a használati utasítást kicsit meglepődtem. Egy viszonylag zsíros krémről van szó, amit fel kell vinni az arcbőrre és utána egy vattapamaccsal eltávolítani. Semmi dörzsölés, vagy vizezés. Őszintén én mégis egy vizes fürdőkesztyűvel távolítottam el az arcomról és azt kell hogy mondjam, teljesen meg voltam elégedve a végeredménnyel. Nagyon finom puha arcbőr, sehol a ragacsos, zsíros érzés amire számítottam. Sokkal tisztábbnak, egyenletesebbnek tűnt az arcbőröm a használat után. lush.jpg

Nálam beváltak a kipróbált termékek. Már keresem a következő Lush készítményt, amit kipróbálhatok. 

Kényeztető doboz - Norie-box Travel

2016. július 29. - TesztelM

Egyre népszerűbbek a különböző tematikus dobozok, amikben különféle válogatott termékeket lehet megvásárolni vagy úgy, hogy  már előre beharangozzák a tartalmat, de olyan is akad, hogy teljesen ismeretlenül. Ezáltal a különböző Unboxing cikkek, illetve videók is egyre gyakoribbak, ahol a boxok újdonsült tulajdonosai bemutatják, hogy mit is kaptak és hogy mennyire vannak megelégedve.

Régóta követem és kedvelem a Hogyan legyek jó nő? oldalt és persze Takács Nórit. Szeretem a praktikus ötleteket, a csajos videókat és mindent, ami segítséget nyújthat a hétköznapokban a nőiesség megőrzésében. Vettem már hasznát főzés, frizurakészítés, sőt szőrtelenítés területén is.imag1890_1.jpg

Éppen ezért nagyon hálás vagyok, hogy én is kezembe foghattam a legújabb Norie-boxot, aminek már a doboza is meseszép. Mivel követem az oldalt nem ért meglepetés a benne található termékekkel kapcsolatban, mégis kicsit úgy éreztem magam mint egy kisgyerek karácsonykor. Én éppen ebben látom a dobozok sikerét, mert egy évben többször juthatunk ilyen élményekhez, ráadásul képesek vagyunk saját magunkat is meglepni. :)1469783826910.jpg

A Travel pakk tényleg minden terméke nagyon hasznos lehet egy utazás alkalmával:

  • Fa Coconut Water Tusfürdő mennyei kókusz illattal
  • Vöslauer Balance Pink Grapefruit ízesítésű ásványvíz: Nagyon finom, és nagyon cuki ez a kis üveg :)
  • Lacalut White fogkrém: egy fogfehérítő fogkrém mindig jól jön
  • Borotalco Original Dezodor: egy kisebb táskának is tökéletes kelléke lehet
  • Batiste Száraz Sampon: ezelőtt még sose próbáltam semmilyen száraz sampont, most itt az ideje :)
  • Schüssler Hidratáló Ajakbalzsam
  • Doliva Intenzív Arckrém Exkluzív Kontur-Filler: nagyon tetszik a csomagolása, illata, selymes állaga
  • Laboratoires Diadermine Lift+ Fényvédő Arckrém: szuper illata van és nem hagy zsíros érzést felkenve
  • Nippes Üveg Körömreszelő: minden női táska elengedhetetlen kelléke, ráadásul csodaszép 

A fantasztikus termékeken kívül kaptam még:

  • 30% kedvezményre jogosító kupont, amit 2B Makeup termékekre használhatok fel
  • 20% kedvezményt NaturProdukt termékekre
  • Vöslauer nyereményjáték szórólapot
  • Schwarzkopf nyereményjáték szórólapot
  • Borotalco tájékoztatólapot 
  • Schüssler Natúrkozmetikumok tájékoztatófüzetetimag1931_1.jpg

Egyszerűen oda vagyok ezért a dobozért! És a jó hír, hogy még mindig rendelhető az alábbi linken.

Már most várom a következő lehetőséget a bontogatásra és szerintem ti is bátran lepjétek meg barátnőiteket, anyukátokat, de legfőképpen saját magatokat. Ennyi kényeztetés mindenkinek jár.

Első 1000 nap - Mit egyen a kisbaba?

Milumil Blogger Pályázat

2016. július 28. - TesztelM

Kisbabánk megszületése után nagy fejtörést tud okozni a táplálkozás. Mindenféle szempontból. Először azért, hogy mit is egyen az újdonsült anyuka, másodszor pedig, hogy mit kapjon a kisbaba. 

Az anyuka egyen olyat, amitől megindul a teje, nem fáj a baba pocakja, táplál, erőt ad az éjszakázásokhoz, egészséges. Én úgy tapasztaltam, hogy sokkal nehezebb ebben az időszakban kitalálni, hogy mit is együnk. Bár azt hiszem nem nagyon lehet elhibázni azzal, ha továbbra is azt fogyasztja, amit a terhesség alatt evett. Legalábbis nekem egy-két dologról kellett csak lemondanom. A szoptatás alatt talán a legfontosabb, hogy olyat együnk, ami nem okoz hasfájást a picinek. A kisfiammal, Patrikkal nekünk szerencsénk volt. Talán egy kezemen meg tudnám számolni a kellemetlen éjszakákat. De azoknál az alkalmaknál mindig megígértem neki, hogy nem fogok semmit enni, szó szerint, csak hogy ő ne éljen át ilyen kínokat. Persze nem tartottam be mindkettőnk érdekében, de én tényleg nagyon odafigyeltem arra, hogy mit nem ajánlanak és azt nem is ettem. Nálunk a paradicsom és a narancs volt az, amit megpróbáltam, de sajnos mindkettő bántotta.milumil.jpg

Fontosnak tartottam, hogy mivel szerencsére volt megfelelő mennyiségű tejem, az első hat hónapban csak anyatejet kapjon a kisfiam. Nagyon sokan próbáltak tanácsot adni, de ez volt az a terület, ahol a megérzéseimre akartam hallgatni. Valaki azt mondta folyamatosan, hogy adjak mellé vizet, mert kell innia a babának, kipróbáltam, nem kellett, ezért nem erőltettem. Valaki saját tapasztalatait mondta, miszerint már 4-5 hónaposan kell adni almát, kekszet, de én tényleg napra pontosan megvártam, hogy betöltse a 6. hónapot és csak utána kezdtük el. Ebben a saját megérzéseimre próbáltam hagyatkozni.tapszerek.jpg

Őszintén megmondom, hogy izgultam már előre, hogy hogyan fogja fogadni Patrik a szilárd táplálékot. De úgy gondolom, hogy egyáltalán nem kellett volna félnem tőle, mert minden nagyon jól ment. Vagyis mehetett volna még jobban, ha nem vagyok túl óvatos és aggodalmaskodó. Nekem a merevségem oldásában nagyon sokat segített, hogy eljártunk egy szülői közösségbe havonta egyszer, ahol mindenki megoszthatta tapasztalatait és kérhetett segítséget a többi anyukától úgy, hogy közben a babáink is jól érezhetik magukat. Jó volt hallani, hogy ki hogy csinálja a dolgokat és hogy nem kell annyira félni az új ételektől, mert ha jobban figyeljük a baba reakcióit sokkal egyszerűbb minden. Ugyanis én féltem attól, hogy mi van ha túl sokat adok, mi van ha túl keveset. Nem vagyok-e gyors, vagy lassú az új ízek bevezetésével. Az egész hozzátáplálásra kicsit rágörcsöltem, de azt éreztem, hogy ezzel nagyon sok mindent megalapozok. Hatással lehetek arra, hogy elkerüljünk allergiákat, megalapozhatom az egész táplálkozását. 

bebietelek.png

Most már sokkal lazábban kezelem a dolgokat, de nagyon sokszor örültem volna annak, ha van egy könyv, oldal, vagy bármi, ami pontosan megadja, hogy mikor, mit adjak a gyermekemnek. Tisztában vagyok vele, hogy így ebben a formában ez nem teljesen lehetséges, hiszen minden gyerek más és a szokások, elvárások sem azonosak. Vannak szülők, akik elég korán elkezdenek felnőtt módon táplálni, mások viszont gondosan megválogatva bio, cukormentes, "mindenmentes" étrendhez ragaszkodnak. Lehet kérdés, hogy csak házi kosztot kapjon, vagy nyugodtan adhatunk üveges bébiételt is? Én úgy gondolom, hogy érdemes megtalálni az aranyközéputat és valahol a kettő között lenni. Legalábbis én oda próbálok tartozni. 11 hónaposan már sokszor adom ebédre azt, amit mi is eszünk. Persze sokkal kevesebb fűszert használok, csak olyat, amit már ajánlanak számára. De néha nem gondolom, hogy rosszat teszek azzal, ha kész bébiétellel kínálom meg. Szerintem kell, hogy más ízeket is megismerjen és már lehet nagyon jó kész ételeket is kapni.

Ha javasolhatnék valamit azoknak, akik most állnak ezek előtt a feladatok előtt, mindenképpen azt mondanám, hogy mindent csak nyugodtan és lazán. Ha élvezed, amit csinálsz minden sokkal jobban megy. Szerintem ez igaz a gyereknevelésre is. Saját tapasztalat alapján is mondhatom, hogy sajnos főleg mi nők hajlamosak vagyunk túlaggódni a dolgokat. Pedig a kisbabánk nagyon sokszor nagyon jó partner tud lenni mindenben. Tud segíteni az apró kis jelzéseivel, hogy mi jó neki és mi nem. Csak figyeljünk oda és menni fog.

badge_nutriklub.png

 http://1000tipp1000nap.hu/

Első 1000 nap - Mit egyen egy kismama?

Milumil Blogger Pályázat

2016. július 27. - TesztelM

Egy életen át riogatnak minket a táplálkozással. Mindenhonnan kapjuk a tanácsokat ötleteket, hogy mit szabad és mit nem szabad enni. Minden élethelyzetben nehézséget okoz ezeknek a betartása, de áldott állapotban még nagyobb felelősséget jelent. Nem igaz most már az a kifejezés, hogy "kettő helyett kell enni", de teljesen helytálló, hogy kettő helyett kell odafigyelni.

Mindig voltak elképzeléseim arról, hogy hogyan is fogok étkezni akkor, ha majd a kisbabám a pocakomban lesz. Természetesen ezeknek nagy részét a filmekben látottak adták, de persze barátok, ismerősök tapasztalatai is voltak közte. Bennem egy kép élt igazán, hogy az éjszaka közepén fogom ugrasztani életem párját, hogy szerezzen nekem görögdinnyét. Természetesen ezt el is mondtam előre, nem akartam zsákbamacskát árulni, ezért a férjem erősen bízott benne, hogy ez a fajta kívánós korszakom ne télen érjen minket. A valóság nem állt messze az elképzelésemtől, valóban szinte az egész terhesség alatt szinte végig gyümölcsöt kívántam, de a beszerzést mindig tudtuk napközben intézni és szerencsére februárban is sikerült görögdinnyét vásárolni, őszintén szólva meglepően finomat. :) 

dinny.jpg

Olvastam valahol, hogy minél változatosabban táplálkozik egy várandós nő, annál kevésbé lesz válogatós a kisbaba, hiszen már a magzatvízen keresztül is érez ízeket, illatokat. Lehet benne némi igazság, mert azt vettem észre az illatokkal kapcsolatban, hogy amikor szalonnát sütöttem, akkor különösen mozgékony volt Patrik a pocakomban. És mivel én szinte mindent megeszek és szeretek, egyenlőre most a hozzátáplálás során sincsen semmilyen problémánk.pocak.jpg

Véleményem szerint nem kellene máshogy étkezni a terhesség alatt se ha, már előtte is kiegyensúlyozott, egészséges lenne az étrend.  Persze lehet mondani, hogy más tápanyagokra van szükség, de ezeket szerintem lehet pótolni a különböző vitaminkészítményekkel. A lényeg, hogy ezt se parázzuk túl. Ki kell élvezni ennek a boldog időszaknak minden pillanatát, amibe bele tartozik a finom ételek fogyasztása is, odafigyelve, hogy mi a jó a pocaklakónak. Bár tapasztalataim szerint jelzi, hogy neki mi esik jól. Legalábbis én úgy képzeltem, hogy azokat az ételeket kívánom, amik számára hasznos dolgokat tartalmaznak. Furcsa kívánós dolgaim nekem nem voltak. Én csak gyümölcsöt ettem volna gyümölccsel. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de a kisfiamnak, Patriknak is adhatok bármilyet és bármennyit.

Szerintem minden kismamán a terhesség kezdetétől kezdve hatalmas nyomás van, legalábbis nehéz ezeket lazán venni. Minden egyes tevékenységet jól megfontoltan kell megtenni, beleértve az étkezést, hiszen felelős lesz egy másik életért

  • Figyelni kell arra, hogy mi egészséges és mi nem.
  • Meg kell maradni, formás gyönyörű kismamának, ami őszintén nem olyan egyszerű, pedig ez is egyre nagyobb elvárás, hogy egy nő fitt és friss legyen az egész terhesség alatt
  • Meg kell hallgatni minden körülöttünk lévő ember ötletét, tanácsát, tapasztalatát. Ez borzasztóan fárasztó, néha idegesítő tud lenni. 

Éppen ezért, úgy gondolom, meg kell próbálni a stresszhelyzeteket elengedni, megtenni mindent, ami a mamának és a babának is jó és megélni úgy a várandósság minden pillanatát, hogy az életünk egyik legboldogabb időszaka legyen, hiszen az is.
badge_nutriklub.pnghttp://1000tipp1000nap.hu/

Amerika fahéjas csiga

2016. július 25. - TesztelM

Mostanában nem nagyon szoktam olyan süteményeket sütni amik hagyományos alapanyagokból készülnek. De vannak olyan helyzetetek nagyon ritkán, amikor engedek a kísértésnek és úgy csinálok meg egy édességet, ahogy azt az eredeti recept írja. Ennél a fahéjas csigánál is így tettem és az eredmény mennyei lett.

Hozzávalók:1469471663696.jpg

Tészta:

  • 2,5 dl tej
  • 2,5 teáskanál porélesztő
  • 10 dkg cukor
  • 8 dkg vaj
  • csipetnyi só
  • 2 egész tojás
  • 60 dkg liszt

Töltelék:

  • 10 dkg puha vaj
  • 15 dkg barna cukor
  • 2-3 evőkanál őrölt fahéj

Máz:

  • 10 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 10 dkg krémsajt

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben, majd összegyúrjuk a tészta hozzávalóival, úgy hogy egy lágy, de rugalmas tésztát kapjunk. Meleg helyen kb. 1 óra alatt duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát kb. fél cm vastag téglalappá nyújtjuk. Puha vajjal kenjük meg, rászórjuk a fahéjas barna cukrot és szorosan feltekerjük. 4-5 cm széles szeletekre vágjuk és sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük, ahol még 30 percig hagyjuk kelni.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. Amíg a tekercsek megsülnek kikeverjük a mázat, amit még melegen a megsült csigákra kenünk. 

Jó étvágyat mindenkinek, ehhez az ízletes desszerthez

Babyzoo - Egész termékpaletta kipipálva

2016. július 19. - TesztelM

Már egy előző bejegyzésemben bemutattam nektek a Babyzoo termékcsaládot.

Akkor ígértem, hogy ha sikerült beszereznem a többi termékét is akkor arról is beszámolok majd. A Babyzoo-nak hála ez megtörtént, ezúton is köszönöm nekik.

imag1057.jpg

Előzőleg megrendeltem a popsikrémet és a fürdetőt. Őszintén nem véletlen, hogy ezzel a két termékkel indítottam. A többi termékre egyenlőre nem igazán volt eddig szükségem, pontosabban nem gondoltam, hogy szükségünk lenne.

  • Testápolóra azért nem mert, a fürdető fantasztikusan puha bőrt kölcsönöz Patriknak, ezért nem kell mással kennem. Így most sem rajta próbáltam ki, hanem magamon, mert nekem azért néha tud száraz lenni a bőröm. Nagyon tetszett, hogy nem hagyott zsíros érzést, jól felszívódott. És természetesen puha, hidratált lett a bőröm.
  • Ebben a nyári melegben nagyon hasznos lehet a hintőpor is a kis hajlatokra, nagyon kellemes a Babyzoo hintőpor illata és állaga is. 
  • A legjobban a babaolaj tetszett meg. Az első pár hónapban azért maradt ki nálunk a babamasszázs, mert mindig elfelejtettem beszerezni a olajat hozzá és kicsit óckodtam attól, hogy napraforgó olajat használjak. Később meg már azt éreztem, hogy kinőtt belőle és már nem lenne le masszírozás közben. Most viszont nem volt kifogás, kipróbáltuk és nagyon tetszett nekem is és Patriknak is. A kis lábait masszíroztam meg vele és nagyon élvezte.

Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Babyzoo-ra, hiszen ez a termékcsalád az egész családunk szívet megnyerte. :)

Van az a pénz? - Könyvajánló

2016. július 16. - TesztelM

imag1232.jpgSzeretem Jill Mansell könyveit. Szám szerint ez volt a harmadik, amit olvastam tőle és most sem csalódtam. Sőt talán ez volt eddig a kedvencem.

Nem véletlenül, hiszen a főszereplő hölgy benne egy könyvesboltban dolgozott. Bár nem olyan sokszor játszódik ott a cselekmény, de ez a vonal nagyon megragadott, mert most, hogy itthon vagyok és nem dolgozom még jobb volt visszaemlékezni, hogy miért is szeretem a munkámat. Van is egy részlet, amit mindenképpen megosztanék veletek. Egy kis bepillantást enged a könyvesbolti eladók életébe.

"Öt nappal később Lola újra a boltban volt. Szerette a munkáját és a vásárlókat. Persze előfordult, hogy valaki az idegeire ment. Főleg ekkortájt, karácsony előtt, amikor rengeteg olyan ember is betért az üzletbe, akik az év többi napján be nem tennék a lábukat egy könyvesboltba. Most azonban beözönlöttek, mert eljött a Mindenképpen vásárolni kell valamit állapot, tetézve a Gőzöm sincs, mit vegyek érzetével. Ez okozott nagyon vicces helyzeteket is, de gyakran az őrületbe kergette. 

- Nem, nem, ezek egyike sem jó - mondta neki a nő, és eltolta magától a könyveket, amelyeket Lola tett elé.

- Nincs más, rovarokról szóló könyvünk raktáron. De ha szeretné, megnézem még a számítógépben is, és ha...

-Nem, az a könyv, amit keresek, nem is hasonlít ezekhez - torkolta le a nő.

-Abban nincsenek képek.

Csodás! Szóval ez az asszony olyan, rovarokról szóló könyvet keres, amelyben nincsenek képek.

-Ha látná a borítót, felismerné?

-Nem.

Lola harmadszor is nekifutott a feladatnak.

-Biztosan nem emlékszik rá, ki írta?

A nő megrázta a fejét.

-Nem. Gondoltam, majd maga tudja.

Az asszony szemlátomást csalódott volt, hogy a Kingsley's munkatársa ilyen csúnyán cserbenhagyta.

-Nagyon sajnálom - kért elnézést Lola -, nem tudom, még mi alapján tudnám megkeresni. Attól tartok, nem fogok tudni segíteni...

-Röf-röf.

Lola rámeredt a nőre.

-Tessék?

Az pedig diadalittasan közölte:

-Van benne egy disznó is.

Egy disznó. Világos. Tehát egy disznó a rovarokról szóló könyvben.

Lola agyán villámgyorsan végigfutott az újabb információ, próbálta hozzáilleszteni minden eddigi tudásához. Aztán egyszerre összeállt a kép.

-Csak nem A legyek ura?

-De! Azt a könyvet keresem."

Ilyen és ehhez nagyon hasonló helyzeteket éltem át elég gyakran munka közben. Én nagyon élveztem a kihívásokat, amiket a vevők állítottak elénk.1467982588858.jpg

Tehát összességében ez a könyv nem csak azért tetszett nekem mert jó a sztori, kedvesek a szereplők, fiatalos, lendületes, hanem mert egy kis nosztalgiázásra és invitált engem.

Szívből ajánlom mindenkinek

Csodakenyér útifűmaghéjból

2016. július 08. - TesztelM

Több oldalon is megjelent egy recept csodakenyér néven, könnyen beszerezhető alapanyagokból, ráadásul mindegyik volt itthon, szóval teljesen egyértelmű volt, hogy nekem ezt ki kell próbálnom. Persze kicsit változtattam rajta és nagyon jól sikerült. 1467801481314.jpg

Hozzávalók

  • 6 evőkanál porrá őrölt útifűmaghéj
  • 1 dl víz
  • 125 g Szafi Paleo sütőliszt
  • 6 tojás
  • 1 evőkanál Szafi Nyílgyökérliszt
  • 1,5 teáskanál sütőpor
  • 1 dl olivaolaj
  • 1 evőkanál kókuszolaj
  • 1 dl víz

 imag1116.jpg

Az útifűmaghéjat össze kell keverni az 1 dl vízzel, hogy egy kocsonyás állagot kapjon. Ehhez keverjük hozzá a többi hozzávalót is. Szilikonos kenyérsütő formába simítjuk és 180 °C-os sütőben 35-40 percig sütjük.

A lány a vonaton - Könyvajánló

2016. július 06. - TesztelM

1465813941252.jpgSzeretem a jó krimiket, thrillereket. A lány a vonaton egy kicsit vontatottan indult nekem, de végül egy nagyon izgalmas történet kerekedett belőle.

A címben szereplő lány élete legrosszabb szakaszát éli. Férjétől elvált, munkahelyéről kirúgták és még alkoholproblémákkal is küzd. Az egyetlen ami némi boldogsággal tölti el, ha reggelente a vonatról megpillant egy házaspárt, akik köré egy elképzelt világot szőtt. Viszont ez is összetörik és vele együtt a nő számára minden remény is, hogy igenis létezhet még tökéletes kapcsolat és élet.

Fokozatosan bontakozik ki a bűntény, bár szerintem egy kicsit tényleg lassabban, mint ahogy kellene, de lehet hogy csak én nem voltam az elején ráhangolódva. Azonban szerencse, hogy általában nem adom fel a dolgokat, mert sajnálhattam volna ha nem olvasom tovább. 

Tényleg csak ajánlani tudom.

süti beállítások módosítása