TesztelM Blog

Természetes babakozmetikumok - HerbArting

2016. június 02. - TesztelM

Popsikrémet kerestem, mert az eddig használt és jól bevált Babylove (DM) popsikrém receptjét megváltoztatták, ami szerintem oltári nagy hiba volt, legalábbis nekünk váltanunk kellett emiatt. Szerettem volna olyan terméket választani, ami természetes összetevőket tartalmaz, nemcsak védi, de ápolja is a kisfiam fenekét. Így találtam rá a HerbArting-ra, ami természetes babafürdetőt és popsikenőcsöt kínál az igazán gondoskodó szülőknek. Egy olyan anyuka álmodta meg a termékeket, aki elrettent attól, hogy mennyi méreganyaggal találkozhat egy kisbaba bőre és keresett egy megoldást, hogy ezt kiküszöbölje.img_20160510_172351.jpg

Az első benyomásom nagyon-nagyon pozitív volt. A szállítással kapcsolatban tettem fel üzenetben pár kérdést és mindenre készséggel válaszoltak, sőt felhívták a figyelmem egy lehetőségre, amivel 50 szerencsés ingyen kipróbálhatta a termékeiket. Azoknak, akik erről lecsúsztak is biztosítanak egy fantasztikus lehetőséget, arra hogy a termékeiket kipróbálják, hiszen kisebb méretű próbacsomagot is lehet rendelni kedvező áron. Szerintem, ez egy nagyon jó ötlet.

popsikenocs.jpg

Nagyon tetszik, hogy a popsikrém csak természetes anyagokat tartalmaz, többek közt bio kamillát, bio mandulaolajat, shea vajat, E és B vitamint. Az, hogy 0 hónapos kortól használható szintén meggyőző érv volt. Éppen ezért már nagyon kíváncsi voltam, hog
y milyen lesz a gyakorlatban. Az első, ami nagyon tetszett benne az állaga volt. Krémes, selymes, fantasztikus. Az illata kellemes, természetes illatú. A kis tégely tökéletes volt arra, hogy bebizonyítsa, hogy egy anyuka szeretete és törődése által kifejlesztett termék néha sokkal jobb, mint a gyári körülmények között alkotott tömegtermék.

babafurdeto_ha.jpg

A cég fürdetőjét is volt szerencsém kipróbálni. Őszintén bevallom, hogy először nem tűnt túl különlegesnek, de utána rájöttem, hogy ez a nem megfelelő használat miatt volt. Az eddigi fürdetőnket a vízbe kellett keverni, viszont valószínűleg ebből a termékből keveset raktunk bele és így nem éreztük a hatását. Amikor viszont a bőrére kentük érezhető volt, hogy a tisztítás mellett finom ápolja is, ugyanis nagyon bársonyos, puha lett tőle a bőre.

Nagyon örülök, hogy rátaláltam, mert úgy gondolom, hogy nem utoljára ápoltam Patrikot ezekkel a termékkel és alig várom, hogy a következőnek beígért  testápolójukat is kipróbálhatjuk majd.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása