TesztelM Blog


E L James: Mister

Könyvajánló

2020. február 25. - TesztelM

Azt hiszem, hogy elmondhatjuk, hogy a romantikus-erotikus könyveknek a virágzását E L James: A szürke ötven árnyalatának megjelenése robbantotta be. Szerintem, aki kicsit is szereti a nőknek szóló könyveket, az legalább az első részét olvasta ennek a trilógiának. Sokan még azok is, akik nem szeretik, de kíváncsiak voltak, hogy mi is ez a nagy felhajtás e körül a könyv körül. És hát az is bevallhatjuk, hogy sokunkban megmozgatott valamit. Én akkor azt, a trilógiát nagyon kedveltem, kivéve a harmadik részt, mert szerintem az annyira nem sikerült jól. Na de, ennek ellenére kíváncsi voltam, hogy az írónő mire képes, túl tud-e lépni ezen a nagy sikerű könyvön és képes-e ismét maradandót alkotni.

1582532424835.jpg

Fülszöveg:

LONDON, 2019. A jóképű, arisztokrata származású Maxim Trevelyan a sors kegyeltje. Remek kapcsolatainak és tömérdek pénzének köszönhetően soha nem kellett dolgozni,  és ritkán aludt egyedül. Ám egy végzetes tragédia folytán mindez megváltozik. Maxim örökli a nemesi címet, a vagyont és az ingatlanokat, és az ezekkel járó felelősséget is. Bár erre nincs felkészülve, akkor is szembe kell néznie a kihívással.

A legnagyobb próbatétel azonban mégsem ez, hanem leküzdeni az ellenállhatatlan vágyat egy titokzatos nő iránt, aki nemrég érkezett Angliába. Maxim menthetetlenül beleszeret a zenei tehetséggel megáldott, gyönyörű tüneménybe. Még sosem tapasztalt ilyen érzelmeket, és nem meri nevén nevezni az érzést.

Kicsoda Alessia  Demachi valójában? Meg tudja-e védeni Maxim ezt a veszélyes múltú, csodálatos teremtést a rosszakaróktól? És mit fog szólni a lány, ha kiderülnek Maxim féltve őrzött titkai?

A London szívéből a vadregényes cornwalli vidéken és a félelmetes Balkánon át tartó utazáson az olvasó lélegzet-visszafojtva követheti Maxim és Alessia sorsát.

A kezdeti lelkesedés után nagyon besokalltam a romantikus-erotikus könyvekből. Egy idő után már a szexuális aktusok leírását inkább tovább lapoztam. Így azért volt bennem egy kis félsz, hogy ennél a könyvnél vajon mennyire esik túlzásokba az írónő, de azt kell, hogy mondjam, talán egy picit lépte csak át a határt. Az első pár fejezetben úgy gondoltam, hogy tökéletesen ráérzett arra, hogy talán már nincs feltétlenül arra szükség, hogy percről percre leírjon egy szeretkezést. De azt hiszem, hogy az elején, a jelentéktelen partnereknek tudható be, hogy ott igazából csak az ágyig való eljutásnak van jelentősége és ezért sem akarja leírni azt, hogy mi történik a ruhák levétele után. Viszont a nővel, akivel már érzelmek is vannak, ott már valóban egy kicsit túl sok lett a romantikus aktusok részletezése. Nem mondom, egy, vagy kettő talán még nem is lett volna rossz, de amikor egyik aktusból a másikba mennek, az már nekem egy kicsit sok.

1582532508269.jpg

Viszont maga a cselekmény mégis nagyon jól volt felépítve. Az elején rövid a szereplők bemutatása és úgy gondolom, hogy ennél nem is volt többre szükség. Pont annyit tudtunk meg róluk, amennyit kellett. Gyorsan sikerül összehozni a főszereplő Maximot és Alessiát. Ráadásul, ami nekem nagyon tetszett, hogy a könyv több pontján is kifejezetten izgalmas cselekmény zajlik. Ezzel folyamatosan arra késztetett, hogy tovább olvassam. 

Tetszettek a szereplők. Az erős magabiztos férfi, aki az izmos férfias kiállásával, az igencsak stabil anyagi helyzetével tökéletes biztonságot tud nyújtani a szegény, védtelen, törékeny nőnek, aki iszonyatos belső erővel rendelkezik. 

Nem rossz a borító, jó a színhatás, de nekem nem igazán illik a könyvhöz. Én  más borítót adnék ennek a könyvnek.

 1582532714652.jpg

Kiadó: Libri Kiadó

Oldalszám: 586 oldal

Mennyi idő alatt olvastam el?: 5 nap

Összegzés: Összességében tetszett a könyv, izgalmas, akciókban dús cselekmény és itt nem csak a szexuális aktivitásra gondolok. Bár valóban ezekben az együttléteknek egy kicsit talán csökkenteném a számát, de attól függetlenül, de mivel egy romantikus-erotikus könyvről beszélünk, így még belefér. Úgy gondolom, hogy az írónő túl tudott lépni a 50 árnyalat könyveken és egy hasonlóan jó történetet tudott írni. A műfaj kedvelőinek mindenképpen tudom ajánlani. 

Pontozás: 5/5

 

Szép napot!

Marika

Helen Hoang: Menyasszony rendelésre

Könyvajánló

2020. február 19. - TesztelM

Ez a második könyv, amit Helen Hoangtól olvastam. A szerelem egyenlete volt az első és az nagyon tetszett. Egyszerűen elképesztőnek tartom, hogy egy Asperger szindrómás nő ennyire érzelmes, szórakoztató és vicces könyvet tud írni. Mert hát ugye, amit tudunk róluk, az pont az, hogy az érzelmek kezelése, kifejezése és megélése számukra teljesen máshogy megy, mint nekünk. Kíváncsi voltam, hogy másodjára is tudja-e hozni az első sikerét.

1581930822384.jpg

Fülszöveg:

Khái Diepnek nincsenek érzései. Nem gyászol, és nem szeret. Azt hiszi magáról, hogy sérült, de a családja ezt másként látja. Édesanyja a kezébe veszi az irányítást, és Vietnámba megy, hogy tökéletes feleséget találjon neki.

Tran Ngoc My Ho Si Minh-városban lakik. Félvérként úgy érzi, sehová sem tartozik igazán. Amikor lehetősége nyílik arra, hogy -  immár Esme néven - Amerikában egy férjjelölttel találkozzon, eszében sincs nemet mondani. Reméli, hogy ezzel a házassággal segíthet a családján. Arra azonban nem számít, hogy Khái-t nem sikerül a tervek szerint elcsábítania. Teljesen belebolondul a férfiba, akinek az a szilárd meggyőződése, hogy sosem fogja tudni viszonozni a lány érzéseit.

Esme hamarosan kénytelen lesz elhagyni az Egyesült Államokat, és Khái csak ekkor döbben rá, hogy tévedett... és hogy a szerelemnek sokféle arca lehet. 

1581930448153.jpg 

Ez a történet is nagyon tetszett, minden megvolt benne, amit szeretek egy romantikus könyvben. Aranyosak voltak a karakterek, jó volt az alapötlet és a felépítés is. Volt benne humor, érzelem, megfelelően felépített cselekmény.

Tetszik a borító, egyszerű és mégis nagyon dekoratív. Jó a betűméret, könnyen olvasható. 

1581930400949.jpg

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 331 oldal

Mennyi idő alatt olvastam el: 4 nap

Összegzés: Nagyon kedvelem az írónő stílusát, humoros, érzelmes, érzéki, annyi pozitív jelzőt tudnék még felsorolni, de azt hiszem értitek a lényeget. Remélem lesz még könyve, mert nagyon tehetségesnek tartom és biztosan elolvasnék tőle bármit. 

 

Szép napot!

Marika

 

 

/A könyvet köszönöm a Álomgyár Kiadónak!/

Papp Diána: Most élsz - Könyvajánló

2020. január 24. - TesztelM

Hogy mit írtam volna egy levélben a mostani önmagamnak a középiskolás évek végén? Mit jósoltam volna a jövőmmel kapcsolatban? Azt hiszem valami hasonló dolgot, mint amit most élek át, legalábbis ami a családot illeti, bár az biztos, hogy nem a jelenlegi férjemmel, /aki amúgy a középiskolás plátói szerelmem volt, így elképzelni nem mertem, hogy mi ketten együtt leszünk/ és az is biztos, hogy sokkal hamarabb tettem volna a házasságot és a gyerekvállalást is. De ez egy nagyon érdekes felvetés, hiszen nagyon sokan, nagyon messze kerülnek attól a jövőtől, amit tiniként elképzelnek maguknak. Így van ez Papp Diána legújabb könyvében is.

1579853337828.jpg

Fülszöveg:

Zoli egy vidéki kisváros nem túl sikeres moziját vezeti, amely egykor romantikus búvóhelye volt a szerelmeseknek.

Egy nap megtalálja a gimis osztálytársak annak idején rábízott leveleit amelyekben arról írna, hol tartanak majd tizenöt év múlva. Hirtelen feltárul a rég eltemetett múlt.

Vajon mi lett abból a srácból, aki sikeresebb akart lenni híres apjánál? Boldog-e az a lány, aki az érettségi banketten még titkolta pár hetes terhességét? Hová sodorta az élet az osztály zűrös csaját, és legfőképpen, hol lehet Viki, akinek Zoli soha nem merte elmondani, mit érez iránta...

Mintha csak varázsütésre történne, meghívást kap az első osztálytalálkozóra, és Zoli úgy dönt, titokban segíteni fog annak az öt embernek, akikhez még ma is szoros érzelmek fűzik...

Hogy sikerül-e, kiderül a magazinszerkesztő és népszerű regényíró Papp Diána legújabb regényéből, amely az ábrándoktól mentes felnőttkorról, a nosztalgiázásról, a "majdegyszer" helyett a "mostélsz" melletti hajthatatlan kiállásról szól.

A főszereplő Zoli, aki az osztálytársak kisiklott életeinek helyrehozásával próbálja meg a saját problémáinak megoldását elodázni. És ezeknek az életeknek a helyrehozása annyira egyszerűnek tűnik. Vagy tényleg ennyire egyszerű is lenne. Mindenféle kecmec nélkül lemondani egy életről, hogy valóban azt csináljuk, amit szeretnénk? Hogy egy egyszerű beszélgetésnek következtében bevallani, hogy mire vágyuk és aszerint azonnal megváltoztatni az egész életünket? Lehet, hogy tényleg csak mi bonyolítjuk túl a dolgokat a valóságban? 

Az viszont biztos, hogy tele van a könyv "Mi lett volna, ha.." kérdésekkel. Szerettem, hogy közben én is belegondoltam a saját életem "Mi lett volna, ha..." helyzeteimbe, és persze az egyes szereplők helyzetébe is. 

A borítóval engem teljesen megvettek. Nagyon tetszik, hogy keménytáblás és a dizájn is. Jó a betűméret és az illata is. :)

1579853303120.jpg

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 279 oldal

Mennyi idő alatt olvastam el?: kb. 1 hét

Összességében: Tetszett, bár egy kicsit először vontatottnak éreztem, de talán inkább csak nem voltam a karácsonyi nyüzsgésnek köszönhetően ráhangolódva. (Ugyanis akkor olvastam)

Pontozás: 4/5

 

Szép napot!

Marika

 

/A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak!/ 

Tasmina Perry: A legutolsó csók - Könyvajánló

2020. január 08. - TesztelM

Csak egy újabb Tasmina Perry könyv. Ezt természetesen a legjobb értelemben mondom. Nagyon szeretem az írónő stílusát, a történeteit, a benne szereplő karaktereket. Igazán szórakoztató, izgalmas, érzelmes könyvet olvashattam tőle megint.
1578482213307.jpg

Fülszöveg:

A legelső csókra mindenki emlékszik- de a legutolsóra?

1961. Rosamund Bailey újságíró, aki készen áll arra, hogy megváltsa a világot. Amikor találkozik Dominic Blake-kel, a városszerte ismert felfedezővel, úgy érzi, rábukkant élete szerelmére. Épp az ölükbe hullik a boldogság, amikor valami borzalmas történik, és az előttük álló jövő szertefoszlik.

2014. Egy múzeum mélyén Abby Gordon levéltáros lélegzetelállító dokumentumra bukkan. A megfakult fényképen egy férfi látható, aki búcsút vesz a nőtől, akit szeret. Abby, hogy feledje szívfájdalmát, a történet megszállottjává válik, pedig akkor még nem sejti, hogy a fotón rögzített pillanat egy más szempontból is rendkívüli titkot rejt.

Tudom, hogy ezt a legtöbb esetben elmondom, de tényleg nagyon szeretem azt, amikor egy történet két szálon fut. Főleg, ha az egyik a jelenben, a másik a múltban, lehetőleg a távoli múltban játszódik. Annyira jól érződik a két kor közötti különbség. 

Természetesen ebben a könyvben is a szerelem az, ami a főszerepet kapja. Az igaz, mindent elsöprő, önzetlen szerelem. Amikor képes vagy saját magad elé helyezni valakit és megtenni mindent, csak hogy Ő boldog legyen. Még akkor is, ha ezzel talán saját magadnak rosszat teszel. Nem hiszek az ilyenben, mert annyiszor bizonyosodott be filmekben, könyvekben, hogy néha ilyenkor nem jót, hanem csak rosszat lehet tenni. Ezekből az önzetlen cselekedetekből jönnek általában a legnagyobb félreértések.  

Nagyon tetszik a borító. Szerintem ahhoz, hogy egy könyvet igenis kézbe vegyél, hogy legalább elolvasd, hogy miről is szól a könyv, kell egy megkapó borító. Én ezt a könyvet a borító alapján akkor is kézbe venném, ha nem olvastam volna még Tasmina Perry könyvet.

 1545061460012.jpg

 

Kiadó: 21. század Kiadó

Oldalszám: 439 oldal

Mennyi idő alatt olvastam el: kb. 1 hét

Összegzés: Volt már olyan Tasmina Perry könyv, ami jobban tetszett, de összességében ezt a könyvet is szerettem. Viszont azt is elmondom, hogy anyukámnak, aki még nálam is nagyobb könyvmoly, nem igazán tetszett, végig sem olvasta. Ízlések és pofonok. Meg szerintem hangulat kérdése is, hogy kinek mennyire tetszik egy adott könyv. Éppen ezért a könyvajánlók mellett fontos a megérzéseinkre is hallgatni, ha egy könyvet a kezünkbe veszünk. 

 

Szép napot!

Marika

 

/A könyvet köszönöm a 21. század kiadónak./

Cecelia Ahern: Lantmadár - Könyvajánló

2019. december 16. - TesztelM

Mostanában több olyan könyvet is olvastam, amiknél nem működött az, hogy elkezdem és egyből be is fejezem. Ezeknél a könyveknél többször kellett nekiugranom, több könyvet párhuzamosan olvastam mellettük, /nem mellesleg azt hittem régen, hogy erre képtelen lennék, de úgy tűnik nem így van :)/.
1567004572618.jpg

Fülszöveg:

Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek között, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis különös képességgel bír: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más - senki, kivéve az ausztrál lantmadár.

Laura egy új élet reményében Dublinba utazik a stábbal. Egyik pillanatról a másikra a zajos nyüzsgő nagyváros mindennapjaiba csöppen, megtapasztalja a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok előnyeit és árnyoldalait egyaránt.

Éles kontraszt érezhető a Laura, a lantmadár és mindenki más, városi, mai felgyorsult világban élő ember között. Alapvetően jó a történet, kedvelhetőek a szereplők. Furcsa  belegondolni abba, hogy valóban létezhet olyan személy, aki képes hangok utánzására, úgy, hogy az egy az egyben olyan legyen, mint az eredeti. Kissé szürreális, de miért ne. Nagyon illett ehhez a tehetséghez Laura szerény, tiszta személyisége.

A borítója nagyon tetszett, szerintem nagyon dekoratív, csodásak a színek, jó volt kézbe venni.

1530292003078.jpg

Oldalszám: 406

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Mennyi idő alatt olvastam el?: Több hónap

Vélemény: Összességében tetszett a könyv, bár valahogy annyira sosem tartottam izgalmasnak, hogy folyamatosan hajtson valami és ne tudjam letenni. Pedig szeretem az írónő stílusát, leírásait, karaktereit. Nem volt rossz, de olvastam már Cecilia Aherntől sokkal jobb könyvet is. (Azért itt meg kell jegyeznem ismét, hogy annak ellenére, hogy nekem ez a véleményem, anyukám, aki szintén elolvasta, odavolt érte. Neki valahogy jobban átjött ez a történet.)

Szép napot!

Marika

/A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak./

 

Borsa Brown: Gyalázat és szenvedély - Könyvajánló

2019. november 12. - TesztelM

Romantikus könyvek terén azt hiszem kijelenthetem, hogy Borsa Brown az egyik kedvenc írónőm. Annyira nagyon jól alakítja a történeteket, dolgozza ki a karaktereket, teszi izgalmassá a könyveit. Engem teljesen megfog velük. 

1566408263607.jpg

Fülszöveg:

Dorothy Millert, a fiatal amish lányt vétkei miatt Pennsylvaniába, egy, a sajátjánál sokkal szigorúbb közösségbe száműzik. A lázadó lány nehezen viseli az új szabályokat, és nem sejti, hogy e helyen maga az ördög és a pokol lakozik.
A Dorothy száműzetéséért felelős jóképű, gazdag üzletember, Gregory Hamilton azon igyekszik, hogy visszahozza a megszokott környezetébe a lányt, akinek összekuszálta az életét.
Samuel Zook, az amish fiú kihágásai miatt végleges kirekesztésre számíthat.
Próbál hű maradni a családja értékrendjéhez, de rá kell jönnie, túl önfejű és heves.
Vajon meddig képesek az emberek álarc mögé bújtatni valós énjüket?
Meddig tartható féken az ösztön és a vágy? Legyőzheti a józan ész a szívet és
a sóvárgást?
Mindhármuknak rá kell döbbenniük, hogy reménytelen háborúba kezdtek önmagukkal, mert ,,legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír..."

Hogy milyen is egy még szigorúbb, még egyszerűbb életmódot követő amish közösség? Ebből kaphatunk most egy kis ízelítőt. És nem csak a felszínt, de a mögötte rejlő, gyakran sötét világra is ráláthatunk. Emellett pedig megismerhetjük a három főszereplő lelki világát. Múltját, érzéseit, vívódásait.

img_20190527_195001.jpg

Attól, hogy ez egy elzárt, törvénytisztelő világ, attól még itt is vannak olyanok, akik saját szabályokat állítanak és aszerint cselekszenek. Itt is megjelenik a képmutatás, az önzés és az erőszak. 

Oldalszám: 501 oldal

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Mennyi idő alatt olvastam el?: 4 nap

Összegzés: Még mindig izgalmas, hogy betekintést nyerhetünk egy elzárt, számunkra igen különleges világba. Ebben a részben a szereplőket ismerhetjük meg jobban, mindegyiknek beleláthatunk kicsit a gondolataiba, így még jobban tudjuk értelmezni, hogy mit miért tesznek. Nagyon jól felépített könyv, már nagyon várom, hogy elolvashassam a most megjelent befejező részt.

Szép napot!

Marika

 

A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak.

 

R. Kelényi Angelika: Az Ártatlan - A Grófnő árnyékában

Könyvajánló

2019. október 22. - TesztelM

A Barcelona, Barcelona után nem volt kérdés, hogy szívesen olvasnék még R. Kelényi Angelika könyvet. Bevallom őszintén, hogy ezt a mostanit már sokkal régebb óta tartom a könyvespolcomon, el is kezdtem olvasni, nem is volt rossz, de valahogy mégsem fogott meg annyira, hogy egy újabb izgalmasabbnak ígérkező sztori ne tudjon tőle elvonni. De most eljött a mi időnk...

1571743941454.jpg

Fülszöveg: 

1609 októberében Fabricius Flóra, egy pozsonyi orvos lánya, Báthory Erzsébet udvarába érkezik, hogy megkeresse eltűnt nővérét. Ha tudta volna, mi vár rá, talán útnak sem indul.

Hamarosan megtanulja, semmi sem az, aminek látszik, és semmi sem biztos, csak a halál. Ki mozgatja vajon a szálakat? Ki az, aki befolyásolja az eseményeket, és a gyilkolástól sem riad vissza?

Minden erejére szüksége van, hogy legyőzze az akadályokat és kibogozza a sötét titkot, melyet a csejtei vár falai rejtenek. Egyetlen emberre számíthat csupán, az Itáliából érkezett, kétes jellemű, mégis rendkívül vonzó férfira, akiről azt sem tudja pontosan, hogy kicsoda, és azt sem, miért segít neki.

 

Ez a könyv nagyszerűen bizonyítja, hogy ha valami első nem is fog meg, talán máskor, egy másik lelki állapotban, hangulatban még lehet tuti befutó. Azt már bizonyította számomra R. Kelényi Angelika, hogy romantikus, könnyed olvasmányt nagyon tud írni, de nem gondoltam volna, hogy a kosztümös, történelmi, kissé krimi jellegű történetekben is megállja a helyét. 

1571744921185.jpg

Nagyon megnyerő a borító, különleges és mutatós. 

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 410 oldal

Mennyi idő alatt olvastam el?: Kb. 2 hét

Összegzés: Nagyon élethűek a leírások, élvezhető a stílus, izgalmas a cselekmény. Ez nem egy tündérmese, ez egy fordulatokban gazdag történelmi regény. Már megjelent a két folytatása is, amiket biztosan el fogok olvasni.

 

Szép napot!

Marika

 

 

/A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak!/

R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona - Könyvajánló

2019. augusztus 18. - TesztelM

Azt hiszem, hogy jelenleg két kisgyerek mellett ha egy könyvet el tudok 3 nap alatt olvasni, arra azt tudom mondani, hogy az valóban megfogott. R. Kelényi Angelika legújabb könyvével így jártam. 

1564034798009.jpg

Fülszöveg:

Barcelona és a szerelem íze...

Caroline Wood a londoni női magazin, a CBM főszerkesztőjének asszisztense. Nem túl változatos munkája mellett hobbiból gasztroblogot vezet, melyben próbálja kiélni az írás és a finom ételek iránti szenvedélyét. Az álma az, hogy a jövőben íróként dolgozhasson a neves újságnál, és ezt a főnöke előtt sem titkolja. Mivel 35 éves korára még mindig nem fedezték fel páratlan írói tehetségét, és boldog feleség sem lett belőle, tudja, tennie kell valamit az álmai megvalósításáért. Úgy dönt, hogy karrierjét és szerelmi életét egyetlen zseniális húzással pörgeti fel, ezért gondol egy merészet, és egy nyaralással egybekötött szakmai útra szánja el magát. Egyedül.

Barátai féltik a magányos utazástól, de Caroline biztos benne, hogy Barcelonában rengeteget tanulhat önmagáról, és az új, életre szóló élmények mellett olyan blogot írhat utazásról, szerelemről, gasztronómiáról, mely végre felnyitja a főszerkesztő szemét is. Egyedül azonban még enni is unalmas, így egy szerinte korszakalkotó ötlettől vezérelve egy társkereső oldalon spanyol randipartnereket választ magának. Minden napra egyet, így rögtön két legyet üt egy csapásra... Erősen hisz benne, hogy ez az utazás meghozza számára az áttörést, a cikkírói álomállást, és talán egy jóképű, szenvedélyes férfit is...

1564400369460.jpg

Adott egy szingli nő, akinek 35 évesen még mindig nincs szerencséje sem a pasikkal, sem a munkában. Átlagos életet él és bár tudja, hogy mit akar, valahogy nem sikerül egyről a kettőre jutnia semmilyen téren. Aztán kiharcol magának egy lehetőséget, amivel az csinálhatná, amit szeretne. Nagy a kockázat, de nagy a jutalom is. Ehhez élete kalandjában kell részt vennie. 

Egy barcelonai utazás, 5 randi és minden megváltozik Caroline életében. Azt hiszem, talán minden szingli nő ilyen kalandra vágyik. Ilyen megismerkedésre, ahol már az elején érezhető, hogy a másik különlegesnek lát. Számomra ez a jó romantikus regény ismérve, hogy bele tudom, vagyis inkább bele akarom képzelni magam a főhős helyébe. Ezen a kalandon bármikor részt vennék egyedülálló nőként. Sőt Caroline munkáját is bármikor elvállalnám. :)

Barcelona nem igazán vonzott sosem, de azt hiszem az ahogy, és az ami be lett mutatva ebből a városból mindenképpen vonzóvá tette számomra. Érzékletes, kedvcsináló városbemutatást kaptunk észrevétlenül.

A borító nagyon jól tükrözi a történet könnyedségét, színességét, de első ránézésre nekem teljesen olyan, mint egy Fejős Éva könyv borítója. Ha nem láttam volna rajta a szerző nevét, én rá tippeltem volna, hogy ez az Ő könyve. :)
1566112369008.jpg

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 363 oldal

Mennyi idő alatt olvastam ki?: 3 nap

Összegzés: Igazi nyári olvasmány. Végzetes vágyat ébreszt Barcelona felfedezésére, egy romantikus nyári kaland iránt és motivál, hogy a kemény, kitartó munka meghozza gyümölcsét. Sokkal többet kaptam ettől a könyvtől, mint amire számítottam.

 

Szép napot!

Marika

/A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak!/

Palotás Petra: Vénasszonyok nyara - Könyvajánló

2019. július 30. - TesztelM

Vannak olyan könyvek, amik vagy nem neked íródtak, vagy nem jókor olvasod őket. Én erre a könyvre nem tudom eldönteni, hogy melyiket mondanám, de nem lett a kedvencem. Pedig úgy indultam neki, hogy egy könnyed, gyorsan elolvasható szerelmi történet lesz. Ennek ellenére több hónap kellett ahhoz, hogy elolvassam. 

1561644994569.jpg

Fülszöveg:

Létezik halhatatlan szerelem?

Az ötvenes évek elején német gimnazista lányok Balatonfüreden töltenek egy nyarat. A borász Péterffy család jóképű, festőpalánta fia könnyen magába bolondítja Esthert,  messziről jött diáklányt, és ő maga sem tud ellenállni az ártatlan északi szépségnek.

Szerelmük kibontakozását azonban csírájában elfojtják a lány szülei és a történelmi változások. Egy esztendő múlva már hiába keresi Esther a füredi villájukból kitelepített magyar családot.

Mennyi esély van rá, hogy az egykori fiatalok útjai több mint hatvan év elteltével újra keresztezzék egymást? A tehetetlen mégis megtörténik egy idősek otthonában, ahol a nyolcvanhat éves művész demenciájának köszönhetően egy furcsa szerelmi háromszög részesei lesznek. Vajon milyen titkokat rejt a múlt, és milyen ismeretlen veszélyeket a jövő?

A történet nem rossz, be nem teljesült szerelem, sok év után újra összetalálkoznak, vajon mi történik velük?Lehetne kissé sablonos, ennek ellenére mégsem éreztem annak. De valahogy az írónő stílusa nekem nem igazán tetszett. Egyszerűen nekem nem olvastatta magát. Kissé vontatott volt, néha nem tudtam felvenni a fonalat és gyakran elkalandoztam olvasás közben.

A karakterek szerethetőek, a befejezés nagyon jól lett megoldva, szóval azért voltak olyan részek, amik tetszettek benne. A borító is dekoratív, sőt az is plusz pontot jelent nálam, hogy kemény fedeles. Imádom a kemény borítójú könyveket.

1561645038358.jpg

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 250 oldal

Mennyi idő alatt olvastam ki?: Kb. 2 hónap (Nem kötött le annyira, hogy csak ezt olvassam, addig amíg a végére nem jutok. Így ezzel párhuzamosan olvastam ki két könyvet is.)

Összegzés: Annak ellenére, hogy nem kötött le annyira, mégis végig akartam olvasni, ami azt jelenti, hogy nem volt annyira rossz, hogy el se akarjam olvasni. De sajnos tényleg nem igazán tetszett.

 

Ti végig olvastok olyan könyveket is, ami nem köt le benneteket igazán?

 

Szép napot!

Marika

 

/A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak./

Borsa Brown: Gyalázat és hit - Könyvajánló

2019. július 07. - TesztelM

Így, a harmadik, vagy negyedik Borsa Brown könyv elolvasása után biztosan állíthatom, hogy nagyon szeretem az írónő stílusát. Pont annyi humor, erotika, szerelem van benne, amennyi kell. Emellett olvasmányos, élvezhető, szórakoztató, sőt bizonyos esetekben még informatív is. Számomra letehetetlenek a könyvei.

1556897511423.jpg

Fülszöveg:

Dorothy Miller Sarasotában éli egy átlagos fiatal amish lány életét. Vallásos közösségük távol helyezkedik az átlagos, általunk megszokott világi élettől. Nem zárkóznak el teljesen, de kapcsolatukat a közösségen kívül élőkkel a lehető legkevesebbre csökkentik.

Gregory Hamilton egy újabb, kedvező üzletet készül nyélbe ütni, éttermet építene a városi amish piac helyére. A telek megvásárlása már folyamatban van. Az ügy komoly aggodalmat kelt az amishok körében, akik nem könnyen zökkennek ki a megszokott életükből. Fel is veszik a harcot a befolyásos pénzemberrel.

Egy igazán különleges személy vezetésével a hírhedt amish maffia is közbelép. Jámbornak tűnő emberek, akik hittel élik mindennapjaikat, de félelem nélkül néznek szembe bárkivel, aki fenyegeti őket.

Vajon mit tesz ebben a helyzetben Dorothy, akinek érzelmei nem engedik, hogy csupán külső személője legyen az eseményeknek?

Mi történik, ha kezünkbe vehetjük a sorsunk irányítását, de képtelenek vagyunk józanul dönteni, mert a szívünk nem hagyja? Mi van, ha olyasvalakibe szeretünk bele, aki a saját közösségünk ellensége?

Már első ránézésre van némi ellentmondás az erotika és az amish szereplők láttán. Hiszen ez a kettő szerintem nem igazán fér össze. Vagyis először ezt gondoltam, de aztán azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon is működik. Annyira jó ez a kettősség, ami az egész könyvben van. Hiszen izgalmassá, bűnössé válik még egy egyszerű testi vonzódás is, sőt, még ennek a gondolata is. A kezdeti lelkesedés két ember között amúgy is bizsergető és izgalmas időszak, de ebben a környezetben még fokozható ez a helyzet.

A történetben egy effektíve szerelmi háromszög van, de nem teljesen hagyományos ez sem. Sok a bizonytalanság a főszereplők érzéseiben, hiszen a vágy és amit a vallás alapján tenniük kellene a fiataloknak nem mindig, pontosabban elég ritkán egyezik. Hiszen a szereplőknél érezhető némi kétely, mert bár hithű amishok bizonyos dolgokkal mégsem tudnak igazán egyetérteni, azonosulni.

Az amish szereplőkön kívül persze megjelennek még mások, városiak is és persze egy sikeres, gazdag férfi, aki erős vonzódást érez egy fiatal amish lány, a főszereplő, Dorothy iránt. Természetesen ez a vonzódás kölcsönös, így nem várt bonyodalmak jönnek mindkettejük életébe. 

Nagyon tetszik a könyvben, hogy egy kicsit bepillantást nyerhetünk az amish világba, megtudhatunk az életükről, gondolkodásukról, vallásukról sok mindent. Szeretem azt Borsa Brown könyveiben, hogy bár erotikus könyvek, mégis annyira visszafogott, olyan jó mennyiségben és mélységben jeleníti meg a könyveiben, ami éppen csak megfűszerezi, pikánsabbá teszi a történeteit.

1561747852583.jpg

Oldalszám: 572 oldal

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Mennyi idő alatt olvastam el?

Összegzés: 5/5 Nagyon tetszett, bármikor újra olvasnám. Egy trilógia első része, már a folytatása is kapható, hamarosan arról is olvashattok ajánlót, mert már azt is elolvastam. 

 

Szép napot!

Marika

süti beállítások módosítása