TesztelM Blog

Gyantázzunk cukorpasztával

Veet, X-epil Teszt

2019. május 10. - TesztelM

Mivel közeledik a nyár, ahol már nem tudjuk az esetlegesen le nem szedett szőrszálakat hosszú nadrágok alá rejteni, így ideje megtalálni azt a módszert, amivel a legmelegebb évszakban simák, puhák és hosszú távon szőrtelenek maradhatunk. 

Nem tudnám azt mondani, hogy mindig ugyanolyan módon szőrtelenítek. Szeretném a hosszútávú megoldásokat választani, ami általában azt eredményezi, hogy egy ideig gyantázható hosszra növesztem a szőrt, aztán keresem a megfelelő időt, hogy véget vessek a Chewbacca létnek. De legtöbbször vagy időm, vagy energiám, vagy kedvem nincs ehhez a procedúrához, ezért mindig eljön az a pont amikor már idegesít, hogy szőrös vagyok, ekkor bedühödök, fogom magam és megborotválkozok. Persze ez leginkább azóta van, amióta anyuka vagyok. :) (Na jó, azért néha eljutok vagy a gyantáig, ritkábban az epilátorig is, de erre elég ritkán kerül sor.)

Régóta foglalkoztatott, hogy milyen lehet cukorpasztával szőrteleníteni, hiszen annyira egyszerűnek tűnik és annyi jót hallani róla. Amúgy régen, Takács Norie egyik videója alapján meg is csináltam házilag a cukorgyantát, de valahogy az elkészítéssel együtt elég macerás volt. Amikor egyszer elkészítettem akkor jól leszedte a szőrt, sőt talán két alkalomra elég gyanta készült, de csak akkor frissen szedtem le, ami a hűtőbe került, az pár héttel később a kukában végezte. Így nem próbálkoztam vele többet.

De mivel kaptam ajándékba egy Veet cukorgyantát a dm Beauty Workshopon, egyből jött az ötlet, hogy a Glamour napokon beszerzek mellé egy X-epil cukorpasztát, hogy össze tudjam hasonlítani a kettőt. Hátha valamelyikkel végre megtalálom azt a gyantát, amivel majd szívesebben állok neki szőrteleníteni.

1557297197820.jpg

X-epil

Ha nem értesülők róla, hogy a Veet-nek is van hasonló terméke, ezt akkor is mindenképpen megvettem volna, hiszen ahogy utána néztem ez a hagyományos értelemben vett cukorpaszta, amit biztosan láttatok már videóban, hogy lehet lehúzócsík nélkül is használni, úgy, hogy egy kis pasztagombócot kenünk rá a bőrfelületre szőr növekedésével ELLENKEZŐ IRÁNYBA, és a szőr növekedéssel MEGEGYEZŐ IRÁNYBA HÚZZUK LE. Ez a hagyományos gyantáknál ugye pont fordítva működik. Hogy ennek köszönhető-e, de valóban kevésbé fájdalmas, mint más gyanták. (Bár hozzá teszem, hogy szerintem nekem elég magas a fájdalom küszöböm és amúgy is jól bírom a gyantázást) 

Ami nagyon nem tetszik ennél a terméknél, az a tégely amiben van a gyanta. Könnyen deformálódik, ezért nem olyan egyszerű rá a kupakját visszacsavarni. Bár gondolom, hogy a melegítés miatt lehet ez  a csomagolás /bár a Veet is ugyanolyan módokon melegíthető és mégis masszív dobozban van/.

Ez a cukorpasztát mint már említettem, lehúzócsíkkal és anélkül is használható. Én csak csík nélkül próbáltam ki. Hát, őszintén, ezt még gyakorolnom kell. Először is, rá van írva, hogy kb. 10 másodpercig kell mikróban melegíteni. Én ezt nem igazán akartam elhinni, így egy kicsit tovább hagytam bent. Nem kellett volna. Valóban elég lett volna ez a kevés idő, ugyanis így túl folyós lett az állaga, ami viszont oda vezetett, hogy egyáltalán nem akart gombóc formában maradni, hanem szálas, nyúlós lett. Így várnom kellett. Viszont a jó hír, hogy meleg vízzel tökéletesen jól és egyszerűen lehet lemosni ezt a pasztát magunkról és gondolom, hogy a lehúzócsíkokról is. Miután egy kicsit hűlt a gyanta, utána azért sikerült szőrtelenítenem is, de szerintem a technikám még nem az igazi, ezeket a mozdulatokat szerintem tényleg még gyakorolnom kell. Hogy akarom-e? Mindenképpen, ugyanis a bikini vonalamon is kipróbáltam és amellett, hogy elviselhető módon fájt maga a szőrtelenítés, /ezen a területen amúgy borotválkozni szoktam, szóval itt nem gyengültek meg a szőrszálaim/ és utána sem volt fájdalmas és érzékeny a bőröm, sőt még csak ki sem pattogtam. Azért sem szoktam itt gyantázni, mert volt már olyan, hogy legyantáztam, de utána nagyon kipöttyösödtem, így ennyit nem ért.

1557302252351.jpg

Veet

Egy kicsit csalódás volt nekem, hogy ezt a cukorgyantát nem lehet úgy használni, mint az X-epilt, ugyanis nekem a cukorgyantáról az a kép élt a fejemben, hogy csak felkenem visszafelé lehúzom és kész. Nem kell papírcsíkokkal bajlódni. De mindegy, azért gondoltam adok neki egy esélyt ennek ellenére. 

Amikor kivettem a dobozból egy kicsit reménykedni kezdtem, hogy talán mégis jó lesz, ugyanis sok-sok évvel ezelőtt talán az első gyantás kísérletezésemnél egy ugyanilyen tégelyben lévő Veet gyantát vettem és azt nagyon szerettem. Sajnos csak egyszer tudtam belőle vásárolni, mert mint kiderült, akkor pont kiárusították és utána nem volt kapható sehol. Nagyon vékonyan lehetett felkenni, talán egy ugyanolyan fa spatulával, mit ami ehhez a készlethez jár. És talán még azon is volt egy használhatóságot jelző kis jelzés, mint ezen. Ezt nagyon jó ötletnek tartom, ugyanis így könnyen el tudjuk kerülni, hogy megégessük magunkat. 

Szóval nagy reményekkel álltam neki ezt kipróbálni és azt kell, hogy mondjam, ugyanolyan jó, mint amit anno vettem. A spatulának köszönhetően vékonyan felkenhető, jól eltávolítja a szőrszálakat és az esetlegesen rajtunk maradt gyantát könnyen le tudjuk most csupán csak meleg vízzel is. Ami még jó, hogy a papírszalagokról is lejön a gyanta, így azokat sem kell eldobni egy használat után.

1557302311760.jpg

Összességében mindkét gyantát nagyon jó szívvel tudom ajánlani, hiszen nekem, aki csak időközönként szokott ilyen módon szőrteleníteni és nem vagyok egy profi gyantázó, nekem is egyszerű volt használni és tökéletesen elégedett vagyok a végeredménnyel. 

Ez persze csak az első benyomás volt, azért ahhoz, hogy kiderüljön, hogy hosszú távon melyik lesz a befutó nálam, majd még kell pár alkalom, hogy használjam őket. De szerintem addig is sokkal szívesebben fogok a gyanta után nyúlni, mint eddig.

 Ti milyen módon szoktatok szőrteleníteni?

 

Szép napot!

 

Marika

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása