TesztelM Blog

Selma van de Perre: Nevem Selma

Könyvajánló

2021. augusztus 04. - TesztelM

Egy újabb beszámoló egy olyan embertől, aki túlélte a II. világháború szörnyűségeit zsidóként. 

img_20210625_103219_medium.jpg

Fülszöveg:

Selma van de Perre zsidósága a háborúig nem játszott nagy szerepet az életében, ekkor azonban hirtelen élet-halál kérdése lett. 1942-ben megkapta a felszólítást, hogy jelentkezzen munkatáborba, de ehelyett az ellenálláshoz csatlakozott. Margareta van der Kuit néven iratokat hamisított és titkos futárszolgálatokat teljesített. Többször megmenekült a nácik elől, de 1944 júliusában elárulták, és előbb a vughti táborba, onnan pedig Ravensbrückbe deportálták. Húgától, Clarától és a szüleitől eltérően ő túlélte a tábor borzalmait. Az ott töltött idő alatt senki nem tudta, hogy zsidó, és az igazi nevét sem ismerte senki. Csak a háború után merte újra kimondani: nevem Selma.

 img_20210625_103113_medium.jpg

Ez a könyv kicsit más volt, mint a többi ilyen témájú könyv, hiszen Selma nem csak "egyszerűen" elkerült egy koncentrációs táborba, hanem mivel a külseje nem tipikus zsidó származásra utaló volt, így tudott segíteni azoknak, akiket nem egyből szállítottak munkatáborokba. 

Az a fajta bujkálás, hazudozás, kilátástalanság, amiben Selma is élt, azt hiszem, hogy számomra, számunkra felfoghatatlan. Éppen ezért rendkívül bátornak tartom azokat akik ezt mind megcsinálták. Ráadásul Selma még csak gyerek volt, amikor ezekben az akciókban részt vett. Természetesen Ő sem kerülhette el a koncentrációs táborokat és az ott történt szörnyűségeket. De sokakkal ellentétben, Ő mégis élve jutott ki onnan, viszont a családját elveszítette.

 

Oldalszám: 230 oldal

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Mennyi idő alatt olvastam el?:

Összességében: Nem volt rossz, de az önéletrajzi, zsidó történetek közül talán eddig ez fogott meg a legkevésbé. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása