Holly Miller - Álmomban már szerettelek

Könyvajánló

2020. július 24. - TesztelM

Megtisztelő és igazán nemes feladat a megjelenés előtt elolvasni egy könyvet, hogy aztán leírjam róla a véleményem. De azt hiszem, erre a könyvre enélkül a lehetőség nélkül is kíváncsi lettem volna. Július 27-én jelenik meg Holly Miller - Álmomban már szerettelek című könyve.

img_20200724_125915.jpg

Tovább

Fényvédelem a Biodermával

2020. július 15. - TesztelM

Már ez a harmadik év, amikor a nyári napsütést a Bioderma fényvédőivel teszem biztonságossá magamnak és a családomnak. Nekem ezek a termékek bizonyították, hogy nem kell tartanunk a leégéstől.

Sokan hívják fel a figyelmet arra, hogy kisgyerekeknek napon lenni még fényvédők mellett sem biztonságos. Ez biztosan így is van, de azt hiszem, hogy vannak helyzetek, amikor nem tudjuk kivédeni, hogy 11 óra és 15 óra között ne kelljen menni sehova és fedett helyen maradjunk egy kisgyerekkel. Meg igazából ezen az intervallumon kívül is nagy szükség van arra, hogy megfelelő fényvédőt használjunk főleg a kicsik érzékeny bőrére. Mint már említettem nekem ezen a területen a Bioderma termékei váltak be a leginkább. 

img_20200701_183007.jpg

Tovább

Két könyv olyan emberekről, akik túlélték a koncentrációs táborokat

Könyvajánló

2020. június 25. - TesztelM

Ha történelmi témájú könyvet kell választanom, akkor egyértelműen a második világháború az, amiről a legszívesebben olvasok. Mindig nagyon megviselnek az ilyen könyvek, de valahogy mégis érdekel ez a korszak. 

Most két olyan könyvet szeretnék ajánlani, amik igen hasonlóak, hiszen mindkettőben egy-egy olyan férfi áll a középpontban, aki túlélte a koncentrációs táborokat.  Az egyik könyv Alan Gratz: A végső megoldás: a remény, a másik Eddy De Wind: Auschwitz, végállomás.

 

Tovább

Ízletes turmixokat csináltam

Kipróbáltam az AVON Liiv Shake port

Akár diéta alatt, akár csak a rohanós hétköznapokban jó ötletnek tartom a különböző shake italok beiktatását az étkezésbe. Azt hiszem többet is fogyasztanám, főleg, ha szeretnék megszabadulni pár kilótól, de mivel én szeretek enni, én jobban szeretem ha az ételt nem csak lenyelni kell, hanem meg is rághatom. Attól függetlenül mostanában több ilyen jellegű termékkel is próbálkoztam, mert nagyon praktikus megoldás, ha gyorsan kell valamit készíteni, amire két kisgyerek mellett igazán szükség is van. Az egyik az az AVON legújabb termékcsaládjának a Liiv-nek az Étkezéshelyettesítő shake-je. 

img_20200524_120939.jpg

Tovább

Dr. Csernus Imre: Egy életed van

Könyvajánló

Szerintem senkinek nem kell bemutatni a dr. Csernus Imrét. Ő a nagy megmondó, aki nem fél, nem kertel, csak a szemedbe vágja az őszinte véleményét. Én még nem olvastam tőle semmi, sőt őszintén előadásán sem voltam, éppen ezért már nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon milyen is lehet egy könyv tőle. Nem okozott csalódást.

img_20200520_150754.jpg

Tovább

Kathryn Wallace: Vannak tökéletes anyák, csak nekik még nem született gyerekük

Könyvajánló

2020. április 14. - TesztelM

Ha kimondjuk, ha nem az anyák élete nem könnyű. Persze csodálatos dolog először érezni a pocakunkban a ficánkolást, bámulni a kicsit szopizás közben, túlcsordult szívvel nézzük, ahogy békésen alszanak, de onnantól kezdve, hogy megszületik egy kisbaba igenis baromi strapás nap, mint nap helyt állni. Ezt az érzést hozza nagyon jól ez a könyv, ami őszinte, humoros és rendkívül szórakoztató olvasmány. 

1582134830150.jpg

Tovább

Babaápolás az Uriage-el

2020. március 11. - TesztelM

Nem véletlenül van az a mondás, hogy "Olyan puha, mint a babapopsi". A kisbabáknak tényleg nagyon puha a bőre, de éppen ezért nagyon fontos, hogy ezt a puhaságot meg is őrizzük és főleg ezekben a hideg időkben még több gondot fordítsunk az ápolásra. A kisfiaimmal kipróbáltunk pár Uriage terméket.

Nem ezek az Uriage Bébé termékek közül az elsők, amiket használunk, mert a Baba Termálvizes orrspray-vel már volt pozitív tapasztalatunk. Vagyis volt negatív is, de az nem a terméknek köszönhető, ugyanis, mivel vész esetére mindig magamnál tartottam a pelenkázó táskában és sajnos a kupakja lejött így elillant belőle a gáz, szóval, nem tudtuk igazából az egész flakont elhasználni. De ez nem a termék hibája szerintem, ez a sokat rejtő táskák átka. Szerintem néha a pelenkázó táskák rosszabbak, mint a női táskák.

1575474403741.jpg

Az Uriage Babaápolással kapcsolatos termékei is a termálvíz jótékony hatásait biztosítják nem csak a bőrápolás, hanem a légutak és a szem ápolásánál is. A termékek hipoallergének, parabénmentesek, színezék- és alkoholmentesek és csak minimális tartósítószert tartalmaznak. 

Most három termékkel ismerkedhettünk meg.

1583915633251.jpg

Baba Tápláló Krémtusfürdő - Tisztító, tápláló fürdető, 1/3 rész testápoló tejjel

Anyukaként úgy gondolom, hogy egy jól megválasztott tusfürdő sokat segíthet, hiszen nem kell feltétlenül a testápolásra külön gondot fordítani, ha egy jó hidratáló fürdetőt választunk. Ennek a krémtusfürdőnek nagyon tetszik az illata, finom púderes, nem túl intenzív. Tetszik az állaga, jól elterül a bőrön. Fiziológiás pH értékű, szappanmentes összetétele kíméletesen távolítja el a szennyeződéseket és szépen hidratálja a bőrt. Ez mellett a nagyobbik fiamnak, Patriknak egyáltalán nem kellett testápolót használni, bőven elég volt ennek a tusfürdőnek a hidratálása.

Babasampon - Extra lágy, szappanmentes sampon

Azt hittem, hogy a fiúknál könnyebben megy a hajmosás és a hajápolás, fodrászkodás, aztán megszülettek a fiaim, és rájöttem, hogy nagyon nem. Persze vannak jobb és rosszabb alkalmak, de általánosságban kiabálással és ellenkezéssel zajlanak ezek a procedúrák. Ezzel a samponnal talán annyira nem voltak még szörnyű alkalmak, ezt nem tudom, hogy a samponnak tulajdonítsam-e vagy talán annak, hogy most annyira nem sűrűn mosunk hajat. Hiszen ilyenkor télen nincs az, mai nyáron, hogy a játék hevében saras, homokos, fagyis, vagy bármilyen más lesz a hajuk, amit muszáj azonnal orvosolni, a mostani heti egyet meg valahogy csak elviselik. De az biztos, hogy segít, hogy elvileg ez a sampon nem csípi a szemet, szóval egy gonddal kevesebb hajmosás közben. Átlátszó, géles állagú, kellemes púder illatú.

1583915676627.jpg

Baba Cold Cream - Tápláló védőkrém

Télen, a hidegebb időkben   szerintem mindenkinek szüksége lehet egy kis plusz bőrápolásra. Különösen igaz ez a picik bőrére. A nagyobbik fiamnál annyira nem, de a kisebbiknek pont akkor amikor megérkeztek ezek a termékek észrevettem, hogy nagyon ki van száradva a könyökénél és  a lábszárán a bőre, az arca pedig kicsit kipirosodott a fogzás okozta nyálzástól. Már az első használat után ez a krém nagyon sokat segített, 2-3 nap után pedig teljesen megoldotta ezeket a problémákat. Nagyon sűrű, zsíros állagú, igencsak nehéz krém, de nagyon szuper, pihepuha bőrt eredményez. Úgy vélem, hogy nem lehet rossz, mert bár a legkisebb még nem tudta elmondani a véleményét, de pozitív visszajelzésnek éreztem, hogy fürdés után nyugodtan tűrte, hogy bekenjem a kis testét, pedig ebben az időszakban nem a türelem a legfőbb erénye általában.

Nálunk az egész család meg volt elégedve ezekkel a termékekkel, így szívesen ajánlom bárkinek, és szerintem még egy dolog, ami pozitív, hogy az Uriage Baba termékek egészségpénztárban elszámolhatók.

 

Szép napot!

Marika

Arcápolás APIVITA termékekkel

2020. február 28. - TesztelM

Azért, hogy átfogó képet kapjatok, most az APIVITA arcápolással kapcsolatos termékeit és azokkal való tapasztalataimat mutatom meg, mert már csak ezek maradtak ki. Ezen a téren a termékcsalád igencsak széles palettával rendelkezik. Nézzük, milyen területek is vannak:

  • Arctisztítás: Van egy 3 az 1-ben Arctisztító tej és 2 féle Arctisztító habzó gél különböző bőrtípusoknak
  • Arcmaszkok, arcradírok: :Itt nem sorolnék fel mindent, hiszen azok közül is nagyon sok lesz, amiket én kipróbáltam, inkább csak a területeket mutatnám be, amikre ajánlják ezeket a termékeket. Vannak az arcradírok, tisztító és méregtelenítő maszkok, hidratáló maszkok, Ragyogást és revitalizálást nyújtó maszkok és Anti-aging arcmaszkok
  • Aqua Vita termékcsalád főleg a hidratálásra készült
  • Bee Radiant: Narancs őssejtet is tartalmazó ránctalanító termékcsalád 
  • Wine Elixir: Santorini szőlőből nyert polifenolokat tartalmaz és szintén ránctalanításra alkalmas termékcsalád
  • Queen Bee: Méhpempőt tartalmazó ránctalanító termékcsalád

Az APIVITA arcápolásra szolgáló termékei közül próbálhattam ki a legtöbbet. Általában véve mindegyik termékkel elégedett voltam. Van amelyiket jobban szerettem, mint a többit, de nézzük is konkrétan, hogy mik is voltak ezek:

1581250769466.jpg

Az Aqua Vita Hidratáló arckrém - Zsíros/kombinált bőrre

Amit ígért: Az AQUA VITA arckrém a barátcserje növényi endorfinoknak, szabadalmaztatott propolisz kivonatnak és geránium illóolajnak köszönhetően intenzíven és hosszan tartóan hidratálja, revitalizálja a bőrt, javítja rugalmasságát és ragyogását, antioxidáns hatásával segít védekezni a korai bőröregedés és a környezetünkből a bőrre kerülő oxidatív gyökök ellen. Nem tartalmaz: parabent, szilikont, ásványi olajat, propilén-glikolt, ethanolamint, ftalátokat, PCM-t, NM-t.

Amit tapasztaltam: Ezt a krémet lehet nappali és éjszakai krémnek is alkalmazni, én viszont főleg nappali krémként használom. Nagyon szeretem, hogy könnyű a textúrája, engem a joghurtra emlékeztet. Könnyű felvinni, szépen terül el a bőrön. Könnyen felszívódik és puha bőrt eredményez. Télen és nyáron is jobban szeretem a könnyen felszívódó krémeket, nem igazán szeretem azt, ami zsíros, nehéz érzetet hagy maga után. Ez az arckrém tökéletesen hozza azokat a tulajdonságokat, amiket én egy arckrémtől elvárok. Nagyon jól hidratálja az én zsíros arcbőrömet, anélkül, hogy elnehezítené.

Express arcmaszkok:

Nagyon tetszik ezekben a maszkokban, hogy akár otthon, akár egy utazás során nagyon praktikusak, hiszen rendkívül kis helyet foglalnak és pont egy adagnyi kencét tartalmaznak. Ez nagyban megkönnyíti a helyzetünket, hiszen nem kell azon gondolkodni, hogy vajon kenjek még fel, vagy elég ennyi, hanem egyszerűen csak felkenem azt, ami egy zacskóban található. 

1582135284823.jpg

Express Mélytisztító arcmaszk propolisszalTisztít, szabályozza a faggyúképződést és antibakteriális hatású

Zsíros/kombinált vagy aknés bőrre - 87% természetes összetevő

Én alapvetően a mélytisztító maszkokat szeretem leginkább, szóval nem meglepő, hogy most is ez lett a kedvencem. Nagyon kellemes citrusos az illata. Kicsit melegítő érzést tapasztaltam a maszk felkenése és a lemosás után is. Könnyen felkenhető és lemosható és nagyon puha bőrt eredményez.

 

Express Ragyogást adó arcmaszk naranccsalMéregtelenít, finoman hámlaszt és frissít

 98%-ban természetes összetevők

Narancs-őssejt, narancsillóolaj, C-vitamin, ezek az összetevők biztosítják, hogy ez a maszk a bőr ragyogását segíti. Géles az állaga, kellemes érzés volt a felkenés és a lemosás után is. 

1582135200033.jpg

Express Tisztító arcmaszk rózsaszín agyaggalKíméletesen, mélyen tisztít, pórusösszehúzó hatása simább megjelenésű bőrt ad

92%-ban természetes összetevők

Kicsit melegítő érzést adott a használat közben ez  a nehézkes agyagos maszk. Kifejezetten kellemes volt lemosni. Bár a bőröm puha lett tőle, de nem igazán lett a kedvencem, az összes maszk közül ez tetszett a legkevésbé.

Express Intenzíven hidratáló arcmaszk uborkával -  Intenzíven hidratál, frissít, revitalizál

Kellemes hűsítő érzés, géles állag, finom illat. Ezek jellemezték leginkább ezt a maszkot. 

 1575474451410.jpg

Összességében nagyon elégedett vagyok az összes APIVITA termékkel. Persze nem mindegyik lett a szívem csücske, de azért azt elmondhatom, hogy a legtöbb nagyon is hozta azt, amit a leírásban ígértek. Kellemes volt használni őket az illatuk, az állaguk, a hatásuk miatt. 

Bátran ajánlom mindenkinek az APIVITA termékeket.

 

Szép napot!

Marika

 

/A termékeket az APIVITA küldte nekem tesztelésre, amit ezúton is nagyon köszönök!/

E L James: Mister

Könyvajánló

2020. február 25. - TesztelM

Azt hiszem, hogy elmondhatjuk, hogy a romantikus-erotikus könyveknek a virágzását E L James: A szürke ötven árnyalatának megjelenése robbantotta be. Szerintem, aki kicsit is szereti a nőknek szóló könyveket, az legalább az első részét olvasta ennek a trilógiának. Sokan még azok is, akik nem szeretik, de kíváncsiak voltak, hogy mi is ez a nagy felhajtás e körül a könyv körül. És hát az is bevallhatjuk, hogy sokunkban megmozgatott valamit. Én akkor azt, a trilógiát nagyon kedveltem, kivéve a harmadik részt, mert szerintem az annyira nem sikerült jól. Na de, ennek ellenére kíváncsi voltam, hogy az írónő mire képes, túl tud-e lépni ezen a nagy sikerű könyvön és képes-e ismét maradandót alkotni.

1582532424835.jpg

Fülszöveg:

LONDON, 2019. A jóképű, arisztokrata származású Maxim Trevelyan a sors kegyeltje. Remek kapcsolatainak és tömérdek pénzének köszönhetően soha nem kellett dolgozni,  és ritkán aludt egyedül. Ám egy végzetes tragédia folytán mindez megváltozik. Maxim örökli a nemesi címet, a vagyont és az ingatlanokat, és az ezekkel járó felelősséget is. Bár erre nincs felkészülve, akkor is szembe kell néznie a kihívással.

A legnagyobb próbatétel azonban mégsem ez, hanem leküzdeni az ellenállhatatlan vágyat egy titokzatos nő iránt, aki nemrég érkezett Angliába. Maxim menthetetlenül beleszeret a zenei tehetséggel megáldott, gyönyörű tüneménybe. Még sosem tapasztalt ilyen érzelmeket, és nem meri nevén nevezni az érzést.

Kicsoda Alessia  Demachi valójában? Meg tudja-e védeni Maxim ezt a veszélyes múltú, csodálatos teremtést a rosszakaróktól? És mit fog szólni a lány, ha kiderülnek Maxim féltve őrzött titkai?

A London szívéből a vadregényes cornwalli vidéken és a félelmetes Balkánon át tartó utazáson az olvasó lélegzet-visszafojtva követheti Maxim és Alessia sorsát.

A kezdeti lelkesedés után nagyon besokalltam a romantikus-erotikus könyvekből. Egy idő után már a szexuális aktusok leírását inkább tovább lapoztam. Így azért volt bennem egy kis félsz, hogy ennél a könyvnél vajon mennyire esik túlzásokba az írónő, de azt kell, hogy mondjam, talán egy picit lépte csak át a határt. Az első pár fejezetben úgy gondoltam, hogy tökéletesen ráérzett arra, hogy talán már nincs feltétlenül arra szükség, hogy percről percre leírjon egy szeretkezést. De azt hiszem, hogy az elején, a jelentéktelen partnereknek tudható be, hogy ott igazából csak az ágyig való eljutásnak van jelentősége és ezért sem akarja leírni azt, hogy mi történik a ruhák levétele után. Viszont a nővel, akivel már érzelmek is vannak, ott már valóban egy kicsit túl sok lett a romantikus aktusok részletezése. Nem mondom, egy, vagy kettő talán még nem is lett volna rossz, de amikor egyik aktusból a másikba mennek, az már nekem egy kicsit sok.

1582532508269.jpg

Viszont maga a cselekmény mégis nagyon jól volt felépítve. Az elején rövid a szereplők bemutatása és úgy gondolom, hogy ennél nem is volt többre szükség. Pont annyit tudtunk meg róluk, amennyit kellett. Gyorsan sikerül összehozni a főszereplő Maximot és Alessiát. Ráadásul, ami nekem nagyon tetszett, hogy a könyv több pontján is kifejezetten izgalmas cselekmény zajlik. Ezzel folyamatosan arra késztetett, hogy tovább olvassam. 

Tetszettek a szereplők. Az erős magabiztos férfi, aki az izmos férfias kiállásával, az igencsak stabil anyagi helyzetével tökéletes biztonságot tud nyújtani a szegény, védtelen, törékeny nőnek, aki iszonyatos belső erővel rendelkezik. 

Nem rossz a borító, jó a színhatás, de nekem nem igazán illik a könyvhöz. Én  más borítót adnék ennek a könyvnek.

 1582532714652.jpg

Kiadó: Libri Kiadó

Oldalszám: 586 oldal

Mennyi idő alatt olvastam el?: 5 nap

Összegzés: Összességében tetszett a könyv, izgalmas, akciókban dús cselekmény és itt nem csak a szexuális aktivitásra gondolok. Bár valóban ezekben az együttléteknek egy kicsit talán csökkenteném a számát, de attól függetlenül, de mivel egy romantikus-erotikus könyvről beszélünk, így még belefér. Úgy gondolom, hogy az írónő túl tudott lépni a 50 árnyalat könyveken és egy hasonlóan jó történetet tudott írni. A műfaj kedvelőinek mindenképpen tudom ajánlani. 

Pontozás: 5/5

 

Szép napot!

Marika