TesztelM Blog

Borsa Brown: Gyalázat és hit - Könyvajánló

2019. július 07. - TesztelM

Így, a harmadik, vagy negyedik Borsa Brown könyv elolvasása után biztosan állíthatom, hogy nagyon szeretem az írónő stílusát. Pont annyi humor, erotika, szerelem van benne, amennyi kell. Emellett olvasmányos, élvezhető, szórakoztató, sőt bizonyos esetekben még informatív is. Számomra letehetetlenek a könyvei.

1556897511423.jpg

Fülszöveg:

Dorothy Miller Sarasotában éli egy átlagos fiatal amish lány életét. Vallásos közösségük távol helyezkedik az átlagos, általunk megszokott világi élettől. Nem zárkóznak el teljesen, de kapcsolatukat a közösségen kívül élőkkel a lehető legkevesebbre csökkentik.

Gregory Hamilton egy újabb, kedvező üzletet készül nyélbe ütni, éttermet építene a városi amish piac helyére. A telek megvásárlása már folyamatban van. Az ügy komoly aggodalmat kelt az amishok körében, akik nem könnyen zökkennek ki a megszokott életükből. Fel is veszik a harcot a befolyásos pénzemberrel.

Egy igazán különleges személy vezetésével a hírhedt amish maffia is közbelép. Jámbornak tűnő emberek, akik hittel élik mindennapjaikat, de félelem nélkül néznek szembe bárkivel, aki fenyegeti őket.

Vajon mit tesz ebben a helyzetben Dorothy, akinek érzelmei nem engedik, hogy csupán külső személője legyen az eseményeknek?

Mi történik, ha kezünkbe vehetjük a sorsunk irányítását, de képtelenek vagyunk józanul dönteni, mert a szívünk nem hagyja? Mi van, ha olyasvalakibe szeretünk bele, aki a saját közösségünk ellensége?

Már első ránézésre van némi ellentmondás az erotika és az amish szereplők láttán. Hiszen ez a kettő szerintem nem igazán fér össze. Vagyis először ezt gondoltam, de aztán azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon is működik. Annyira jó ez a kettősség, ami az egész könyvben van. Hiszen izgalmassá, bűnössé válik még egy egyszerű testi vonzódás is, sőt, még ennek a gondolata is. A kezdeti lelkesedés két ember között amúgy is bizsergető és izgalmas időszak, de ebben a környezetben még fokozható ez a helyzet.

A történetben egy effektíve szerelmi háromszög van, de nem teljesen hagyományos ez sem. Sok a bizonytalanság a főszereplők érzéseiben, hiszen a vágy és amit a vallás alapján tenniük kellene a fiataloknak nem mindig, pontosabban elég ritkán egyezik. Hiszen a szereplőknél érezhető némi kétely, mert bár hithű amishok bizonyos dolgokkal mégsem tudnak igazán egyetérteni, azonosulni.

Az amish szereplőkön kívül persze megjelennek még mások, városiak is és persze egy sikeres, gazdag férfi, aki erős vonzódást érez egy fiatal amish lány, a főszereplő, Dorothy iránt. Természetesen ez a vonzódás kölcsönös, így nem várt bonyodalmak jönnek mindkettejük életébe. 

Nagyon tetszik a könyvben, hogy egy kicsit bepillantást nyerhetünk az amish világba, megtudhatunk az életükről, gondolkodásukról, vallásukról sok mindent. Szeretem azt Borsa Brown könyveiben, hogy bár erotikus könyvek, mégis annyira visszafogott, olyan jó mennyiségben és mélységben jeleníti meg a könyveiben, ami éppen csak megfűszerezi, pikánsabbá teszi a történeteit.

1561747852583.jpg

Oldalszám: 572 oldal

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Mennyi idő alatt olvastam el?

Összegzés: 5/5 Nagyon tetszett, bármikor újra olvasnám. Egy trilógia első része, már a folytatása is kapható, hamarosan arról is olvashattok ajánlót, mert már azt is elolvastam. 

 

Szép napot!

Marika

5 napos maszk kihívás az Avonnal

HOLY SHEET MASK

2019. július 01. - TesztelM

Az AVON lehetőséget biztosított számomra, hogy részt vegyek egy 5 napos maszk kihíváson, amit örömmel teljesítettem is. Ennek az egésznek annyi volt a lényege, hogy 5 napon keresztül különböző fátyolmaszkokat kellett feltenni. Nézzük, hogy milyen maszkok is voltak ezek.

1561748000094.jpg

1. nap Avon True Nutra Effects fátyolmaszk hialuronsavval és kaktusz kivonattal

Magas az E-vitamin és az esszenciális zsírsav tartalma, ami nagy segítség a ráncok elleni küzdelemben. Ezzel nem csak megelőzhető, de halványíthatóak is az apró ráncok.

2. nap Avon True Nutra Effects fátyolmaszk grapefruit kivonattal

Ez a maszk halványítja a pigmentfoltokat, világosabbá és üdévé teheti az arcbőrünket. C-vitamint és Omega-3 zsírsavat tartalmaz, ami miatt erős antioxidáns hatású, így semlegesíti a szabadgyököket, ezzel lassítva a bőr öregedését.

1561747930818.jpg

3. nap K-Beauty Cica növény fátyolmaszk

A cica kivonat különösen gazdag A-, B- és C-vitaminokban, ezeknek köszönhetően elősegíti a kollagéntermelést, valamint bőrnyugtató, regeneráló és gyulladáscsökkentő hatású

4. nap Avon True Nutra Effetcts fátyomaszk vörösbor-kivonattal

Ez a maszk antioxidánsokat, A- és C-vitamint, valamint vörösbor-kivonatot tartalmaz, amelyek hatására a bőr valósággal megfiatalodhat. A vörösbor ezek mellett egy természetes hámlasztó is. Gyengéden eltávolítja az elhalt hámsejteket, ráadásul ránctalanító hatással is rendelkezik.

1561747886320.jpg

5. nap K-Beauty Sugar Maple hidrogél arcmaszk

Ez egy áttetsző hidrogél formula, aminek fő összetevője a juharcukor, amely egy természetes AHA savforrás. Azonnali eredményt nyújthat, hiszen a bőr felfrissül, feltöltődik és kisimul tőle.

1561719903429.jpg

Azt el kell mondanom, hogy nem igazán voltam eddig oda a fátyolmaszkokért. Persze én is kipróbáltam már többet is, sőt a hatásukkal sem volt eddig semmi probléma, de valahogy ez a hideg, kissé nyálkás, anyag, amit az arcomra kellett tenni, nem mindig esett jól. Éppen ezért gondolom, hogy ez a hőség, ami a múlt héten volt nagyon is kedvezett annak, hogy ezt a kihívást megcsináljam, mert ebben a melegben megváltás volt az a negyed óra, amikor az arcomat is lehűthettem valamivel, ami még hidratálja, kisimítja és puhává is varázsolja.

Az Avon True Nutra Effects fátyolmaszkok rendkívül nedvesek. A felhelyezett maszkon lévő nedvességet a levétel után még az arcomba paskolgattam, meg még a nyakamra, a dekoltázsomra, ahogy ajánlották is, de még mindig annyi maradt a levett fátyolanyagon is, hogy én kentem a karomra, a combomra, sőt még a lábamra is. Így aztán tényleg gazdaságosnak mondható, hogy az arcápolás mellett a testápolás is ki van pipálva ezeken a napokon.

Az Avon True Nutra Effects maszkok közül a vörösbor kivonatot tartalmazó volt a kedvencem, ugyanis annak tetszett leginkább az illata, és talán az után volt a legpuhább a bőröm. 

1561719967555.jpg

A K-Beauty maszkok közül a hidrogél maszk nekem egy kicsit fura volt. Egyrészt az arc alsó részére helyezhető részét én nem éreztem annyira stabilnak, mint a többinél, gyakran akart leesni. Amúgy az sem volt világos, hogy ez valóban különálló-e, vagy esetleg nekem szakadt el a maszkom. A hatása nem mondom tényleg jó volt, még a férjem is megjegyezte, hogy mennyire puha lett az arcom.

Az 5 nap alatt az abszolút kedvencem mégis a K-Beauty Cica növényt tartalmazó maszkja lett. Ez feküdt fel legjobban az arcomra, megfelelő volt a nedvességtartalma, kellemes volt az illata és a viselése. 

Összességében nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a kihíváson. Nekem néha vannak nehézségeim az arcápolást illetően, nem szoktam ennyire sok figyelmet fordítani neki. Ezért érdekes volt azzal szembesülni, hogy pár perc többlet figyelem nagyon jól tud esni a bőrömnek. Egy kicsit túlzásnak érzem, a mindennapos fátyolmaszk használatot, de hetente, kéthetente mindenképpen jó ötlet lehet. Ebben a nyári hőségben pedig kifejezetten frissítő érzést nyújt.

Ti gyakran szoktatok fátyolmaszkokat használni?

 

Szép napot!

 

Marika

 

/A maszkokat köszönöm az Avon-nak./

süti beállítások módosítása