TesztelM Blog


Krémmánia Beauty Box - 2017 november

2017. december 06. - TesztelM

Nagyon szeretem a Krémmánia oldalát. Ha valamilyen termékkel kapcsolatban esetleg kérdések vannak bennem, akkor nagyon sok esetben hívom a honlapjukat segítségül. De ezzel biztosan nem vagyok egyedül. Éppen ezért úgy gondolom, hogy azok a lányok, akik egy ilyen oldalt működtetnek, biztosan tisztában vannak azzal, hogy milyen termékekből tudnak úgy összeállítani egy meglepetés dobozt, hogy a lehető legtöbb nőnek okozzon örömet. Ráadásul, szerintem az ára sem elrugaszkodott. Éppen ezért szerettem volna én is boldog tulajdonosa lenni a legújabb összeállításuknak is.

1512505139019.jpg

Ez a doboz a Krémmániának a harmadik összeállítása, nekem viszont a második tőlük. Ebben talán az előzőhöz képest több sminktermék kapott helyet, sokak nagy örömére, de azért bőrápolási termék is voltak a termékek között. És, hogy miket is rejtett a box? Lássuk:

1512514000884.jpg

  • Artdeco Szemhéjalapozó (5 ml):

Nem igazán szoktam ilyen termékeket használni. Bármennyire is próbálkozok a helyes sminkelés elsajátításával, valahogy a szemhéjfestés az, ami nem nagyon vonz. Nálam a szemsmink egy szemceruzával és egy szempillaspirállal ki van pipával. Így nem hiszem, hogy ezt a terméket fel fogom használni, de amúgy is tervezek egy nyereményjátékot, szerintem azzal olyan helyre kerülhet, ahol örülni fognak neki. :)

  • Kell A Púder szemhéj ecset

Az ecsetekkel még csak most barátkozok, de ilyen még például nem volt. Egyszer talán majd megtanulom őket használni.

  • L.O.V. Unexpected Eyeshadow Metalic (minta):

A bejegyzés elején már leírtam a véleményem a szemhéjpúderekről, így nem írnám le újra. Amúgy ez egy kifejezetten szép színű minta.

  • Makeup Revolution pirosító (2,4 g):

A másik amit nem sűrűn használok, az a pirosító. Amúgy a Makeup Revolutionról is nagyon jókat olvastam már, bár még egyik terméküket sem próbáltam. Most itt a lehetőség.

1512513871124.jpg

  • Bioderma Hydrabio szérum (15 ml):

Szeretem az ilyen pici kiszerelésű hidratáló krémeket, mert bár nem sokat utazok, de bárhova megyek viszek magammal egy kis túlélő pakkot, ami hasznos, kis kiszerelésű termékekkel van tele. 

 1512513931332.jpg

  • Catrice Volumizing Lip Booster ajakdúsító szájfény (5 ml):

A mellékelt kis tájékoztatón nagyon kecsegtető dolgokat írtak róla, viszont a terméken lévő leírást amikor megnéztem láttam, hogy sajnos ez sem az én termékem. Amúgy nagyon szeretem a szájfényeket, viszont a mentolt annál kevésbé. Annak aki szereti biztos egy szuper választás lehet, mert elvileg dúsít és meglepően tartós is. 

  • Catrice Glam&Doll False Lashes szempillaspirál (9,5 ml):

Ez a szempillaspirál már nálam átesett a tesztelésen, mert volt már valamilyen másik dobozban és nagyon bevált. Szerintem szép hosszú, különálló pillákat varázsol. Én nagyon szeretem ezt a szempillaspirált.

 1512505097416.jpg

  • Desigual Fresh Bloom Edt (15 ml):

Nagyon finom virágos illatú parfüm. Tetszik a kis kiszerelés így bármikor magammal tudom vinni, teljesen táskabarát.

  • Essence Sweet Cherry mini körömreszelő (utazó méret):

Egy körömreszelő bármikor jól jöhet. És szerintem elengedhetetlen kelléke egy női táskának, főleg, ha ráadásul még ilyen kompakt méret is.

1512504887514.jpg

  • Nivea Q10 Plus C energetizáló ránctalanító éjszakai arckrém (40 ml):

Az arckrém használat sosem volt az erősségem. De azért így 30 felett már sajnos oda kell figyelnem, ráadásul anyaként néha a fáradtság igencsak meglátszik az arcomon. Este több időm van magammal foglalkoznom, így ezt az éjszakai krémet biztosan be fogom illeszteni az esti rutinomba. Első benyomás alapján nagyon jó állagú, kellemes illatú krém, ami finom puhává varázsolja az bőrömet. 

  • Nivea Aloe & Hydration testápoló tej (250 ml):

Nagyon szeretem a Nivea testápolókat. Szerintem szuper jól hidratálnak és ilyenkor télen meglehetősen nagy szükségem van rá. Nagyon finom illata van és finom puha, bársonyos bőrt eredményez a használata. Nálam nagyon pozitív az első benyomás.

1512513966761.jpg

  • The Body Shop mandulatej & méztusfürdő (60 ml):

Már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni valamilyen The Body Shopos terméket. Annyira sok jó dolgot látok tőlük, leginkább az illatkombinációi és a testvajai azokat, amikről eddig ódákat hallottam. Éppen ezért én nagyon örültem ennek a kis tusfürdőnek. Nagyon finom édes illata van, azt, hogy fürdésnél hogy teljesít még nem teszteltem.

 1512425467724.jpg

A termékek mellett már volt benne 3 kupon is. (The Body Shop, Cipőpláza, Magazin előfizetés)

Összességében teljesen elégedett vagyok a dobozzal, mert bár van pár termék, amiket nem fogok belőle használni, de azok, amiket viszont igen, azoknak nagyon örülök.

Krémmánia Beauty Box - 2017. április

2017. április 21. - TesztelM

Minden egyes esetben, ha magamnak kell venni valamit, azt nagyon nagyon sokszor végiggondolom. A férjemnek és a kisfiamnak is sokkal könnyebben vásárolok. Arra viszont már rájöttem, hogy ha már magamnak választok, akkor szívesen nyúlok a meglepetésdobozokhoz. Annak, aki még nem próbálta magát az "unboxingolás" (ez egy hihetetlenül népszerű szó lett mostanában) élményével megajándékozni, azt csak biztatni tudom, hogy egyszer mindenképpen tegye meg. És erre nagyon jó alternatíva lehet most már a Krémmánia által összeállított Beauty Boxok egyike is. Ez a mostani, a második kiadásuk és nagyon remélem, hogy szándékoznak még továbbiakat is csinálni, mert szerintem szuper lett.

A Krémmánia oldalát azóta látogatom, amióta elkezdtem blogot írni és ezzel együtt többet foglalkozni magammal. Mivel elkezdtem olyan termékeket is használni, amiket eddig egyáltalán nem, szükségem volt arra, hogy megismerkedhessek termékekkel, gyártókkal. Ekkor találtam rá, hiszen itt az alapinformációk mellett, az oldal lényege, hogy mindenki saját véleményt írhat egy-egy termékről. Ez szerintem nagy segítség lehet másoknak, hiszen én is azért írom a blogomat, amiért olvasom másokét is, hogy reklámmentes, saját, önálló tapasztalatokat olvassak, amik alapján reálisabb képet kaphatok dolgokról. 

A mostani kiadás egy Hungarian edition, amiben 10, kizárólag magyar termékből raktak össze egy csokrot. Gyönyörű lett a doboz külseje. Ízléses, visszafogott, elegáns. Egyszerűen úgy jó, ahogy van. A kibontás után, egy kicsit csalódott voltam, amikor nem találtam benne egy összefoglaló füzetet, vagy akár csak egy kisebb lapot. Eddig minden dobozban, amit rendeltben volt egy, ami szerintem megkönnyíti a bontogató dolgát. És nem mellesleg plusz információkat is szoktak közölni ott a termékekről. Sajnos, mint kiderült ez az én dobozomból véletlenül kimaradt, de kaptam róla képet, ami alapján én is át tudtam nézni miket írtak le benne.

1492597377956.jpg

Ezt a kis apróságot leszámítva, nem volt benne semmi más ami egy kicsi csalódást is okozott volna nekem. Nagyon tetszik minden termék. Nagyon szívesen próbálgatom őket nap, mint nap, eddig pozitív tapasztalatokkal tele.

De nézzük is, hogy mi volt a meglepetéscsomagban:

1492597329889.jpg

  • Helia-D Regenero Hajvégápoló Szérum száraz töredezett hajvégekre:

Mostanában tényleg nagy gondot fordítok a hajam ápolására, éppen ezért nagyon örültem ennek a terméknek. Főleg, amikor elolvastam, hogy ez egy öblítést nem igénylő készítmény. Mostanában Patrik mellett egy gyors hajmosásra van csak időm, amíg Ő éppen lefoglalja magát valamivel. Ebbe az időbe nem mindig férne bele a balzsamozás-várakozás-öblítés rituáléja. De ebből az olajból egy pumpálásnyit belesimogatok a hajvégekbe amitől az csillogó, fényes és jó illatú lesz. Nem érdemes nagyobb mennyiséget, mert akkor már lehet, hogy elnehezíti a hajat, legalábbis más olajos termékeknél ezt tapasztaltam. Így ez a hajvégápoló nem csak hatásos, de rettentő gazdaságos is. 

1492597078683.jpg

  • Tibolina Classic Kéz és testkrém:

Nem igazán szeretem a tégelyes termékeket, inkább tubuspárti vagyok. Kényelmesebbnek és higiénikusabbnak gondolom őket. Viszont ennél a krémnél ez nem érdekel. Gyorsan beszívódik, nem hagy zsíros érzést és nagyon kellemes, visszafogott illata van. Szerintem tökéletes. 

1492597180687.jpg

  • Yamuna Szőlőmagolajos Tusfürdő

Az egyik kedvencem lett ebből az összeállításból. Bár nem habzik annyira mint a legtöbb tusfürdő, de mégis élmény vele fürdeni. Az illata egyszerűen mennyei. Friss édes szőlő. Nagyon kellemes. Ami még nagyon tetszik benne, hogy SLS, parabén és mesterséges színezékmentes. Mivel ez a termék nagyon tetszik, így megnézem majd a Yamuna teljes választékát is, főleg, hogy a dobozban volt még egy kupon is, ami erre ösztönöz. :)

1492684803827.jpg

  • Schüssler NR.1+8 Natúr mélyhidratáló testápoló:

Általában egy kicsit hanyag módon kezelem a testápolást. A legtöbb esetben már csak akkor veszem rá magam, ha nagyon kiszáradt a bőröm, viszket, húzódik, szóval, ha már baj van. Mostanában kezdett el foglalkoztatni, hogy esetleg keresnem kellene egy olyan krémet, ami segíthet kicsit feszesebbé tenni a bőrömet, mert a terhesség, súlyfelesleg sajnos kicsit meglátszik rajta, így nagyon jó, hogy most lehetőséget kaptam arra, hogy ezt a krémet próbáljam ki erre a célra. Azt kell mondanom, hogy hihetetlennek tűnik, de 4-5 nap használat után, a combom, ahova elkezdtem kenni, sokkal simábbnak és egyenletesebbnek látszik. A tapintása is jobb. Ezért is szeretem ennyire ezeket a Beauty boxokat, mert biztos vagyok benne, hogy ha nekem kellett volna választanom akkor nem ezt a terméket próbálom ki, mert nem is nagyon ismertem ezt a márkát. Viszont most így egy elégedett termékhasználóval többet tudhat magáénak a Schüssler. :)  

1492597211126.jpg

  • Phi Pazar Café Ébresztő szemkörnyékápoló:

Valamelyik általam követett bloggernél láttam már, amikor agyondícsérte ezt a terméket. Nagyon tetszik ez a mini pumpás kiszerelés. Az állaga jó, az illata jó és hát melyik anyuka nem örül egy kis segítségnek, ahhoz, hogy elrejtsük a kialvatlanság jeleit. :) A hozzá kapott kuponnal nagyobb kedvvel lehet a Phi többi termékét is kipróbálni.

1492597111770.jpg

  • Ilcsi Sárgabarack Habkrém:

Szeretem a jó illatú krémeket és ennek a krémnek kifejezetten az van. Friss és édes. Bár egy kicsit zsírosabb, nehezebb annál, mint amit én szeretek, de azért a finom, sima bőr, amit eredményez arra ösztönöz, hogy használjam. :) 

1492597044769.jpg

  • Dr. Házi Anti-Age Facelift Szérum

Egy újabb csak természetes anyagokat tartalmazó kozmetikum. Nagyon könnyű selymes az állaga, gyorsan felszívódik, könnyed érzést biztosít és ha valóban igaz, akkor azonnali ránctalanító hatása van. Szerencsére nekem még nem igazán van, legalábbis én nem vettem észre, ezért ezen a területen nem tudok tapasztalatot megosztani, de ki tudja, ha használom, talán nem is lesz még egy darabig. :)

1492597296822.jpg

  • Kell A Púder ásványi szemhéjfesték minta

Ahogy figyeltem a dobozzal kapcsolatos tapasztalatokat ez a termék egy kis csalódást okozott majdnem mindenkinek. Hát valódban nem egy szokványos szemhéjfesték kivitelezés, de szerintem a lényeg benne van, egy termékminta, amit ki lehet próbálni. Szép a színe. Írnék róla többet is, de sajnos egyenlőre még a dekorkozmetikumokhoz nem értek. (Pedig olyan jól hangzik, amikor a beaty vloggerek elmondják, hogy ez meg az nagyon jól pigmentált. :) Bár nem igazán tudom mit jelent, de hozzáértést feltételez.) 

1492597244114.jpg

  • Barilent masszázsgyertya minta

Ez a termék a legcukibb a dobozban. Annyira jópofa ötlet. A mini tégely, a gyufa, úgy ahogy van nagyon nagyon tetszik. Amúgy is szeretem ha a férjem megmasszíroz, de biztos kellemesebb lesz a gyertyával ráhangolódva és a langyos olajat felhasználva. Annyira jó, ha valaki ennyire kreatív, hogy ilyen szuper dolgokat tud kitalálni. De nem? Pedig mennyire evidens. Hiszen mi kell a masszázshoz gyertya, kellemes illat és olaj. Ez pedig minden egyszerre. Zseniális. 

1492597152823.jpg

  • Geek&Gorgeous Smooth Out 12% AHA + Cactus Liquid:

Mivel nem volt összegző lapom, ezért először azt se tudtam mi ez a termék. Utána azért megnéztem mit írnak róla és ott persze szépen benne volt, hogy milyen ez hámlasztó és miket tud. Számomra egyáltalán nem szimpatikus, hogy egy hazai termék nem tartalmaz magyar nyelvű leírást. Egy szórólapot kaptunk a dobozban, ahol annyit olvastam, hogy arcra kell kenni arctisztítás után. Megtettem és tényleg szuper. Puha, sima, egyenletes arcbőrt eredményez a használata. Szívesen megismerném a Geek&Gorgeus többi termékét is, mert ha azok is ennyire jók, akkor biztosan rendszeres használójuk lennék.

1492597014744.jpg

A megrendelés előtt az adta meg a löketet a végső döntéshez, hogy 10 termékből 6 teljes kiszerelésű. Szerintem ez nagyon jó arány egy ilyen doboznál. Ráadásul, most tényleg nagy szerencse, hogy ezek a termékek tényleg szuperek és mindenki számára nagyon jól használhatóak.

1492505385400.jpg

A doboz annyira jól sikerült, hogy még Patrik is lecsapott rá. :) Ha lesz még a Krémmániának hasonló Beauty box-a szerintem ti is tegyétek azt. 

süti beállítások módosítása