Nem tudom, hogy ez a öregedésnek köszönhető-e (nem mintha olyan nagyon öreg lennék), de egyre jobban kedvelem a szépirodalmi olvasmányokat. Most Gombos Tünde Szerelemtánc könyvét olvastam el. Kicsit másra számítottam, mert már odaadtam édesanyámnak, aki igen hamar elolvasta előttem és természetesen azért amikor visszaadta elmondta, hogy neki nagyon tetszett, olyannyira, hogy még meg is könnyezte. Ez azért annyira nem különleges dolog, igen érzékeny típus, ugyanúgy ahogy én is, ebben mindenképpen rá ütöttem. Elég hamar képesek vagyunk elsírni magunkat egy filmen, könyvön. Szóval egy igazán sírós könyvre számítottam, viszont számomra nem volt az.

A Szerelemtánc külseje engem teljesen megfogott. Egyrészt nekem azért mégiscsak a kemény borítós könyvek a szívem csücskei. Sokkal jobban szeretem azokat a kezemben tartani, valahogy más érzést adnak. A borító is szuper, ráadásul a nagy betűkért is adnék plusz pontot, persze, csak ha pontoznom kellene. :)

Fülszöveg:

Mit tennél, ha találkoznál a szerelemmel? És vajon mit tesz Dávid, aki Budapest szívében önként vállalt magányban él? Képes ledönteni a saját maga által hosszú éveken át felépített falakat, vagy mindörökre szomorú múltja rabja lesz? Van-e elég bátorsága, hogy kockáztasson, és felvállalja akár a csalódás lehetőségét is, a boldogság váratlanul megcsillanó reményében? Mi helyes és helytelen, mi tisztességes és tisztességtelen, mi lehetséges és mi lehetetlen?
Miközben végighaladunk Dáviddal a válaszkeresés és döntés nehéz útján, észrevétlenül beszippant bennünket ez a szívet melengető történet.
Gombos Tünde megindító regényében egy huszonhét éves, végtelenül szomorú fiú bőrébe bújhatunk, aki egy angyali találkozás után lassacskán megbizonyosodik róla, hogy neki is jár a boldogság.

A történet rendkívül megható. Borzalmas belegondolni, hogy mit élhet át egy 27 éves fiú, akinek csak egy valakije van az életben és azt is elveszíti. Felfoghatatlan, hogy miként lehet úgy élni a mindennapjaidat, hogy senkivel nem tartasz semmilyen kapcsolatot. Nincs kit felhívni, nincs kivel ünnepleni, nincs semmi más az életeben csak a munka.

A könyv szerelmi oldala még inkább megérintett. Nagyon jó volt olyan szerelemről olvasni, ahol még fontos szerepe volt a fokozatosságnak. Ahol kissé talán  plátói helyzetből épül fel az egész. Igazából a kamasz éveimre emlékeztetett az egész. Ahogy távolról figyeled a kiszemeltedet, ábrándozol, de nem nagyon bízol benne, hogy ez még valaha is egy beteljesedett kapcsolat lesz. Annyira nem ez a jellemző manapság. Mostanában egy kép alapján mindent megítélünk, egy "Szia" után eljuthatunk az ágyba, aztán a "Viszlát"-ot már nem követi semmi. Nem tetszik ez a felgyorsult világ.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a szépet. Aki hisz abban, hogy a jó végül mégis elnyeri jutalmát. :)

A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak.