TesztelM


Bioderma termékek anyuka szemmel

2019. április 16. - TesztelM

Szeretem azokat  a termékeket, amiket nem csak én, de a kisfiaim is bátran használhatnak. Eddig a Biodermának minden kipróbált készítményével elégedett voltam, most szerettem volna megnézni, hogy azok, amiket közösen használhatunk a fiúkkal szintén ilyen jók-e.

1549528852284.jpg

BIODERMA Atoderm Olajtusfürdő

Bár nekem nincs kifejezetten érzékeny bőröm, télen általában nagyon kiszárad. Ezen nem segít, hogy gyakran elfelejtem bekenni magam, már csak akkor teszem meg, amikor nagyon viszket és egyfolytában vakarózok. Mivel ilyenkor nekem is olyan gyengéd és hidratáló ápolás kell, mint a kisbabák bőrének, ezért választottam a fürdésekhez a Bioderma olajtusfürdőjét. Azt kell hogy mondjam, hogy abszolút szerelem. Tökéletes ápolást biztosít a teljes családnak fürdés, zuhanyzás közben. Szeretem, hogy olajos állaga mellett jól habzik, könnyen el lehet oszlatni a bőrön, viszont egyáltalán nem nehezíti el azt. Kellemesen sima bőrt eredményez. Az illata szolid, visszafogott. Hipoallergén, parabénmentes, színezékmentes, szappanmentes, amik szintén fontos szempontok egy babákra is használható tusfürdőnél.

1549529384933.jpg

BIODERMA ABC Derm Hidratáló Krém

Parabénmentes, hipoallergén és nyugtató illatú. Ez volt az, amiért szívesen próbáltam ki, de ez, azért önmagában kevés lenne ahhoz, hogy hosszú távon használni akarjuk. Pedig mi nagyon szívesen kenjük be vele a kisfiaim bőrét, mert könnyen el lehet oszlatni, viszonylag jól beszívódik, bár azért nem azonnal. Szuperül hidratál, már egy használat után sokat javít a nagyon kiszáradt bőrön is.

1549529460554.jpg

Én a saját bőrömön nem igazán szerettem használni, mert nem szeretem a nehezebb krémeket. Így is nehezen veszem rá magam testápoló használatára, de akkor nálam igenis fontos szempont a gyors beszívódás.


1555398513195.jpg

BIODERMA Sensibio H2O arc- és sminklemosó micellaoldat

A Bioderma arclemosóját már régebb óta használom. Azért tartom fontosnak megemlíteni ebben a felsorolásban, mert igenis édesanyaként, főleg az első időkben, nagyon nehéz időt fordítani saját magunkra. Legyen szó, akár a pihenésről, kikapcsolódásról, de akár a bőrápolásról is. Éppen ezért szeretem annyira a micellás vizeket, hiszen megfelelő tisztítást és hidratálást is kapok tőle, egy lépésben, gyorsan és egyszerűen. Persze itt is jó tudni azokat a háttérinfókat, hogy illatmentes, alkoholmentes, parabénmentes termékről beszélünk, ami a tavalyi évben két díjat is, a Cosmo Beauty Awards és a Glamour Glammies gyógyszertári arclemosók kategóriáját megnyerte. 

1549529488321_1.jpg

 Ti milyen Bioderma készítményt próbáltatok már ki?

 

Szép napot!

Marika

 

Kipróbáltuk a Baby Dove termékeit

2019. március 12. - TesztelM

Szeretem a Dove termékeit. A letisztult csomagolást, a csodás illatokat és a hidratáló hatást. Ezek mellett szerintem mindig nagyon jó reklámkampányokat is csinálnak, amikkel igazán könnyű azonosulni. Igazi nőkkel, akik nem feltétlenül modell alkatúak, nem tökéletesek és ezt vállalják is. Hiszen senki sem tökéletes, bár a média sajnos néha mást tol az arcunkba. A Baby Dove is erre épített, hiszen itt a szlogen az volt, hogy: Tökéletes anyák nem léteznek, csak igaziak

Persze mondhatnák, hogy egy fürdetőnél, popsitörlőnél ennek nincs jelentősége, teljesen mindegy milyen reklám tartozik hozzá, de szerintem mindenki tudja, hogy ez nem így van. Hogy bármennyire is nem szeretnénk, a reklámok, szlogenek igenis hatással vannak ránk, ha akarjuk, ha nem. Persze a megvásárlás után azért már teljesíteni is kell, legalábbis a megelégedettség és az újravásárlás szempontjából.

Akkor nézzük, hogy ezen a téren mi mit tapasztaltunk. 

1540295478746.jpg

A trnd-nek köszönhetően most kipróbálhattuk a Baby Dove Rich Moisture fürdetőt és a Baby Dove Rich Moisture testápolót. /A trnd egy kollaboratív marketing közösség, ahol különböző projektekben lehet részt venni és véleményt mondani egy-egy új termékkel kapcsolatban, saját tapasztalat alapján/  

Először is nézzük a csomagolást. Letisztult, egyszerű, nekem kifejezetten tetszik. A fürdetőnél nagyon jó ötletnek tartom a pumpás kiszerelést, ami ráadásul könnyen lenyomható és megfelelő mennyiséget adagol ki egyszerre. Ez nagyban megkönnyíti, ha fürdetés közben csak egy kézzel tudjuk ezt a műveletet elvégezni, amire egy kisbaba  mellett igenis szükségünk is van.

A Baby Dove Rich Moisture fürdető állaga selymes, krémes. Megfelelő a habzása, használata puha bőrt hagy maga után. Ezt a fürdetőt nem csak a két kisfiamon, saját magamon is kipróbáltam és kellemes volt ezzel a fürdés. Ez leginkább az illatának köszönhető, ami szerintem nagyon finom. Véleményem szerint ezt bátran használhatják érzékeny bőrűek is, hiszen hipoallergén.

A Baby Dove testápoló állaga kissé zsíros, eléggé tömény. A kisebbik fiamnál amikor használtuk pár alkalommal, akkor többnyire belemasszíroztam a bőrébe. Finom, puha lett tőle. Viszont a nagyobbik kisfiamnál egyszer használtuk és nem tudom, hogy a bőre volt esetleg kiszáradva, de nála le kellett mosni, ugyanis nagyon viszketett tőle. Azután csikizős krémként emlegette, így többet nem kenhettem a bőrére, de őszintén nem is akartam még egy próbát tenni. Így nálunk ez a krém a Maminál kötött ki, hogy használja el.

Az első pozitív benyomások hatására úgy gondoltam, hogy a Baby Dove popsitörlőjét is szívesen kipróbálnám, így azt egy dm üzletben be is szereztük. Közép árkategóriájúnak mondanám. Az összes termék közül ez tetszett a legjobban. Ennek nagyon finom az illata, kellően nedves és puha a kendő. Amit én változtatnék rajta, hogy raknék rá visszazárható műanyag fület, bár mondjuk egy kisbabánál az 50 db törlőkendő elég gyorsan el tud fogyni, nem biztos, hogy van ideje kiszáradni. :)

1542745354613.jpg

Összességében azt mondanám, hogy a Baby Dove azt hozta amire számítottam. Nem okozott csalódást, de nem cserélném le rá, a már jól bevált babaápolási termékeinket, mert nem éreztem jobbnak az általunk szeretett termékeknél.

 

Szép napot!

Marika

Farkas Nóra: Összeköt a szeretet - Könyvajánló

2018. szeptember 02. - TesztelM

Augusztus 12-én a kisfiam 3 éves lett. Nem tudom mikor nőtt meg ennyire, de olyan mintha még csak most tartottam volna először a karjaimban. Csodálatos volt az elmúlt három év, amit a kis családommal töltöttem el, de új fejezet kezdődik az életünkben. Szeptemberben nem csak egy új taggal bővül a család, de Patrik elkezdi az óvodát.

Mivel szerencsére sikerült megszerettetnem az olvasást és a meséket a kisfiammal, így szívesen nyúlok egy-egy könyvhöz, ha segítségre lenne szükségem, egy új helyzet megismerésére, problémák megoldására. Ilyen volt például a szobatisztaságra szoktatás, bár nem tudom azt mondani, hogy egyértelműen ez segített benne, de arra mindenképpen jó volt, hogy közelebb kerüljünk, mert látta, hogy a kisgyerekek a könyvben hova és hogyan pisilnek. Ebből jött nálunk először, hogy elkezdte mondogatni, hogyha nagy lesz, majd Ő is ezt fogja tenni. 

Hasonló lehetőséget kerestem az óvoda kapcsán is. Számos jó könyv és mese van ebben a témában, például nagyon szeretjük olvasni Bogyó és Babóca Egy nap az óvodában című meséjét, de ami nekünk a leginkább bevált, az nem más, mint Farkas Nóra Összeköt a szeretet című könyve.

img_20180816_155147.jpg

Fülszöveg:

Hol volt Kobak, mielőtt megszületett volna? Mi az a láthatatlan madzag, ami akkor is összeköti az anyukájával, amikor éppen nincsenek együtt? Miért kell Kobaknak az óvodában maradnia, és mikor találkoznak újra? És mi vár rá ezen az ismeretlen helyen? Ezt a kedves könyvet lapozgatva és Szepesi Szűcs Barbara kedves képeit nézegetve mindent megbeszélhetünk. A történet végén játékos feladatok és kitöltendő oldalak segítik a kicsiket abban, hogy megbarátkozzanak a gondolattal, mostantól ők is óvodába járnak.

Már az első olvasásnál nagyon tetszett Patriknak és természetesen nekem is. A történet megható és szívhez szóló. Nálunk totálisan betalált, mert az, hogy a második gyermekem éppen a pocakomban van, nagyban segíti, hogy Patrik is felfogja, hogy milyen is lehetett, amikor Ő is még csak a pocakomban volt. Bár az, hogy kismama vagyok hátrány is, ugyanis volt már,  hogy olvasás közben át kellett adnom a könyvet az apukájának, mert sírva fakadtam tőle a meghatottságtól. 

1535810954456.jpg

Azt érzem, hogy az óvoda kezdés nekem talán nehezebb lesz. Na jó, biztosan. Nem mondom, rengeteg nehézség, sírás, düh és tehetetlenség volt ebben a 3 évben, de nem mondanék le egyetlen pillanatáról sem. Végignézni ennek a csodálatos kisfiúnak a fejlődését, szárnybontogatását a legjobb dolog, ami történhetett velem. Ezt látom az anyaság igazi csodájának és ajándékának. Elmondhatatlanul hálás vagyok ezért. 

Az Összeköt a szeretet nem csak Patriknak segít abban, hogy megkönnyítse ezt az időszakot, hanem nekem is. Hiszen bennem is tudatosítja, hogy igenis van valami, ami mindig összeköt majd minket, bárhol van, bármit csinál az anyukája mindig én leszek. Én mindig ott leszek neki, de el kell kezdenie a saját útját.

Nagyon tetszik ennek a mesekönyvnek az illusztrációja, annyira cuki, teljesen levett a lábamról. Aranyosak a figurák is, úgy jó, benne minden, ahogy van.

Ajánlom a könyvet minden bölcsit, ovit kezdő családnak, nem csak a gyerekeknek, a szülőknek is úgy gondolom nagyon nagy segítség lehet.

 1535811045659.jpg

Szép napot!

Marika

 

Pocifix baba mama párna – kényelem és biztonság hosszú ideig

2018. július 22. - TesztelM

Szeretem a kismamasággal járó pocaknövekedést. Bár én azok közé tartozom, akiknek igen nagy lesz a terhesség alatt a pocakja. Már az első várandósságom alatt is rengeteg megjegyzést kaptam, hogy hatalmas, és biztos a baba is az lesz, ami egyáltalán nem segít abban, hogy az amúgy is kétségekkel teli időszakot könnyebbé tegye. Sajnos ezeknek a megjegyzéseknek a kivédésére nem tudok semmit ajánlani, de a növekvő pocaknak köszönhető nehézségek enyhítésére találtam valamit.

Belegondoltatok, hogy hány olyan magyar termék van, amit érdemes lenne megismernünk? Hogy hány olyan termék van, amit meg sem ismerünk, mert a tévében reklámozott, boltokban kapható agyon hirdetett dolgokat választjuk? Remélem ez változni fog. Éppen ezért is, szívesen mutatom most be a Pocifixet, hogy lehetőleg minél többen megismerjék.

1532201642636.jpg

Ez egy olyan terhes- és támasztó babapárna, ami:

  1. könnyebbé teszi az alvást, amikor már elkezdünk igazán gömbölyödni,
  2. jó támasz lehet a derék és hátfájás enyhítésére
  3. szülés után pedig nagy hasznunkra lehet a szoptatások alkalmával
  4. segíti a hasfal regenerálódását azáltal, hogy éjszakánként oldalfekvésben támasztékot ad
  5. baba reflux ellen
  6. a hason fektetés szoktatásakor. 

Amióta anyuka lettem, sokkal nehezebben veszem rá magam arra, hogy magamra költsek, szívesebben költök a gyermekemre. Éppen ezért örülök az ilyen dolgoknak, amik az én életemet is könnyebbé teszik, de tudom, hogy később ezt majd a gyermekem is fogja tudni használni. 

1532201558694.jpg

Kb. két hónapja használom a Pocifixet és teljesen meg vagyok vele elégedve. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg tudja könnyíteni a fekvést és hogy valóban érezni lehet, hogy mekkora terhet vesz le oldalfekvésnél a hátamról és a derekamról. Szabályosan egy megkönnyebbülés érzést ad minden egyes alkalommal. Hogy végig lehet-e csinálni nélküle egy terhességet, biztosan állíthatom, hogy igen, hiszen az első gyermekemnél nem használtam. Viszont most nagyon örülök, hogy mégis van lehetőségem használni, mert most így a második várandósságomnál sokkal jobban kell kihasználnom azt az időt, amit pihenéssel töltök és ebben tényleg hatalmas segítséget nyújt a Pocifix. 

1528735286088.jpg

Tetszik a puha borítása és így, hogy lecipzározható könnyen lehet mosni, tisztítani.

Nagyon megszeretem ezt a párnát, kíváncsian várom, hogy a kisbabánk mennyire fogja élvezni, milyen segítséget ad a fekve szoptatásánál, a mozgásfejlődésénél.

Én mindenkinek csak ajánlani tudom, főleg azért, mert nem csak kismamaként használható termékről van szó, hanem szülés után is sokáig tudjuk még élvezni a kisbabánkkal együtt.

 

Fényvédelem a Biodermával

2018. július 09. - TesztelM

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a fényvédelem fontosságát. Éppen ezért mindenképpen érdemes megtalálni azt a fényvédőt, amit biztonsággal tudunk használni, ami a leginkább megfelelő a számunkra és amit szívesen veszünk kézbe.

Én már tavaly rátaláltam egy nagyon szuper megoldásra, amit előszeretettel használtunk, ami nem más, mint a napozó spray. Több márkát is kipróbáltam már, eddig mindegyikkel elégedett voltam. Most lehetőségem volt még egy márkát kipróbálni, sőt tőle egy másik érdekes terméket is, amit inkább a kisgyermekeseknek tudnék ajánlani.

Most először ismerkedhettem a Bioderma fényvédőivel és már nagyon kíváncsi voltam rájuk. Két terméket választottam, az egyik a Photoderm Brume Solaire SPF 50+, ami egy fényvédő testpermet, a másik a Photoderm Kid Mousse SPF 50+, ami egy hab állagú fényvédő.

 1530992372291.jpg

Photoderm Brume Solaire SPF 50+

Egy kisgyerek mellett én mindenképpen ezt a terméket tudnám elsősorban ajánlani bárkinek, ugyanis egy örökmozgó totyogót, vagy már egy nagyobbacskát, akinek egyfolytában halaszthatatlan teendője van, nem egyszerű rávenni arra, hogy kivárja, amíg gondosan bekenegetjük a bőrét, hogy ne piruljon meg. Ezzel a sprayvel ez mi sem egyszerűbb. Csak egy pillanatra megállítjuk, körbefújjuk és már kész is. Persze azért itt is fontos, hogy alaposan befújjuk, de ez olyan pillanatok alatt elvégezhető, ráadásul nem szükséges elkenni utána semmit, így tényleg kész van pikk-pakk. 
Ami viszont a többi hasonló termékkel ellentétben nekem a Bioderma Photoderm Brune Solaire mellett szól, hogy itt valóban látom is, hogy az amit ráfújok a kicsi bőrére, az valóban ott is van, rajta is marad. Nem azt mondom, hogy zsíros, ragadós, csak egyszerűen látom, hogy kerül is rá valami és nem csak a levegőbe fújom. Ettől függetlenül is sem kell elkenni, nem is nagyon lenne mit, tényleg csak ráfújom és kész is.
A hatékonyságát egy szabadalomnak köszönheti, ami nem más, mint a Cellular BioprotectionTM . Ez aktiválja a bőr természetes védekezőképességét és megvédi a sejteket, megelőzi a bőr korai öregedését. Amit még fontos tudni róla, hogy vízálló, fotostabil (az ilyen fényvédők kémiai szerkezete nem változik meg sugárzás, vagy fény hatására), parabénmentes, hipoallergén és nem mitesszerképző.
1530992420816_1.jpg

 

Photoderm Kid Mousse SPF 50+

Gyerekek mellett érdemes keresni a praktikus és furfangos megoldásokat, mert nagy segítségünkre lehetnek egy-egy problémásabb helyzetnél. Véleményem szerint a Photoderm Kid Mousse is egy ilyen, hiszen az állaga némi játékosságot tud vinni a napvédő felkenéséhez. A kicsik biztosan szívesebben kennek magukra, vagy éppen hagyják, hogy felkenjenek valamit, ami nem egy átlagos, hanem igenis különleges a számukra.

img_20180709_103939.jpg

Bőrgyógyászok által elismert magas fényvédelemmel rendelkezik ez a termék, kiemelkedően vízálló, ami nagyon jól jöhet egy strandolós napon. Illatanyagmentes, parabénmentes és oktokrilénmentes (Az oktokrilén egy olyan vegyület, ami UV fény hatására fokozza a szabadgyökök képződését és sejtkárosító hatása van).

Az egyedülálló UVA/UVB bőrgyógyászati szűrő kombinációnak köszönhetően optimális védelmet biztosít a kisgyermekek érzékeny bőrének a káros UV sugarakkal szemben, míg a Cellular Bioprotection™ szabadalom biológiai védelmet nyújt.

1530992449983_1.jpg

A két termék közül termék közül nekem még mindig a spray az, ami a szívem csücske, hiszen tényleg annyira gyors és pofon egyszerű a használata, hogy egy kisgyerek mellett is mindenféle fennakadás nélkül tudjuk használni. Nem mindig egyszerű egy-egy strandolás a gyerekekkel, legalább a napvédelem ne legyen probléma. :)

Ti milyen fényvédőt használtok?

 

Szép napot!

Marika

 

 /A termékeket köszönöm a Bioderma Magyarországnak/

Mommy Mia 2018. tavaszi kiadás

Őszintén megmondom, hogy a mostani Mommy Mia dobozt nem terveztem, hogy megrendelem. Valahogy ki is ment a fejemből, meg amúgy is. De találtam egy bejegyzést, amiben olvastam, hogy mennyire nemes céljuk van most a Mommy Miás lányoknak, hiszen az eddig hirdetésre fordított kiadásaikat, most nem ugyanerre a célra áldozták, hanem ezt és még a rendelések után is bizonyos összeget felajánlottak az Együtt a Daganatos Gyermekért Alapítványnak. Ez annyira szimpatikus volt, hogy úgy döntöttem, ennek én is részese akarok lenni. 

És azt hiszem most először mondhatom azt, hogy tökéletesen, maradéktalanul elégedett vagyok ezzel az összeállítással. Minden, ami benne volt használható számunkra. 

1524896797986.jpg

Ennek a doboznak a bemutatását egy videóban terveztem bemutatni, de az valahogy nem jött most össze. Pedig még régebben csináltam egy ilyen videót, ami nem került ki sehova, de Patrik egyszer rátalált a gépemen és imádja. Azóta, ezzel a mostani dobozzal azt játszotta, hogy ő mutatja be a doboz tartalmát. Talán a következő alkalommal majd erről készítek egy videót, mert eszméletlen édesen csinálja. :)

1524896238347.jpg

De ha már megrendeltem, akkor nem akartam kihagyni a bemutatását. Mostanában ez volt az utolsó Mini dobozunk, ugyanis Patrik szeptemberben óvodába megy és ugyanabban a hónapban érkezik a kistestvére is, szóval a Baby és az Ovis doboz is aktuálisabb lesz számunkra. :) De akkor lássuk is, hogy mit rejtett ez a szuper doboz.

 

  • BIOBAZA Kids hab- és tusfürdő: Tervezem már egy ideje, hogy kipróbálok valamit, de azt nem is tudtam, hogy vannak gyerekeknek szánt termékei is. A hab- és tusfürdő gél nálunk telitalálat volt, ugyanis az egész családunk nagyon szeret habfürdőt venni, bár talán ez hidegebb időben gyakrabban fordul elő. Nagyon finom dinnyés illata, igazi nyári van.

1524896089759.jpg

  • Yamuna szappanok: Egy citromfüves és egy mézes szappan volt a dobozban. Talán ez az egyetlen termék amit nem biztos, hogy mi fogunk elhasználni, de úgy gondolom, hogy valaki a családban biztos örülni fog neki.  Amúgy, amit eddig a Yamunától próbáltam, azzal mindig elégedett voltam.

1524896176874.jpg

  • Babydent Jack N' Jill bio fogkefe és fogkrém: A megfelelő fogápolás nagyon fontos, éppen ezért nem lehet elég korán kezdeni. Már az első fogacskáknak is szükségük van a megfelelő tisztításra. Ez a fogkefe kifejezetten a kisgyermekek részére lettek kifejlesztve, ráadásul újrahasznosított anyagokból készültek. Ami még esetleg fontos lehet, egy cuki dizájn, amivel a kicsik még szívesebben veszik a kezükbe. Azt hiszem, így már minden megvan ahhoz, hogy tökéletes legyen a napi rutinhoz.

1524896206525.jpg

  • Berg Judit: Maszat a fodrásznál: Ez volt az, ami igazán nekünk szólt. Ugyanis Patrik nem igazán kedveli a hajvágást, és azt hiszem most nagyon enyhén fogalmaztam. Én szívesen segítek neki a dolgok megértésében és megismerésében azzal, hogy az életében aktuális kérdésekről meséket olvasunk. A könyvet nagyon szereti, de leginkább azt, amiben Maszat az uszodába megy. :) Sajnos a problémánkat nem oldotta meg a könyv, de egy újabb szuper történettel bővült az esti mese kínálatunk.

  • WaterWipes utazó csomagos popsitörlő Már láttam ezt a márkát, talán az Instagramon, de még sosem néztem utána, hogy honnan is lehetne beszerezni, mivel üzletben még nem láttam. Most lehetőséget kaptunk rá, hogy kipróbáljuk, és a kuponoknak hála, akár még kedvezményesen be is tudunk belőle szerezni, ha bejön. Amúgy amióta megszületett a kisfiam azt nem értem, hogyan tudtam eddig úgy elindulni otthonról, hogy nem volt nálam popsitörlő. :)

1524895997806.jpg

  • Ziaja kecsketejes nappali arckrém mini (10 ml): Már kaptam máshol is ilyen kis mintákat, így ezt én már próbáltam. Elégedett vagyok vele, kellemes illat, jó állag, megfelelő hidratálás. Ráadásul én szeretem a mini termékeket, mert kevés helyet foglalnak, ráadásul utazások alatt is tökéletes megoldást jelenthetnek.

1524896152135.jpg

  • Cibi Élelmiszerbiztos Újratasak: Nagyon becsülöm azokat az embereket, akik nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, én sajnos nem igazán tudok ilyen lenni. Persze egy-két dologra azért odafigyelek, de nem minden helyzetben a környezettudatos megoldás az első ami eszembe jut. Ez a zacskó, viszont egy tökéletes megoldás, hogy egyel több dolgot tegyünk a környezetünk érdekében. Könnyen tisztítható, és valóban nincs szükség az eldobható zacskókra. Csodálatosan használható akár gyümölcsök csomagolására is. És természetesen nem lehet elmenni a nagyon cuki dizájn mellett sem. Én már most nagyon szeretem ezt a kis tasakot.

1524895855993.jpg

  • GlamOriginal makeup by Nature pirosító: A kisfiam születése óta a legnehezebb dolog az, ha magamra kell költenem. Ha Patriknak, vagy a férjemnek kell vennem valamit, akkor azzal semmi gondom, de sajnos, ha már rólam van szó, akkor bizony sűrűn lép fel a lelkiismeret furdalás. Éppen ezért jó, hogy ebbe dobozba nekem is szántak ajándékot. És külön tetszik, hogy ez egy natúr kozmetikum. Köszönöm szépen. 

1524894161308.jpg

Ma ránéztem a mommymia.hu oldalra és azt láttam, hogy még mindegyik csomag kapható, szóval még mindig nem késő rendelni ezekből a dobozokból. Most már a cikk elolvasása után a meglepetés élménye nem lenne meg, de azt hiszem, hogy a benne lévő hasznos termékek kárpótolhatnak mindenkit. Nekünk az összes doboz közül ez lett eddig a kedvencünk. 

Ti rendeltetek már valamilyen meglepetés dobozt?

1524896865472.jpg

Szép napot!

Marika

Könyvajánló egy két és fél éves szemével

2018. április 20. - TesztelM

Hogy meg lehet-e szerettetni a könyveket minden gyerekekkel? Ezt nem tudom, de úgy gondolom, hogy próbálkozni mindig érdemes. Bár elképzelhetőnek tartom, hogy ha az általános iskolai kötelező olvasmányokhoz érkezünk lehet majd némi ellenszenv a könyvek iránt, de most az én két és fél éves kisfiam szereti a mesekönyveket. Többféle könyvet nézegetünk egész kicsi kora óta. Semmit nem erőltettem, de azért mindig ott volt a közelünkben, így szépen lassan megszerette, sőt másfél éves kora óta minden este az alvás előtt közvetlenül mesét olvasunk. Azt, hogy mit mindig ő választja ki. És, hogy milyen könyvek közül válogatunk? Azt szeretném most bemutatni, hogy szerintem, vagyis hát nem is szerintem, hanem a kisfiam, Patrik szerint miket is lehet olvasni egy 2-3 éves kisgyereknek.

Nálunk vannak olyan mesekönyvek, amiket inkább nappal szeretünk lapozgatni és olyanok, amik kifejezetten esti mesének váltak be.

Esti mesék: 

Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék

 Azt hiszem hivatalosan ez a mesekönyv hozta meg nekünk a minden napos esti mese olvasást. Amikor egy este a fürdés utáni kis beszélgetéseink során elkezdtem mesélni egy kis történetet az nagyon tetszett Patriknak, de be kell ismernem, hogy saját kútfőből mesét mondani nem is olyan egyszerű. Legalábbis olyat, aminek van értelme, sőt jó esetben még egy kis tanulság is levonható belőle. Éppen ezért másnap már ehhez a könyvhöz nyúltunk és utána talán hónapokig nem kellett másik könyv csak ez. Ráadásul először csak 2-3 mesét olvastunk minden este, egymás után, újra és újra. De mivel ez a könyv gyerekkoromban az én kedvencem is volt, így egyáltalán nem bántam.

vidammesek.jpg

 Forrás: www.libri.hu

Bartos Erika: Bogyó és Babóca

Először úgy gondoltam, hogy mi kivételek vagyunk, mert amikor a Libriben dolgoztam azt tapasztaltam, hogy rengeteg gyerek oda van érte, nekünk kellett egy kis idő mire a kedvencünk lett. Már majdnem Már majdnem két és fél éves volt Patrik mire egyik este végre Bogyó és Babócát akart hallani. Ott megtört a jég, mert addig valahogy két három oldal után

bogyobaboca.jpg

Forrás: www.libri.hu

Mesék 2 éveseknek, Mesék 3 éveseknek

Ezt a két könyvet csak nemrég kaptuk ajándékba, de már pár hónapja kinéztem magamnak, jobban mondva a kisfiamnak. Gyönyörűek benne az illusztrációk és nagyon kedves, aranyos meséket tartalmaz és vannak benne versek is. 

mesek2.jpg

mesek3.jpg

Forrás: www.libri.hu


Berg Judit: Maszat a fodrásznál

Ez a legújabb Mommy Mia dobozban volt benne és ezzel nagyon jól jött, mert a hajvágás most nálunk nagyon nehezen megy és azt is meg szoktuk próbálni, hogy a vele kapcsolatos kicsit talán problémásabb dolgokra megpróbálunk mesét keresni, hátha segít ha látja, hogy ez nem gond, hiszen a mesében is nagyon jól működik minden. Nem mondom, hogy azonnali siker várható, de egy próbát ez a módszer is mindenképpen megér. És mivel ez a Maszat könyv nagyon tetszett mindhármunknak, így szerintem meg fogjuk még nézni, hogy ennek a sorozatnak milyen kötetei léteznek még.

Forrás: www.libri.hu

Napközbeni olvasnivalók:

Cicó Micó bújócskázik: Ez a könyv az egyik Mommy Mia dobozunkban volt benne és egyből megtetszett mindenkinek a családban. Úgy gondolom, hogy azok a szülők, akik szeretnék megszerettetni a könyvet a gyermekükkel érdemes egy ilyen jellegű könyvvel kezdeni. Ugyanis ennek a könyvnek az aranyos történeten kívül a különlegessége, hogy vannak benne kihúzható kis fülek, amik sokkal érdekesebbé és izgalmasabbá teszik a kicsik számára a könyvet. Így sokkal szívesebben fogják a kezükbe venni őket.

cicomico.jpg

Forrás: www.libri.hu

Itt a Csikimanó!: Ezt a könyvet azért nem mondanám igazán esti mesének való könyvnek, legalábbis nálunk azért nem vált be annak, mert akkor, amikor a mesében megjelenik Csikimanó, akkor megcsikizzük a gyerkőcöt, amit nálunk Patrik rettenetesen élvez. Így viszont ezzel inkább jól tudunk szórakozni, de nálunk az esti lecsillapodást, lelassulást nem hozta meg. De nem is baj, így legalább nem csak az esti rutinunkhoz köti Patrik a könyveket, hanem napközben is szívesen veszi a kezébe és lapozgatja őket.

csikimano.jpg

Forrás: www.libri.hu

Itt a Játszóház: Ez a könyv már egész kicsiknek is tudjuk adni. A mozgatható, forgatható, tologatható részek nagyon tetszenek a kicsiknek és a kicsit nagyobbaknak is. Rövid, szépek az illusztrációk és érdekessé teszi, hogy nem csak lapozgatni lehet, hanem különlegességeket is tud. Szerintem nem kell több egy kicsi gyereknek ahhoz, hogy szeresse ezt a könyvet.

jatszohaz.jpg

Forrás: www.libri.hu

Nálunk most ezek az aktuális kedvencek, de azt veszem észre, hogy hónapról hónapra változnak ezek, mindig az újak kerülnek előre, de természetesen vannak olyan könyvek, amik mindig visszatérnek. Az következő pár hónapban szeretnék olyan könyveket beszerezni, amik az óvodára való felkészülésünket és a kistestvér érkezését, esetleg a pelenkáról való leszoktatást tudják segíteni. 

Ti is fontosnak tartjátok az esti meseolvasást?

 

Szép napot!

Marika

 

/A Kolibri kiadós könyveket köszönöm a Kolibri Kiadónak/

Egy szuper családi program - Baba Mama Expon jártunk

2017. november 18. - TesztelM

Azt hiszem, hogy már "törzsvendégnek" számítunk a BabaMama Expok tekintetében, hiszen idén harmadik alkalommal vettünk részt rajta családosan, a férjem, a kisfiam és én. Azt kell mondanom, hogy szerintem eddig az idei évben élveztük a legjobban, színvonalas kiállítók, szuper ajándékok, nagyszerű légkör jellemezte az egész rendezvényt.

img_20171118_161638_custom.jpg

Bár nem a fővárosban élünk, már a terhességem alatt is rengeteg programon vettünk részt a férjemmel, próbáltuk feltérképezni a piacon lévő rengeteg terméket, és megtalálni azokat, amik számunkra hasznosak lehetnek a babaápolásban és a gyermeknevelésben. De mivel december elején derült ki, hogy állapotos vagyok, így nem is tudom tudtam, hogy létezik ilyen rendezvény. Pedig nagyon örültem volna, hogyha már a várandósság alatt is el tudok menni egy ilyenre, mert már akkor is rengeteg hasznos információval és termékkel gazdagodhattunk volna. 

img_20171117_131747_custom.jpg

Az első évben, amikor részt vettünk a BabaMama Expon 2015-ben, Patrik még csak 3 hónapos volt. Az a rendezvény inkább még csak nekünk szólt. Viszont tavaly, de leginkább idén, már ő is aktív résztvevő volt. 

Én anyukaként a rendezvény baba-mama részét tudtam kiélvezni. Egyrészt nagyon jó dolog, hogy olyan cégekkel és márkákkal van itt lehetőség megismerkedni, amikről nem biztos, hogy más esetben értesülnénk. Másrészt a sok-sok regisztrációnak köszönhetően sok mintát, kisebb ajándékokat kaphatunk és nyereményjátékokban tudunk részt venni. Én nagyon szeretem az ilyen dolgokat.

Most először viszont a KidExpo részén is sok időt töltöttünk, főleg a férjem és a kisfiam. Nagyszerű programokon tudnak részt venni a kicsik és a kicsit nagyobbak. Voltak építő sarkok, lehetett festeni, rajzolni, gyümölcsből állatokat faragni, csúszdázni és fel sem tudom sorolni mennyi mindent csinálni. Kicsikre, nagyokra egyaránt gondoltak a szervezők. 

Az én kedvenc standjaim egyike a Lidl, ahol játékosan lehetett kóstolgatni, fotózkodni, gyümölcsöt faragni, szépülni és ráadásul még 500 Ft-os vásárlási utalványt is lehetett kapni, ha teljesítettünk pár feladatot. A következő, ami nagyon tetszett, a NIVEA, ahol nem csak mintacsomagot lehetett kapni, de segítséget nyújtottak abban is, hogy milyen krémet érdemes használnunk, arcbőrünkhöz igazodva. A gyerekek szempontjából a Lego volt szuper, ahol DUPLO-val építkeztek a kicsik, és volt még egy olyan rész, ahol Simba játékok voltak kirakva, ami nálunk teli találat volt, és természetesen nagy segítséget kaptunk abban, hogy mi kerüljön majd a karácsonyfa alá. img_20171117_113723_custom.jpg

Ami szerintem idén még egy szuper dolog, hogy a rendezvényre váltott belépőjegyek 2.500 Ft értékben levásárolhatóak az eMAG.hu oldalon a megjelölt játékokra és baba termékekre, 2017. december 6-tól 2018. január 7-ig, 12.000 Ft feletti vásárlás esetén. 

Teljes szívemből tudom ajánlani minden gyermeket tervező, kisbabát váró és kisgyermekes családnak, mert úgy gondolom, hogy egy szuper programlehetőség mindenkinek. Az én családom nagyon jól érezte magát, ezért mi biztosan a jövő évi rendezvényen is biztos látogatók leszünk. :)

 img_20171117_134245_custom.jpg

Naptár anyákra szabva - Cukimamik naptár 2018

2017. október 18. - TesztelM

Mi a doktor néni telefonszáma? Mit is ehet már a gyerek 8 hónaposan? Hova is kell menni szerda délután? Mi is volt a felhasználó nevem arra a weboldalra?

Nőként is rengeteg mindent kellett észben tartanom, de anyaként mindez megsokszorozódott, hiszen a legtöbb gyerekkel kapcsolatos dologra is nekem kell figyelnem. De ki tud ennyi mindent megjegyezni, főleg, ha ez még kialvatlansággal, fáradtsággal párosul. Én úgy gondolom, hogy senki, és nem is kell. Csak meg kell találnunk a megfelelő segítséget, hogy rendszerezzük, összegezzük a mindennapokkal járó fontosabb információkat. Most erre hoztam egy nagyon szupi segítséget, a Cukimamik 2018-as naptárát.

img_20171018_102825.jpg

Az első, amit megállapítottam, amikor először a kezembe vettem a Cukimamik Naptárat, hogy a nevéhez hűen, valóban nagyon cuki dizájnt kapott. Ez mindenképpen fontos, hiszen nem mindegy, hogy nap, mint nap mennyire szívesen veszünk valamit a kezünkbe. 

img_20171018_102914.jpg

Az, ami a leginkább tetszik benne, hogy igazán használhatónak tartom. Tudom, hogy kicsit furán hangzik, de tetszik, hogy nem az a csilli-villi, a megszólalásig tökéletes, hanem olyan hétköznapi. Mindezt tényleg a szó legpozitívabb értelmében. Eddig a naplóvezetés nagyon nem volt az erősségem. Számtalanszor vettem már határidő naplókat, vagy jegyzetfüzeteket, mert teljesen beleszerelmesedtem a külsejükbe, de egyiket sem használtam semmire, mert nem volt szívem beleírni és elrontani a tökéletességét. Ennél nem érzem ezt, sokkal inkább azt, hogy meg szeretném tölteni tartalommal.

Pozitívum még, hogy rettentő hasznos "mamabarát" oldal kapott benne helyet, a megszokott határidő napló funkciók mellett. Persze nagy segítség a Recept, Bevásárlólista és Aranyköpések rész, de, ami igazán különlegessé teszi az például a Kisgyermek fejlődése, Jelszó emlékeztető, Oltási naptár, Hozzátáplálási táblázat, Ciklus naptár. 

Mindezek mellett még kis matricákkal is tudjuk még személyesebbé, egyedibbé tenni a naptárunkat, ami akár arra is szolgálhat, hogy a gyermekünkkel kapcsolatos dolgokat is feljegyezzük és a babanapló funkcióját is betöltheti. 

img_20171018_102844.jpg

Egy pár éve minden új évnek úgy indulok neki, hogy az bizony az én évem lesz. Nem lesz ez máshogy most sem. 2018 bizony az én évem lesz és nagyon boldog vagyok, hogy a Cukimamik naptár a segítségem lesz.

1507568847296.jpg

Az alábbi linkre kattintva még neked is lehetőséged van megrendelni. Ne maradj le róla. :)

Bölcsi: Igen vagy nem?

2017. augusztus 19. - TesztelM

Szülőnek lenni csodálatos dolog, de hatalmas felelősség. Eldönteni, hogy mi a legjobb a gyermekünknek szerintem nem egyszerű feladat. Már azután, hogy megfogan bennünk egy élet számtalan döntés áll előttünk. Mit, hogy csináljunk a várandósság alatt? Hol, kivel, hogyan szüljünk? És ez még csak a kezdet. Természetesen a szülés után napi szinten kell döntenünk számtalan esetben.

kindergarten-2204239_340.jpg

Patrik szombaton lett 2 éves, így engem már jó ideje foglalkoztat, hogy mi lesz velünk ezután. Nem szoktam többes számban beszélni, itt most tényleg az ő és az én lehetőségeimről is mérlegelnem kellett. Természetesen nem csak magam miatt van ez, hiszen a külvilág is sok esetben ráerősített erre a kérdéses helyzetre. Már nagyjából az első szülinap után megindultak a kérdések, hogy mikor szándékozok visszamenni dolgozni? Akkor még nagyon egyszerű volt mindenkit leszerelni, hogy még van időm eldönteni, hiszen két éves kora előtt semmiképpen nem szeretném beadni őt sehova. 

És persze az is hatással volt rám, hogy a körülöttem hasonló korú gyermekkel otthon lévő anyukák többsége már újra dolgozik, vagy tudja, hogy mikor áll munkába és a gyerkőc is már be lett íratva a bölcsődébe.

oekaki-2009817_340.jpg

Több oka is van annak, hogy jelen állás szerint Patrik nem lesz bölcsődés. 

Az első és legfontosabb indok az az, hogy úgy vélem mindkettőnknek ez a legjobb. Azt érzem, hogy jelenleg elég vagyok a kisfiam számára és minden napot tartalmasan tudunk együtt eltölteni. (Természetesen ha ez változni fog, akkor mindenképpen változtatunk.) Úgy gondolom, hogy az első 3 év az, amit szeretnék kihasználni, hogy még nem befolyásolja semmi, ne vigye el semmi, ne vegye fel a rossz szokásokat mástól. Úgy érzem, hogy ez az időszak határozza meg a későbbi kapcsolatunk alapjait, próbálom minél belsőségesebbnek megtartani.

A másik, hogy a munkahelyem pont annyi alkalmazott van, amivel működőképes, így sajnos, ha bármikor betegség miatt otthon kellene maradnom, azt nem bírná ki. Én lelkiismeretes munkaerőnek tartom magam, lojális vagyok a cégemhez, ebből adódóan nem akarok neki rosszat és természetesen a kolléganőimnek sem. És mivel azért szeretnénk majd kistestvért, az új munkahely sem jó opció, mert hogy keressek más lehetőséget, ha tudom, hogy 1 évnél tovább nem valószínű, hogy ott maradnék szülés előtt.

paint-1098041_340.jpg

A leginkább az bosszant, ha azzal jönnek, hogy hát ha mi megtehetjük, hogy itthon maradjak, akkor jó nekünk és csináljuk. Én inkább úgy gondolom, hogy nem akarom azt megtenni, hogy lemondjak a gyermekem első dolgairól és hagyjam, hogy valaki más nézze végig helyettem. Tudatosan vállaltunk a férjemmel kisbabát. Mindent úgy csinálunk vele, neki, érte, ahogy mi a legjobbnak látjuk. Szerintem mindenki tehetne ugyanígy. Nincsenek egyforma gyerekek, családok, élethelyzetek. Mindenkinek más a jó. Nekünk ez.

(A képek forrása a Pixabay)