TesztelM Blog

Mörk Leonóra: Ködkirálynő

Könyvajánló

2019. november 27. - TesztelM

A mesék nagyon fontosak, de nem csak a gyerekeknek, nekünk felnőtteknek is. Egy jó mese magával ragad, elvarázsol és van tanulsága. Nekünk, felnőtteknek is szükségünk van mesékre, hogy néha kicsit kiszakadjunk a valóságból és eljuthassunk távoli, mesés helyekre.
1573635519863.jpg

Fülszöveg:

Az életkor valójában csak attitűd kérdése? És a boldogság is lehet az? Mihez kezdjen egy nő, ha hamarosan ötvenéves lesz, a házassága tönkrement, a lánya felnőtt és külföldön él, az anyja érzelmi zsarolással tartja őt sakkban, és a munkahelye is megszűnt? Elengedi a múltat, és beengedi az újat. A tolmács és nyelvtanár Kriszta hátat fordít magányos hétköznapjainak, a világtól elvonulva beköltözik egy kolostorba a Türingiai-erdő közepén, és egy kétszáz évvel korábban született német mesekönyv fordításával gyógyítja magát. Ám ahogy halad a munkával, egyre erősödik benne a meggyőződés, hogy a mesék valójában a szerződ saját életének fájdalmas krónikáját írják - amely Krisztának is üzen.

Az 1700-as évek végén két fiatal egymásra talál egy kis német hercegségben: a mesemondónak született lelkészlány, Charlotte, és a nemesi családból származó orvos, Friedrich. Miközben Európa-szerte dúl a háború, számukra mintha megszűnne a külvilág, úgy érzik, semmi nem fenyegetheti a boldogságukat. Ám a férfit külföldre szólítja a kötelesség, és a lány egyedül kénytelen őrizni a titkot, amelyet nem mer papírra vetni.

Ki lehet a titokzatos Ködkirálynő? Miről mesél a legendás örege fa, a Zarándoktölgy? A regény utazás egy letűnt korba, amelyben a fény vívja harcát a sötétséggel, de utazás az emberi lélek mélyére is, ahol egymás mellett élhet a szeretet és a gyűlölet. Mire Kriszta megfejti a mesék üzenetét, arra a kérdésre is választ kell találnia, van-e bátorsága elfogadni, hogy az életben mindenki kaphat második esélyt, így ő is.

Úgy képzelem, hogy azok után, hogy kirepültek a gyerekek új lehetőségek nyílhatnak meg a szülők számára (még egyszer hangsúlyozom, hogy ezt most még így gondolom, két 5 év alatti gyerekkel). Ott lehet újra saját magukra gondolni, megtenni olyan dolgokat, amit a gyerekekre fókuszálás mellett halogatunk. Valahogy az a kép él bennem, hogy ott már nem igazán körünk kompromisszumokat. Ha valami nem jó, akkor nem csináljuk és fordítva. Akkor lesz érdemes újra a belső megérzésekre hallgatva elkezdeni élni, úgy igazán. Ebben a tudatban erősített meg egy kicsit ez a könyv, hiszen Kriszta, a történet egyik főszereplője is válás, egy zsarnok anya és egy majdnem felnőtt gyerek mellett dönt úgy, hogy hallgat a megérzéseire és azt teszi, ami neki jó. Ez nem más, mint hogy elvonul  egy kolostorba és ott kezd el egy mesekönyvet fordítani. Nemcsak a mesék, az író is nagyon felkelti Kriszta érdeklődését. Természetesen megismerkedik egy férfivel is, akivel a sok csalódás után végre jól érzi magát. Együtt kezdik el felkutatni Charlotte, az írónő életét és érdekes információkra bukkannak.

Nagyon tetszik a borító és nekem mindig emeli az élményt, ha kemény táblás könyvet lapozhatok. Finom, puha lapok, szembarát betűméret, finom illat. A könyv megjelenése nagyon megfogott.

Oldalszám: 330 oldal

Kiadó: Jaffa Kiadó

Mennyi idő alatt olvastam el?:

Összegzés: Tetszett a történet. Érdekes elgondolás, hogy valaki az életében történt eseményeket mesékben rejti el.  Szívesen olvasnék én is felnőtteknek szóló mesekönyveket. 

Borsa Brown: Gyalázat és szenvedély - Könyvajánló

2019. november 12. - TesztelM

Romantikus könyvek terén azt hiszem kijelenthetem, hogy Borsa Brown az egyik kedvenc írónőm. Annyira nagyon jól alakítja a történeteket, dolgozza ki a karaktereket, teszi izgalmassá a könyveit. Engem teljesen megfog velük. 

1566408263607.jpg

Fülszöveg:

Dorothy Millert, a fiatal amish lányt vétkei miatt Pennsylvaniába, egy, a sajátjánál sokkal szigorúbb közösségbe száműzik. A lázadó lány nehezen viseli az új szabályokat, és nem sejti, hogy e helyen maga az ördög és a pokol lakozik.
A Dorothy száműzetéséért felelős jóképű, gazdag üzletember, Gregory Hamilton azon igyekszik, hogy visszahozza a megszokott környezetébe a lányt, akinek összekuszálta az életét.
Samuel Zook, az amish fiú kihágásai miatt végleges kirekesztésre számíthat.
Próbál hű maradni a családja értékrendjéhez, de rá kell jönnie, túl önfejű és heves.
Vajon meddig képesek az emberek álarc mögé bújtatni valós énjüket?
Meddig tartható féken az ösztön és a vágy? Legyőzheti a józan ész a szívet és
a sóvárgást?
Mindhármuknak rá kell döbbenniük, hogy reménytelen háborúba kezdtek önmagukkal, mert ,,legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír..."

Hogy milyen is egy még szigorúbb, még egyszerűbb életmódot követő amish közösség? Ebből kaphatunk most egy kis ízelítőt. És nem csak a felszínt, de a mögötte rejlő, gyakran sötét világra is ráláthatunk. Emellett pedig megismerhetjük a három főszereplő lelki világát. Múltját, érzéseit, vívódásait.

img_20190527_195001.jpg

Attól, hogy ez egy elzárt, törvénytisztelő világ, attól még itt is vannak olyanok, akik saját szabályokat állítanak és aszerint cselekszenek. Itt is megjelenik a képmutatás, az önzés és az erőszak. 

Oldalszám: 501 oldal

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Mennyi idő alatt olvastam el?: 4 nap

Összegzés: Még mindig izgalmas, hogy betekintést nyerhetünk egy elzárt, számunkra igen különleges világba. Ebben a részben a szereplőket ismerhetjük meg jobban, mindegyiknek beleláthatunk kicsit a gondolataiba, így még jobban tudjuk értelmezni, hogy mit miért tesznek. Nagyon jól felépített könyv, már nagyon várom, hogy elolvashassam a most megjelent befejező részt.

Szép napot!

Marika

 

A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak.

 

süti beállítások módosítása