TesztelM Blog

Görög Ibolya: Summa summarum - Könyvajánló

2018. augusztus 29. - TesztelM

Bármennyire szeretem a regényeket, azért néha jó olyan könyvet olvasni, amiből tanulni is tudok. Nem kifejezetten tankönyvekre gondolok természetesen. De még az iskolás időkben is sokkal jobban szerettem azokat a tantárgyakat, tanárokat és tankönyveket, amik nem a száraz anyagra koncentráltak, hanem belevittek egy kis humort, érdekes sztorikat, izgalmas részleteket. Azokat sokkal jobban meg is tudtam jegyezni, sokkal érthetőbbek voltak. 

1535468939118.jpg

Már régebben is találkoztam Görög Ibolya könyveivel, legalábbis nagyon sok jót hallottam róluk, viszont még nem olvastam egyet sem. Most viszont a legújabb könyvét mindenképpen szerettem volna a kezembe venni. És egyáltalán nem okozott csalódást, sőt. Nagyon is tetszett. 

Fülszöveg:

GÖRÖG IBOLYA 1987 és 1999 között dolgozott a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályán. Ezalatt hét miniszterelnököt szolgált, 1992-től pedig protokollfőnökként irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. Azóta sem pihen: szinte mindennap járja az országot, előadásokat tart protokollról, rendezvényszervezésről és viselkedéskultúráról, fennmaradó idejében pedig olykor akár abszurd kérdésekre ad kimerítő e-mailes válaszokat.

A ,,protokoll nagyasszonya" ebben a legújabb könyvében az előadásait írja le, ezért az előző négy kötetében (Protokoll az életem, Mindennapi maceráink, A nyilvánosság kelepcéi, Tanácsoskönyv) leírtak is vissza- visszaköszönnek. A Summa summarum szerkezetileg eltér az eddigiektől: ha lehet, még kötetlenebb formában, sok-sok humorral fűszerezve, az életből vett tapasztalatokkal színesítve kaphatjuk meg az alapvető információkat.

,,Kedves Görög Ibolya!
A bemutatkozásról szeretnék kérni tanácsot!
Nem arról,hogyan mutatkozzunk be azt tudom!
Pl. iskolában,munkahelyen kinek mutatkozzak be?Előre bemutatkozhatok?
Vagy csak ha beszéltem velük? 1 előadáson:? 
1 buszmegállóban,buszon akivel beszélek?
buszmegállóban,buszon nem lehet mert ott ülünk és csak állva lehet akkor hogyan?"

Hogyan lehet higgadtan válaszolni egy hasonló e-mailre? Hogyan kerüljük el, hogy alapvető hibákat ejtsünk egy hivatalos rendezvényen? Hogyan viselkedjünk, ha netán - miért is ne? - II. Erzsébet fogad bennünket a Buckingham Palotában? Vagy ha hirtelen egy evőeszközökkel megpakolt asztalnál ülünk, tanácstalanul? Mit vegyünk vagy ne vegyünk fel, ha szerelmünk bemutat a szüleinek? Milyen a jó koktélfalatka? Milyen a jó koktélruha? Miért ne hordjunk munkahelyen papucsot? Hogyan lehet tárgyaláson vesztett helyzetből nyerni? Milyen a jó főnök? Ilyen és hasonló kérdésekre ad választ Görög Ibolya legújabb könyve, gyakorlatból vett példákkal, könnyedén kalauzolva az olvasót a protokollszabályok útvesztőjében.

Úgy gondolom, hogy napjainkban egyre kevéssé fontos a protokoll betartása. Vagyis egyre inkább áttevődik a mindenfajta érintkezés a közösségi, internetes felületekre, ott pedig teljesen más szabályok érvényesülnek. Nem igazán látom ezt jónak,  mert úgy vélem, hogy talán a tartás, az illem, a tisztelet is kezd halványulni embertársaink iránt. Éppen ezért jó olvasni egy olyan könyvet, ami irányt, útmutatást adhat arra vonatkozóan, hogy mikor hogyan kellene, vagy lehetne kezelni egy-egy szituációt. 

Rendkívül jól felépített könyv, tele képekkel, kiemelésekkel, történetekkel. Nem tudom kinek szempont, de én azért is vagyok könyv párti az e-book olvasókkal szemben, mert nekem hozzátartozik az igazi olvasási élményhez, hogy megszagoljam a könyvet. Ennek a könyvnek pedig nagyon nagyon jó az illata. A lapok szépek, fényesek, sima tapintásúak. Nekem kicsit olyan képes tankönyv érzetem van tőle és én az iskolában is ezeket a könyveket szerettem a legjobban. Az ilyen könyvekből sokkal élvezhetőbb volt a tanulás, sokkal szívesebben vettem őket kézbe. 

1535468972451.jpg

Mennyi idő alatt olvastam el?: Úgy gondolom ez nem olyan könyv, amit egyszerre el kell, vagy el lehet olvasni. Ebből szerintem folyamatosan érdemes csemegézni.

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 267 oldal

Pontozás: 10/10

 

Szép napot!

Marika

 

/A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak/

Hajápolás Milva termékekkel

2018. augusztus 18. - TesztelM

A szép hajkorona minden nő éke lehet. De sajnos nem mindenkinek adatik meg a természetes, dús lobonc. Valakinek többet, valakinek kevesebbet kell tennie ahhoz, hogy elérje a kívánt eredményt. Én az első kategóriába tartozom éppen ezért próbáltam már többféle módszert, szedtem már hajápoló vitaminokat is, most viszont találtam egy olyan termékcsaládot, akik a bőrápolás mellett, leginkább a hajápolási termékekre specializálódtak, így nyújtanak segítséget abban, hogy külsőleg lehessen tenni a szép és egészséges hajért.

1524808864428.jpg

A Milva márka a bulgár piacon már több, mint 10 éve jelen van, de Magyarországra még csak nem olyan régen érkezett meg. A termékeik 99,3%-ban hatóanyagokban gazdag, természetes összetevőket tartalmaznak. Szilikon és parabénmentesek, természetes SLS-t tartalmaznak, így növényi eredetű összetevőkkel tudják elérni a megfelelő habzást. Sőt, ami mostanában igencsak fontos szempont, hogy állatokon nem végeznek teszteket.

A termékek, amiket a hajamra használtam az a Milva KININ  FORTE sampon, ami magas Kinin tartalmának köszönhetően nagymértékű hajhullásra is bátran használható. A következő lépés a Milva KININ sampon utáni HAJBALZSAM volt, ami táplálja és hidratálja a hajat, javítja a szerkezetét, ráadásul egy védőréteget is képez rajta, ami véd a hőhatástól és az UV sugárzástól. Ezek mellett egy különleges terméket, a Milva KININ FORTE hajvizet próbáltam, amit közvetlenül a hajtövekre lehet fújni,  nem igényel kimosást éppen ezért tökéletes választás lehet intenzív hajhullás gyors megállítására.

1524808897655.jpg

A kinin tartalomnak köszönhetően az alább megoldásokat ígérik ezek a termékek:

  • felgyorsítja a hajnövekedés és megállítja a hajhullást
  • megerősíti magát a hajszálat, hosszú távú használata után a haj állapota láthatóan javul
  • az új hajszálak erősek, ellenállóbbak.

És mit kaptam én ezekből? Azt hiszem elmondhatom, hogy mindegyiket. Pedig nem is csak kizárólag Milva termékeket használtam. Ennek ellenére észrevettem, hogy a hajam erősebb, egészségesebb és dúsabb. Talán, ha a tesztelés közben csak Milva samponokat használtam volna még látványosabb eredményt érhettem volna el, de őszintén én tökéletesen meg vagyok ezzel elégedve.

Különösen örülök annak, hogy ilyen jó tapasztalataim vannak, hiszen az első szülésem után pár héttel olyan drasztikus hajhullásom volt, amitől én akkor nagyon megijedtem. Most, hogy hamarosan megszületik a második gyermekem, a babás dolgok beszerzése mellett figyelek arra is, hogy legyen majd olyan termék, ami ha újra jelentkezne a hajhullás, akkor egyből tudjam kezelni, bár szerintem most inkább a megelőzést választom. Ehhez tökéletes választásnak érzem a Milva Magyarország hajápolóit.

1524809143713.jpg

Kipróbáltuk a Milva Gyerek sampont is a kisfiammal, Patrikkal. Ez a sampont nagyon jól habzik, annak ellenére, hogy csak természetes SLS-t, vagyis habzást segítő anyagot tartalmaz. Hajmosás közben nekem egy kicsit szúrós, gyógynövényes az illata, viszont a megszáradt hajon már kifejezetten kellemes illatot érzek. A hatása pedig szuper, selymes, csillogó haja lesz tőle a kisfiamnak. A napsütés és szerintem ennek a samponnak a kamilla tartalma is segített abban, hogy a nyár eleji szőkés barna haja haja mostanra aranyló szőkévé változott.

A hajápolási termékek mellett sok más is található a Milva termékpalettáján. Vannak tusolózselék, rózsavíz, különféle szappanok, mint például ginzeng, sör, szömörce, propolisz és csalán. Vannak még vazelinek és paraffinos krém száraz sarkakra. 

Én a fehér agyagot tartalmazó PEELING Tusolózselét próbáltam, amit szintén szívesen használok, hiszen jól tisztít, megfelelő a habzása, finom illatú, puha tapintású lesz tőle a bőröm. Tökéletesen hozza, amit egy jó tusolótól én elvárok. 

1524808945353.jpg

Az utolsó, amit még kipróbálásra kaptam, az egy Rózsavíz volt, ami nagyon szimpatikusnak tűnt, hiszen számtalan módon felhasználható. Használható a bőr hidratálására, tonizálására, de ugyanúgy használható a duzzadt szem borogatására, a haj felélénkítésére és táplálására, sőt még a fürdővizünket is gazdagíthatjuk vele. Viszont sajnos nem nagyon tudtam használni, mert a terhességnek köszönhetően egy kicsit érzékenyebb vagyok a szagokra és illatokra, és ennek a víznek pedig számomra kissé erőteljes, természetes rózsaillata van.  A szülés után biztosan megtalálom majd a nekem legkedvezőbb felhasználási módját.

1524808994959.jpg

Nagyon örülök, hogy megismerhettem ezeket a termékeket a Milva Magyarországnak köszönhetően, hiszen nagyon elégedett vagyok velük, élvezettel használtam őket és sikerült megtapasztalnom az előre ígért jó hatásukat is. Külön tetszett, hogy többnyire természetes anyagok felhasználásával készítik a termékeiket.

Nektek mennyire fontos, hogy az általatok használat termékek természetes összetevőket tartalmazzanak?

 

Szép napot!

Marika

 

 

/Köszönöm a lehetőséget a Milva Magyarországnak, hogy kipróbálhattam ezeket a termékeket./

Tasmina Perry: Ház medencével - Könyvajánló

2018. augusztus 13. - TesztelM

Szeretem Tasmina Perry könyveit. Ez rövid időn belül a második könyv, amit tőle olvasok, de már alig várom a következőt. Nagyszerű a stílusa, csavarosak és izgalmasak a történetei. Jól megformált karakterek, szóval szerintem minden megvan benne, ami nekem kell egy jó könyvhöz.

1530289263832.jpg

Fülszöveg:

Egy halálos nyár

Jem Chapman számára ez élete lehetősége. Ki tudna nemet mondani egy meghívásra, hogy szálljon be egy nyaraló bérlésébe Hamptonsban? De amikor megtudja, hogy mi történt az előző nyáron, Jemet akaratlanul is kirázza a hideg.

Egy fialat nőt holtan találtak a ház kerti úszómedencéjében, belefulladt. A nyaralótársak azt mondjá, hogy Alice zavart volt. Sokat ivott. Nem tudott úszni...

Egy titok, amelyért ölni is érdemes.

Ahogy Jem egyre jobban megismeri elbűvölő új nyaralótársait, rájön, hogy mindegyiküknek van valami rejtegetnivalója. Mi történt valójában tavaly nyáron? És ki az, aki hajlandó volna bármeddig elmenni, hogy elhallgattasson valakit.

1529214448027.jpg

Van az a mondás, hogy "A pénz nem boldogít." Teljesen egyetértek vele. Erre tökéletes példát szolgáltatnak a jól megformált karakterek. A könyvben bemutatott emberek között is a látszat ellenére kevesen vannak megelégedve az életükkel. Hiába teheti meg valaki anyagilag, hogy ne dolgozzon, nem biztos, hogy boldog lesz azzal, ha nem kell semmit tennie. Hiába él valaki csodálatos környezetben, tehet meg bármit, ha közben le kell nyelnie azt a békát, hogy a párja néha-néha félrelép. Ebben a világban a csillogás és pompa mellett a felszínesség és az érzéketlenség uralkodik. Kicsit sem tudtam ezzel az élettel azonosulni, de jó volt bepillantani és látni, hogy emberek, akik azt hiszik mindent megengedhetnek maguknak és mindent megkaphatnak mekkorát tudnak időnként koppanni.

Tetszik a borító, igazi nyári olvasmány élményét kelti bennem. Nem túl hosszúak a fejezetek, könnyen olvasható. Megfelelő a betűtípus. Jó volt ezt a könyvet kézbe venni.

Mennyi idő alatt olvastam el: kb. 1,5 hét

Oldalszám: 463 oldal

Kiadó: 21. század Kiadó

Értékelés: 4/5 

 

Szép napot!

Marika

 

/A könyvet köszönöm a 21. század Kiadónak./

süti beállítások módosítása