TesztelM

Tesztelek

2018. május 31. - TesztelM

33118469_1946326775378040_4324600199520452608_n.jpg_640x480

tesztelmblog készítette ezt a képet.

Jill Santopolo: A fény, ami elvesztettünk - Könyvajánló

2018. május 24. - TesztelM

Azt hiszem, hogy sosem tesz jót, hogy ha valamibe elvárásokkal kezdünk bele. Ez van ezzel a könyvvel is. Mielőtt elkezdtem volna olvasni, már az előzetes beharangozás, bármi amit hallottam, vagy olvastam róla, nagyon ígéretes volt. Még Reese Witherspoon (akinek tudtátok, hogy van könyvklubja?) is nagyon jó kritikát írt. Ez alapján persze, hogy azt hittem, hogy ez biztos engem is levesz majd a lábamról. Éppen ezért egy kicsit csalódást volt, hogy bár a rövid fejeztek ellenére lehetett volna nagyon gyorsan végigrágós történet, mégis több hét volt, mire ezt a nem túl vastag könyvet sikerült elolvasnom. Ez azért történt, mert közben kiolvastam egy másikat, elkezdtem olvasni, de mindig elég hamar letettem. 

img_20180523_090730.jpg

Fülszöveg:

Lucy és Gabe a terrortámadás napján, 2001. szeptember 11-én ismerkednek meg New Yorkban, ahol végzősök a Columbia Egyetemen. Az a nap mindkettejük életét örökre megváltoztatja. Miközben a város lángokban áll, ők először csókolják meg egymást. A következő tizenhárom évben elszakadnak, majd megtalálják egymást, újra és újra. Gabe fotós-újságíró a Közel-Keleten, Lucyt ugyanakkor New Yorkhoz köti a munkája. Útjukon álmok kísérik őket, vágyak, féltékenység, megbocsátás és mindenekfelett szerelem.

Lucynak pedig szembe kell néznie a végzetes kérdéssel: szerelmük, közös életük a sors kezében van-e, vagy sajátjukban?

Amikor már úgy gondoltam, hogy lehet, hogy fel kellene adnom, egyszer csak beindultak a dolgok, kezdett egyre jobban lekötni. Így a második részét a könyvnek már elég gyorsan sikerült kivégeznem. 

A történetet úgy kell elképzelni, mint egy visszaemlékezést, egy történetmesélést, egy naplót. Lucy a történet főhőse, meséli el igazából leginkább a Gabe-el kapcsolatos érzéseinek az alakulást. Azt, hogy milyen volt a megismerkedésük? Hogyan találtak egymásra, hogyan estek szerelembe és hogy hogyan szakadtak el egymástól. Bár el lehet szakadni valakitől igazán, ha az iránta érzett szerelmed sosem múlik el igazán? 

A másik kérdés, ami felmerült bennem a könyv olvasása során, hogy vajon lehet-e két embert is egyszerre szeretni? Vagy le lehet-e mondani a mindent elsöprő, lángoló szerelemről, a nagyobb biztonságot ígérő, ám kevésbé szenvedélyes kapcsolatért. Valószínűleg igen.

Összességében egy megható, érzelmes, nagyon emberi könyvet olvastam. Meg is ragadott belőle pár idézet, a következő tetszett a legjobban:

"Néha olyan döntést hozunk, ami az adott pillanatban helyesnek tűnik, de amikor később visszatekintünk, nyilvánvalóan hibásnak érezzük."

img_20180331_145415.jpg

Mennyi idő alatt olvastam el?: A könyv első felét több hétig olvastam, a második fele két nap volt

Kiadó: 21. század kiadó

Oldalszám: 335 oldal

Pontozás: 7/10 (Bármennyire is tetszett a könyv második része, nem tudok több pontot adni, mivel számomra nehezen indult be, bár ennek biztos, hogy részese volt, hogy nagy elvárásokkal indultam neki a könyvnek)

 

Nálatok volt már, hogy egy jónak beharangozott könyv csalódást okozott?

 

Szép napot!

Marika

/A könyvet köszönöm a 21. század kiadónak/

Mákos guba torta madártej ízű krémmel

2018. május 14. - TesztelM

Még karácsonyra próbáltam keresni egy új sütemény receptet. Amikor rátaláltam erre a tortára, amiben a férjem két kedvenc édessége egyesül, nem volt kérdés, hogy ezt fogom megcsinálni. Nagyon jól sikerült, így azóta már többször is megcsináltam, most pedig megosztom a receptet, ami alapján csináltam. A receptet a mindmegette.hu oldalon találtam, de egy kicsit alakítottam rajta a mi igényeinkhez.

1524896939365.jpg

Hozzávalók:

A mákos gubához:

  • 10 db szikkadt kifli
  • 1 liter tej
  • 10 dkg vaj + 1 ek a kenéshez
  • 3 db tojássárgája
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 10 dkg cukor (vagy nálam ennek megfelelő édesítőszer)
  • 15 dkg darált mák
  • 5 dkg mazsola
  • reszelt citromhéj

A krémhez:

  • 4 db tojássárgája
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 10 dkg cukor (vagy ennek megfelelő édesítőszer)
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 kk vaníliaaroma
  • 4 dl tej
  • 15 dkg vaj

A tetejére:

  • 5 dl habtejszín
  • 2 csomag habfixáló
  • 1-2 evőkanál porcukornak megfelelő édesítőszer
  • 1 ek mák a díszítéshez

Elkészítés:

A mákos guba elkészítéséhez a kifliket felkarikázzuk, a tejet a vajjal összemelegítjük és belekeverjük az 5 dkg cukorral és vaníliás cukorral elkevert tojásokat.

A tejet összemelegítjük a vajjal, közben a tojások sárgáját elkeverjük az 5 dkg cukorral, vagy annak megfelelő édesítőszerrel, a vaníliás cukorral és a tejes tojáshoz keverjük. Lassú tűzön egy kicsit összefőzzük. Elvileg besűrűsödhet kicsit, nálam ez szinte alig látszott. 

A darált mákhoz citromhéjat és a cukor másik felét keverjük. Egy nagy tálban a kiflikarikákra öntjük a tejet, a mákot és a mazsolát. (Az eredeti recept szerint a felesleges tejet öntsük le, de én hagytam, hogy az egészet beszívják a kiflikarikák. 

Vajjal kikent, vagy sütőpapírral bélelt tepsibe, vagy tortaformába öntjük (én mindegyikkel kipróbáltam, bármelyikkel tökéletes.) Belenyomkodjuk a mákosgubát és 170 fokon kb. 30 percig sütjük.

1524896983457.jpg

A madártejes krémhez kikeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, a vanília aromával és a pudingporral a tojássárgákat. Felforraljuk a tejet, egy keveset ebből a tojássárgás krémhez keverünk, aztán az egészet összeöntjük és sűrűre főzzük. Ha kész, langyosra lehűtjük és a vajjal jól kikeverjük. Ezt a krémet kenjük a kihűlt gubára, így néhány órára a hűtőben pihentetjük.

A tejszínhabot felverjük a porcukorral és a habfixálóval. Az ügyesebb kezűek habzsák segítségével feldíszíthetik a tortát, én csak rákentem a tejszínhabot. A díszítése lehet még mák, de utoljára én például csokireszeléket használtam erre.

Mutatós, különleges és nagyon finom sütemény. Próbáljátok ki!

1525285663029.jpg

 

Szép napot!

Marika