TesztelM

Fiona Barton: Az özvegy - Könyvajánló

2017. szeptember 01. - TesztelM

Nagyon régen jelentkeztem már könyvajánlóval és sajnos most se olyat hoztam, amit szívből tudnék ajánlani. Az eleje tetszett, a közepe kicsit vontatott volt, a vége pedig letehetetlen, mert már nagyon érdekelt, hogy mi is lesz a vége. Viszont a befejezés mélyen megdöbbentő, nagyon beteg és felháborító. 

A könyv amiről sajnos tényleg nem igazán tudok pozitívan beszélni, az Fiona Barton: Az özvegy című könyve.

1502102760130.jpg

A történet egy kislány eltűnése körül forog. Bemutatja a történetet, a nyomozást az elrablással vádolt férfi özvegye, a nyomozó, az édesanya és egy újságíró szemszögéből. Már ez a sok szempont is elég kuszává és követhetetlenné tette számomra. Sokszor éreztem azt, hogy vissza kell néznem, hogy akkor most kiről is beszél és most ez mikor is van? És persze, hogy még egy kicsit megcsavarja a sok ember mellett még a két idősík között is el kell igazodnunk.

A két éves kislány eltűnése már magában egy szörnyű alap, de a hozzá kötött gyerekbántalmazás még nyomasztóbbá teszi az egész történetet. Az egyetlen ami miatt végig olvastam, hogy bíztam a pozitív befejezésben. Végig arra számítottam, hogy megkerül a kislány és kiderül, hogy minden rendben vele, hiába telik el 4 év, mire fény derül az igazságra. De sajnos csalódnom kellett. 

Sajnos ez most tényleg nagyon nem az én könyvem volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://tesztelm.blog.hu/api/trackback/id/tr3612791720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.