TesztelM

Pici Piacon jártam, sok szép dolgot láttam

2017. február 08. - TesztelM

Úgy vélem, hogy mi vidéken élők sok szempontból néha kicsit hátrányosabb helyzetben vagyunk, mint a fővárosiak. Nagyon sok szuper hely, vagy éppen programlehetőség van Budapesten, amiről nagyon sokan még csak nem is tudnak. Mi még akkor, amikor Patrik a pocakomban volt részt vettünk egy Várandós napon, amit egy budapesti babaáruház szervez és ott nagyon jól éreztük magunkat. Azóta folyamatosan nézem, hogy milyen különlegesebb programokon tudunk részt venni kisgyermekesként.1486374000680.jpgJó pár hónapja így találtam rá a következő eseményre, amire egyszer mindenképpen el akartam menni. Ez nem más, mint a Pici Piac. Most szombaton, végre mi is ott voltunk.

1486373566849.jpg

A Pici Piac nem más, mint egy olyan vásár, ahol dizájner baba-mama-gyerek termékeket lehet kapni. 50 magyar tervező, hazai termékei voltak kiállítva. Élmény volt végig menni az asztalok között, mivel itt nem a boltokban található tömegtermékek néztek vissza rám, hanem minőségi, kreatív, egyedi darabok. És mivel az itt lévők nem csak értékesítenek, hanem szeretettel készítik a termékeiket hihetetlen kedves és előzékeny volt mindenki és természetesen a szakmaki segítségnyújtás sem okozott senkinek sem problémát. Manapság sajnos túl sok olyan ember dolgozik a boltokban, akik nem tudnak és nem is akarnak emberekkel foglalkozni. 

1486553985378.jpg

Számomra volt pár ismerős tervező, hiszen a Mommy Mia boxnak volt egy Pici Piacos különkiadása, amit itt a blogomon is olvashattatok. De teljesen más élményt nyújtott, hogy ezeknek a kiállítóknak több termékét láthattam most és új tervezőket is megismerhettem.1486373828580.jpg

Sajnos nem tudtam minden kiállítót tüzetesen átnézni, mert azért bár volt segítség, aki közben vigyázott Parikra, de azért mivel alvásidőben voltunk, így mindig figyelek, hogy ne húzzuk túl a dolgokat és még időben haza tudjunk vele menni. Főleg, hogy fáradtan nem mindig viseli jól az autókázást és hát mégis csak egy kb. 80 km-es táv várt még ránk hazafelé. 

Azon túl, hogy kíváncsi voltam az egésznek a hangulatára és kivitelezésére, két másik okunk is volt, hogy részt vegyünk ezen a vásáron. Az egyik természetesen a vásárlás volt. Kifogytunk a Babyzoo-s termékeinkből ezért mindenképpen pótolni szerettük volna őket. Erre nagyon jó volt ez az alkalom, mert ilyen esetekben a legtöbb tervező készül valamilyen kedvezménnyel, hogy kedvet csináljanak a vásárláshoz. 1486374223652.jpg

A másik, ami miatt ott kellett lennünk, hogy személyesen találkozhassunk a Nobile babahálózsák megálmodójával, ugyanis nagyon kedvesen felajánlott Patriknak egy csodaszép hálózsákot kipróbálásra és ezt szerettük volna ott átvenni. A tapasztalatainkról természetesen majd részletesen beszámolok egy külön bejegyzésben.

1486373951788.jpg

1486373658727.jpg

Nagyon megtetszettek a BIBURI termékei. Már van egy memória kártyánk tőlük még a Mommy Mia dobozból, de még nem láttam, hogy milyen egyéb termékeket készítenek. Az ő asztaluk különösen lenyűgözött. Annyira cuki grafikákkal készülnek a dolgaik, hogy nálam telitalálat szinte mindegyik. 

1486373860231.jpg

1486373889637.jpg

Szerintem sokakban él egy olyan kép, hogy ha valami dizájner termék, akkor az biztos nagyon drága. Pedig ez nem feltétlenül igaz. Mert persze, valahol meg kell fizetni azt a munkát, amit valaki beletesz egy-egy kézzel készült dologba, de azért a minőségért érdemes többet adni. Főleg akkor, ha a kisbabánknak vásárolunk. Nem mindegy mit kenünk rá, mivel takarjuk be és mivel etetjük. A mai világba szerintem már a legtöbb anyuka odafigyel ezekre a dolgokra.

Tudatos anyukák, irány a Pici Piac! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://tesztelm.blog.hu/api/trackback/id/tr5012186324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.