Teljesen őszinte leszek, nem igazán tudok sminkelni. Pontosabban nem tudok sminkelni. Mostanában kezdett el érdekelni ez a dolog, de még csak gyerek cipőben járok vele. Szerintem egy kezem meg tudom számolni, hogy például eddig hány rúzsom volt életem során. Tényleg nem használtam, mert igazából nem is igazán szerettem eddig őket. Ennek több oka is van.

Az egyik, hogy sosem találtam olyan színt, amit igazán a magaménak éreztem volna. Túl sötét, túl világos, túl figyelemfelkeltő, túl "nem én vagyok". Valami sosem stimmelt.

Ezen kívül eddig egyik sem volt túl tartós. Én meg nem voltam ebben sosem elég erős, hogy figyeljek a tökéletes megjelenésre, így ha lejött, már nem vesződtem az újrakenéssel. Abban meg csak bíztam, hogy nem kenődik el.

Ott volt, még, hogy eleve egy kicsit mindig féltem a sminkeléstől, mert ha valaki nem szépen csinálja, azzal szerintem többet árt, mint használ. Még véletlenül sem szerettem volna, hogy valaki esetleg nevetségesnek tartson egy rosszul elkészített smink miatt.

Nagyon megörültem, amikor lehetőségem adódott, hogy részt vegyek a BigBag Pr Agencynél egy eseményen, ahol a Rimmel mutatta be legújabb rúzsait.Totálisan laikusként vettem részt ezen a rendezvényen. Egy kicsit sutának is éreztem magam ott, de attól függetlenül hihetetlen nagy élmény volt.

És akkor térjünk is rá a Rimmel Provocalips rúzsaira. Egyszerűen nincsenek rá szavak.

Úgy érzem, hogy megtaláltam azokat a rúzsokat, amiket én is tudok használni és nem csak tudok, hanem szívesen használok is. 5 féle színben lesznek kaphatóak a Provocalips rúzsai és abból kettőt is találtam, aminek a viselése közben jól érzem magam.

Ezek két fázisú rúzsok, amiknél először fel kell vinni az ajkakra a színt, ami nagyon egyszerű az applikátor segítségével, várni egy percet és egy hidratáló fedőréteggel fixálhatjuk. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ennek a hidratálónak elképesztő illata van.) A gyártó 16 órás tartósságot ígér, ami szerintem egy kis túlzás, de hihetetlen sokáig maradtak ugyanolyan szépek az ajkaim. Pedig ettem, ittam és mivel csókálló rúzsokról beszélünk, természetesen a férjem segített, hogy ezt a tulajdonságát is tudjam tesztelni, és jelentem valóban így van. Tökéletesen csókálló. :)

Összességében, azt kell mondanom, hogy mindenkinek nagyon tudom ajánlani ezeket a rúzsokat. Még azoknak is akik nem nagyon szokták az ajkaikat kifesteni, mert tényleg nagyon egyszerű a használata és baromi tartós eredményt érhetünk el vele. Én nem gondoltam, hogy valaha is találok majd egy olyan rúzst, amit ennyire szívesen és sűrűn fogok használni, de ami még ennél is hihetetlenebb számomra, hogy egy piros rúzs lesz az. Azt hiszem butaság volt eddig félnem tőle. És hölgyeim, a piros szín vonzza a csókokat! :)

A Rimmel Provocalips rúzsait szeptember végétől tudjátok megvenni kizárólag a DM üzleteiben. Mindegyik szín egy kis dobozban lesz kapható, amiket még két körömlakk és egy szempillaspirál is kiegészít. A doboz ára, ha jól tudom, 5990 Ft lesz. De megnéztem és a Glamour napokon lesz rá 50%-os kupon. Úgy mindenképpen érdemes lesz belőle beszerezni.

És van egy jó hírem, egy nyereményjátékot indítok, aminek a nyertese egy dobozt kaphat ajándékba. Ehhez nem kell mást tenni, csak likeolni a TesztelM és Rimmel Facebook oldalát ÉS az ITT található bejegyzést. A sorsolás szeptember 28-án lesz és a nyertest a poszt alá fogom kiírni.

Nem tudom, hogy ez a öregedésnek köszönhető-e (nem mintha olyan nagyon öreg lennék), de egyre jobban kedvelem a szépirodalmi olvasmányokat. Most Gombos Tünde Szerelemtánc könyvét olvastam el. Kicsit másra számítottam, mert már odaadtam édesanyámnak, aki igen hamar elolvasta előttem és természetesen azért amikor visszaadta elmondta, hogy neki nagyon tetszett, olyannyira, hogy még meg is könnyezte. Ez azért annyira nem különleges dolog, igen érzékeny típus, ugyanúgy ahogy én is, ebben mindenképpen rá ütöttem. Elég hamar képesek vagyunk elsírni magunkat egy filmen, könyvön. Szóval egy igazán sírós könyvre számítottam, viszont számomra nem volt az.

A Szerelemtánc külseje engem teljesen megfogott. Egyrészt nekem azért mégiscsak a kemény borítós könyvek a szívem csücskei. Sokkal jobban szeretem azokat a kezemben tartani, valahogy más érzést adnak. A borító is szuper, ráadásul a nagy betűkért is adnék plusz pontot, persze, csak ha pontoznom kellene. :)

Fülszöveg:

Mit tennél, ha találkoznál a szerelemmel? És vajon mit tesz Dávid, aki Budapest szívében önként vállalt magányban él? Képes ledönteni a saját maga által hosszú éveken át felépített falakat, vagy mindörökre szomorú múltja rabja lesz? Van-e elég bátorsága, hogy kockáztasson, és felvállalja akár a csalódás lehetőségét is, a boldogság váratlanul megcsillanó reményében? Mi helyes és helytelen, mi tisztességes és tisztességtelen, mi lehetséges és mi lehetetlen?
Miközben végighaladunk Dáviddal a válaszkeresés és döntés nehéz útján, észrevétlenül beszippant bennünket ez a szívet melengető történet.
Gombos Tünde megindító regényében egy huszonhét éves, végtelenül szomorú fiú bőrébe bújhatunk, aki egy angyali találkozás után lassacskán megbizonyosodik róla, hogy neki is jár a boldogság.

A történet rendkívül megható. Borzalmas belegondolni, hogy mit élhet át egy 27 éves fiú, akinek csak egy valakije van az életben és azt is elveszíti. Felfoghatatlan, hogy miként lehet úgy élni a mindennapjaidat, hogy senkivel nem tartasz semmilyen kapcsolatot. Nincs kit felhívni, nincs kivel ünnepleni, nincs semmi más az életeben csak a munka.

A könyv szerelmi oldala még inkább megérintett. Nagyon jó volt olyan szerelemről olvasni, ahol még fontos szerepe volt a fokozatosságnak. Ahol kissé talán  plátói helyzetből épül fel az egész. Igazából a kamasz éveimre emlékeztetett az egész. Ahogy távolról figyeled a kiszemeltedet, ábrándozol, de nem nagyon bízol benne, hogy ez még valaha is egy beteljesedett kapcsolat lesz. Annyira nem ez a jellemző manapság. Mostanában egy kép alapján mindent megítélünk, egy "Szia" után eljuthatunk az ágyba, aztán a "Viszlát"-ot már nem követi semmi. Nem tetszik ez a felgyorsult világ.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a szépet. Aki hisz abban, hogy a jó végül mégis elnyeri jutalmát. :)

A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak.

Rengeteg könyvet olvastam el az elmúlt pár évben. Különösen akkor, amikor mondhatjuk, hogy kicsit munkaköri kötelességem is volt a Librinél. Elárulom, hogy egyáltalán nem esett nehezemre. De sohasem gondoltam, hogy valamikor is lehetőségem lesz egy könyvet a megjelenése megkapni és véleményt írni róla. Annyira fantasztikus érzés volt kezemben tartani a még nem végleges munkaverziót, hogy el sem tudom mondani. A recenziós könyv amit az Álomgyár Kiadótól kaptam, nem más, mint George Cooper Gyalogút című könyve.

Fülszöveg:

A Magánügyből megismert magánnyomozó, Dave Bexley ismét úgy érzi, minek elvállalni egy ügyet, ha kettőt is lehet - aztán jön a többi magától. Először egy bánatos víg özvegy orvul meggyilkolt férjének gyilkosát kell előkeríteni, majd egy bájakkal erősen megáldott hölgy zsarolóit megállítani. Tetejében még megtalálja a titkosszolgálat is, hogy elveszett biológiai fegyverek után kutasson. És, mivel a nap 24 órából áll, képbe kerül a korábban eltűntnek hitt, titokzatos Leslie Morton is, és az általa hajszolt mágnesfegyver.
Bár Dave néha úgy érzi, csupán gyalog a sakktáblán - de tudjuk jól, akár egy gyalog is képes játékokat eldönteni.

Szeretem az izgalmas, ugyanakkor humorral tűzdelt történeteket, ezt a könyvet pedig tökéletesen fedi ez a két jelző. Izgalmas és humoros egyszerre. Ugyanakkor néha már egy kicsit erőltetett poénok is vannak benne. Bár ugye kinek, mi a mulatságos. Nem vagyunk egyformák lehet másnak éppen ez fog benne tetszeni.

A főhőst nagyon bírtam. Laza, éles eszű, szerethető. Kissé szarkasztikus is, ez adja a legtöbb poént a könyvben. A segítő társa viszont kifejezetten idegesítő. Természetesen a legtöbb főhős mellé kell egy szerencsétlen balek, aki mellett még jobban kidomborodnak az érdemei. Hát ez itt is abszolút bejött. 

Az, ami a legkevésbé tetszett nekem a rettenetesen hosszan, részletesen és annyira nem hétköznapi nyelven megfogalmazott leírások voltak. Túl sok volt belőle és ez inkább idegesített, mint szórakoztatott. Ha ezekből kevesebb lett volna, sokkal élvezhetőbb lenne számomra az olvasmány. A végén, a cselekmény kiteljesedése, ahol minden kiderül és minden eldől, konkrétan annyira részletes és kusza volt, hogy nagyjából semmi nem maradt meg bennem, alig tudnám csak elmesélni. Már majdnem unalmassá vált az a rész. Ami nagy kár, mert az előtte való részek viszont kifejezetten izgalmasak voltak.

Összességében azt kell mondanom, hogy a kisebb "kellemetlenségek" ellenére, azért tetszett a Gyalogút. Így utólag belegondolva, lehet, hogy egy kicsit pasis könyv. Ők talán jobban értékelik azt a fajta humort, ami benne van.

Akinek esetleg tetszik a történet, biztosan érdemes elolvasnia George Cooper előzőleg megjelent Magányügy című könyvét is, amiben szintén Dave Bexley a főhős.

A Gyalogút a Libri és a Bookline oldalán is 20% kedvezménnyel már előrendelhető!

Nagyon köszönöm az Álomgyár Kiadónak ezt a fantasztikus élményt, amit ezzel az előolvasással okoztak nekem! 

Nagyon régen jelentkeztem már könyvajánlóval és sajnos most se olyat hoztam, amit szívből tudnék ajánlani. Az eleje tetszett, a közepe kicsit vontatott volt, a vége pedig letehetetlen, mert már nagyon érdekelt, hogy mi is lesz a vége. Viszont a befejezés mélyen megdöbbentő, nagyon beteg és felháborító. 

A könyv amiről sajnos tényleg nem igazán tudok pozitívan beszélni, az Fiona Barton: Az özvegy című könyve.

A történet egy kislány eltűnése körül forog. Bemutatja a történetet, a nyomozást az elrablással vádolt férfi özvegye, a nyomozó, az édesanya és egy újságíró szemszögéből. Már ez a sok szempont is elég kuszává és követhetetlenné tette számomra. Sokszor éreztem azt, hogy vissza kell néznem, hogy akkor most kiről is beszél és most ez mikor is van? És persze, hogy még egy kicsit megcsavarja a sok ember mellett még a két idősík között is el kell igazodnunk.

A két éves kislány eltűnése már magában egy szörnyű alap, de a hozzá kötött gyerekbántalmazás még nyomasztóbbá teszi az egész történetet. Az egyetlen ami miatt végig olvastam, hogy bíztam a pozitív befejezésben. Végig arra számítottam, hogy megkerül a kislány és kiderül, hogy minden rendben vele, hiába telik el 4 év, mire fény derül az igazságra. De sajnos csalódnom kellett. 

Sajnos ez most tényleg nagyon nem az én könyvem volt.