Betegnek lenni sohasem jó dolog. Szerencsére én nagyon ritkán gyengélkedem, már emiatt a szó miatt is. Nem szeretem a gyengeséget és nagyon nehezen viselem a kiszolgáltatott helyzetet. Főleg, ha még segítséget is kell kérni. És hát sajnos erőtlenül fekve sajnos nem nagyon lehet más tenni. 

Arra sem emlékszem, hogy mikor voltam utoljára lázas beteg, talán olyan 7-8 éve. Egy-két enyhe megfázás persze volt, de azok ahogy jöttek úgy mentek is. Most viszont bepótoltam ezt a pár évet és egyben kijött rajtam. Több mint egy hétig próbáltam kikeveredni egy mandulagyulladásból, úgy, hogy az első 5 napban folyamatosan csak romlott az állapotom. 

Több szempontból is szörnyű volt. Egyrészt betegség idején jön rá az ember, hogy mennyire természetesnek veszünk bizonyos dolgokat. Pedig hihetetlenül hálásnak kéne lennünk minden egyes egészségben eltöltött napért. Most az, hogy lenyeljek egy korty teát iszonyatos kínokat jelentett. De tényleg. És mindezt 3-4 napon keresztül. Nem vagyok egy elhagyós fajta, de a legrosszabb napon például a reggeli gyógyszereim és vitaminjaim bevétele 20 percig tartott, pedig ez kb. 6-8 tablettát jelent.  És persze pár nap után úgy nézett ki a konyhapult mint egy patika. Azt se lehet mondani, hogy legalább pihentem egy kicsit, mert kb. 4 napig alig tudtam aludni. Főleg az éjszakai alvás okozott problémát, mert valamikor az orromon képtelen voltam levegőt venni, ha viszont a számon vettem, akkor még sokkal rosszabb lett a torkom és az ébresztett fel. 

És itt jön, hogy hogyan is lehet ezt megoldani, úgy, hogy közben el kellene látni egy másfél éves kisfiút? Hát csakis segítséggel. Szerencsére nagyon jó apukája van Pariknak, akivel csodásan el is tudnak lenni. Viszont ilyenkor derül ki az is, hogy a férj, aki mindennel képben van, nem is biztos, hogy így van. Mert hát ugye hol is tartunk ezt? Hova is szoktuk azt tenni? Mit is kell a gyerekre adni? Mit adjak neki reggelire, uzsonnára, ebédre? És higgyétek el nálunk még tényleg nagyon is kiveszi a férjem a részét. Hihetetlen nagy segítség tud nekem lenni. De azért teljesen más az, ha valaki a kezed alá dolgozik, mintha mindent neked kell egyedül elvégezned. 

Meg persze ott vannak még a nagymamák, keresztszülők. Most ezen a héten nálunk szinte mindenkit be kellett vetni azért, hogy én legalább két-három napot tudjak kicsit feküdni, mert igazából nagyon nem is volt erőm, hogy ellássam a Patrikkal kapcsolatos feladatokat.

Elég panaszkodósnak tűnik ez a bejegyzésem, de valójában nem ez vele a célom. Hanem az, hogy kifejezzem a tiszteletem azok iránt a szülők iránt, akik lázas betegen is képesek gondoskodni a gyermekeikről. El sem tudom képzelni, hogy mi lehet azzal akinek nincsen semmilyen segítsége. 

A lényeg, hogy mandulagyulladás tesztelve és egyáltalán nem ajánlom senkinek! Jó egészséget mindenkinek! :)

Sokszor jártam már úgy, hogy elolvastam egy könyvet és arra emlékeztem, hogy nagyon nagy élményt nyújtott, de hogy pontosan mi is volt a cselekmény és hogy zajlottak az események az kiesett. Így voltam Cecelia Ahern A szerelem kézikönyve című könyvével is. Tudtam, hogy nagyon tetszett, mert egy barátnőmnek meg is vettem régebben karácsonyra. Most az ő könyvespolcán futottam megint bele és kedvet kaptam hozzá, hogy újra felelevenítsem ezt a történetet. Nem sokszor szokott velem előfordulni, hogy valamit kétszer olvassak el, de rá kell jönnöm, hogy ez nem is olyan rossz dolog. Bár most nem tudtam magam olyan gyorsan átrágni magam rajta, mivel most már akad valaki, aki néha megállj szab a pihenőimnek, de így pár év után is ugyanúgy szerettem ezt a könyvet.

A történet egy fiatal lányról szól, Christine Rose-ról, aki egy önzetlen és segítőkész ember. Éppen ezért, amikor a szeme láttára próbál valaki öngyilkos lenni és leugrani egy hídról, nem tudja tétlenül végignézni. Főleg, hogy valakin pár nappal korábban nem tudott ugyanilyen helyzetben segíteni. Most viszont Adam Basil-re hatással lesz. Alkut kötnek, hogy Christine a férfi 35. születésnapjáig bebizonyítja, hogy igenis érdemes élni, mert az élet tele van szépségekkel. De valóban sikerülhet ez 2 hét alatt? 

Bár elég nyomasztó szituációval indul a könyv mégis tele van humorral, érzelemmel és rendkívül szórakoztató. Az egyik kedvenc könyvem, tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom. 

Másodszori olvasásra, már nem csak a történetre tudtam figyelni, hanem a cselekmény néha el is gondolkodtatott. Vajon hányan képesek megtenni, hogy kilépjenek egy kapcsolatból, ami már nem működik? Ha nincs bántalmazás, veszekedés, semmilyen komoly probléma, de szenvedély sincsen. Te maradnál a biztos, de boldogtalan kapcsolatban, vagy esélyt adnál magadnak az igazi boldogságra? 

Már hónapok óta vannak olyan gondolataim, amikor azt érzem, hogy rám férne egy kiadós tisztítókúra. Elég sokszor volt indokolatlan teltségérzésem, olyankor úgy érztem magam mint egy lufi. Talán egy picit annak is látom magam. Van némi gyanúm, hogy a szervezetem nem igazán van jó barátságban a gluténnal. Vagyis voltam olyan nem orvosi vizsgálaton még Patrik születése előtt, ami ki is mutatta, de mivel nem vittem túlzásba ezért nem nagyon foglalkoztam vele. Az utóbbi pár hónapban viszont egy kicsit eleresztettem magam és lassan minden étkezéstől rosszul éreztem magam. Így arra jutottam, hogy most valami kicsit drasztikusabb változást szeretnék eszközölni. Azt vettem észre, hogy nekem azok mennek igazán. 

Ezért egy igazi tisztítást kerestem, így akadtam rá erre a léböjt kúrára. Van már tapasztalatom ilyen téren, bár ott egy Candida diétát megalapozva kellett különböző folyadékokat bevinni, de az csak 2-3 napig tartott. Komoly volt az elhatározásom, ezért bíztam benne, hogy az 5 nap sem fog problémát okozni. Főleg, hogy közérzet javítást is reméltem ettől az egésztől. 

Így nézett ki az  napos Fitness program:

• Az első nap: Búzafűlé: Hát én egy kicsit jobbra számítottam. Nekem nem igazán jött be az íze. Nem volt  könnyű az egész üveget meginni. 
• A második nap: Zöldséglé: Nagyon hasonlított a paradicsomlevesre, az állagában is. Finom volt, de kicsit túl erős az utóíze, ami talán zeller volt.
• A harmadik nap: Ananászlé: Ezt a napot vártam a legjobban. Szeretem az ananászlevet és ez pedig egy különösen finom ananászlé volt.
• A negyedik nap: Céklalé: Egy kicsit tartottam tőle, hogy nem lesz finom, de ez is ízlett.
• Az ötödik nap: Sárgarépalé: Egyáltalán nem volt rossz, szimplán sárgarépa íze volt. 

Minden nap csak a meghatározott levet lehetett inni és mellé le volt írva, hogy mennyi rozskenyeret szabad elfogyasztani. Én minden esetben pirítóst csináltam belőle, mert úgy kifejezetten finom volt. 

Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a pár nap igazolta azt, amit eddig is tudtam, hogy én szeretek enni. Szeretem az ízeket, a finom ételeket és italokat. Ez az öt nap azért elég hosszú volt. Bár egy kicsit segített, hogy nem végig ugyanazt az italt kellett inni, de néha azért hatalmas önuralomra volt szükségem ahhoz, hogy ne harapjak bele a férjemnek és a kisfiamnak készített ételekbe. Főleg, hogy Patrik nagyon jószívű kisfiú és elég gyakran szeretne minket is megetetni azzal az étellel, amit ő is eszik. Ember legyen a talpán, aki ilyenkor visszautasít egy ártatlan szemű kis tüneményt, főleg, hogy éhes és valami finomságot próbálnak a szájába tuszkolni. Szóval tényleg voltak kemény periódusok. 

De kibírtam. Ami nem volt leírva, de én engedélyeztem magamnak, az majdnem minden nap egy pohár csalán, kamilla, vagy zöld tea volt, mindenféle ízesítés nélkül. Ebben a hidegben nagyon jól esett egy meleg ital. Kicsit olyan főtt étel hatást keltett bennem.

Hát nem tudom, hogy mennyire sikerült valóban méregtelenítenem, mert amit mindenki gondol ilyenkor, hogy természetes velejárójaként majd egyfolytában látogathatjuk a mellékhelyiséget, az nálam teljesen elmaradt. Sőt néha még talán kevesebbet is jártam ki. Az viszont biztos, hogy a haspuffadásom elmúlt. És természetesen kilóktól is szabadultam meg. Szám szerint 3,5 kg ment le. Természetesen ez még édes kevés és őszintén nem kerültem még abba az állapotba, hogy büszkén vállalnám a testem, de mivel azért van látványos változás, ezért mutatom csak meg ezt a képet. 

Arra biztosan jó volt ez az 5 nap, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy van akaraterőm és amit elhatározok, azt véghez is tudom vinni. De őszintén, egyenlőre úgy gondolom, hogy nem valószínű, hogy ezt legközelebb is végigcsinálnám. 

Viszont azóta, hogy ezt befejeztem máshogy étkezek, jobban odafigyelek arra, hogy mikor mit eszek. És egy újabb dolgot próbálok most ki két héten keresztül, de azt hogy mit is pontosan, azt majd később hozom nektek egy új bejegyzésben. :)

Úgy vélem, hogy mi vidéken élők sok szempontból néha kicsit hátrányosabb helyzetben vagyunk, mint a fővárosiak. Nagyon sok szuper hely, vagy éppen programlehetőség van Budapesten, amiről nagyon sokan még csak nem is tudnak. Mi még akkor, amikor Patrik a pocakomban volt részt vettünk egy Várandós napon, amit egy budapesti babaáruház szervez és ott nagyon jól éreztük magunkat. Azóta folyamatosan nézem, hogy milyen különlegesebb programokon tudunk részt venni kisgyermekesként.Jó pár hónapja így találtam rá a következő eseményre, amire egyszer mindenképpen el akartam menni. Ez nem más, mint a Pici Piac. Most szombaton, végre mi is ott voltunk.

A Pici Piac nem más, mint egy olyan vásár, ahol dizájner baba-mama-gyerek termékeket lehet kapni. 50 magyar tervező, hazai termékei voltak kiállítva. Élmény volt végig menni az asztalok között, mivel itt nem a boltokban található tömegtermékek néztek vissza rám, hanem minőségi, kreatív, egyedi darabok. És mivel az itt lévők nem csak értékesítenek, hanem szeretettel készítik a termékeiket hihetetlen kedves és előzékeny volt mindenki és természetesen a szakmaki segítségnyújtás sem okozott senkinek sem problémát. Manapság sajnos túl sok olyan ember dolgozik a boltokban, akik nem tudnak és nem is akarnak emberekkel foglalkozni. 

Számomra volt pár ismerős tervező, hiszen a Mommy Mia boxnak volt egy Pici Piacos különkiadása, amit itt a blogomon is olvashattatok. De teljesen más élményt nyújtott, hogy ezeknek a kiállítóknak több termékét láthattam most és új tervezőket is megismerhettem.

Sajnos nem tudtam minden kiállítót tüzetesen átnézni, mert azért bár volt segítség, aki közben vigyázott Parikra, de azért mivel alvásidőben voltunk, így mindig figyelek, hogy ne húzzuk túl a dolgokat és még időben haza tudjunk vele menni. Főleg, hogy fáradtan nem mindig viseli jól az autókázást és hát mégis csak egy kb. 80 km-es táv várt még ránk hazafelé. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Azon túl, hogy kíváncsi voltam az egésznek a hangulatára és kivitelezésére, két másik okunk is volt, hogy részt vegyünk ezen a vásáron. Az egyik természetesen a vásárlás volt. Kifogytunk a Babyzoo-s termékeinkből ezért mindenképpen pótolni szerettük volna őket. Erre nagyon jó volt ez az alkalom, mert ilyen esetekben a legtöbb tervező készül valamilyen kedvezménnyel, hogy kedvet csináljanak a vásárláshoz. 

A másik, ami miatt ott kellett lennünk, hogy személyesen találkozhassunk a Nobile babahálózsák megálmodójával, ugyanis nagyon kedvesen felajánlott Patriknak egy csodaszép hálózsákot kipróbálásra és ezt szerettük volna ott átvenni. A tapasztalatainkról természetesen majd részletesen beszámolok egy külön bejegyzésben.

Nagyon megtetszettek a BIBURI termékei. Már van egy memória kártyánk tőlük még a Mommy Mia dobozból, de még nem láttam, hogy milyen egyéb termékeket készítenek. Az ő asztaluk különösen lenyűgözött. Annyira cuki grafikákkal készülnek a dolgaik, hogy nálam telitalálat szinte mindegyik. 

Szerintem sokakban él egy olyan kép, hogy ha valami dizájner termék, akkor az biztos nagyon drága. Pedig ez nem feltétlenül igaz. Mert persze, valahol meg kell fizetni azt a munkát, amit valaki beletesz egy-egy kézzel készült dologba, de azért a minőségért érdemes többet adni. Főleg akkor, ha a kisbabánknak vásárolunk. Nem mindegy mit kenünk rá, mivel takarjuk be és mivel etetjük. A mai világba szerintem már a legtöbb anyuka odafigyel ezekre a dolgokra.

Tudatos anyukák, irány a Pici Piac! :)

Szeretem a sütőtököt és szerencsére Patrik is, viszont a férjem nem igazán. Mivel a szüleim vidéken élnek és termesztenek, ezért tudok tőlük mindig hozni. Természetesen mindig egy egészet meg is sütök egyszerre, viszont azért ahhoz elég nagyok ezek a zöldségek, hogy ketten meg tudjuk enni. Bár Patrik elég rendesen tudja pusztítani cuki "NyamNyam"-ok kíséretében, de találnom kellett valami más lehetőséget, hogy átalakítva a párom is tudjon belőle enni. A kísérlet többszörösen is sikeres volt, eddig két recept is átment a próbán.

Sütőtökös pogácsa

Ezt a receptet a konyhalal.cafeblog.hu oldalon találtam. 

Hozzávalók:

• 45 dkg sütőtökpüré
• 10 dkg vaj
• 1 dl tej
• 3 dkg élesztő
• 40 dkg liszt
• 1 tk cukor
• 2 ek só

 

Elkészítés:

Az vajat összemorzsoljuk a liszttel, ebbe beleöntjük a tejben felfuttatott élesztőt és a sütőtökpürét. Összegyúrjuk és 1 órát hagyjuk kelni. 

Ezután lisztezett deszkán kinyújtjuk és 2-3-szor hajtogatjuk. Majd kinyújtjuk ujjnyi vastagra és pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. A tetejét felvert tojással megkenjük és magokkal megszórjuk.

180 °C-ra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.

Megjegyzés: A sütőtök édessége miatt szerintem érdemes egy kicsit több sót tenni bele, hogy lehessen érezni rajta. Nekem sajnos inkább sótlan maradt most. 

A tetejét tejjel kentem meg, de a tojást ajánlom, hogy szebb, fényesebb legyen.

A sütőtök ízét egyáltalán nem lehetett érezni, így olyanoknak is lehet adni, akik egyáltalán nem szeretik ezt a zöldséget. Nagyon puha és nagyon ízletes pogácsa lett.

 

Sütőtökös piskótatekercs:

Ezt a receptet a jadekonyha.blogspot.hu oldalon olvastam.

Hozzávalók:

• 15 dkg liszt
• 1/2 teáskanál szódabikarbóna
• 1/2 teáskanál sütőpor
• 1/2 teáskanál őrölt fahéj
• 1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg
• 1/4 teáskanál só
• 3 tojás
• 18 dkg cukor
• 2,5 dl sütőtökpüré
• 10 dkg durvára vágott dió

Krém:

• 20 dkg krémsajt
• 10 dkg porcukor
• 5 dkg vaj
• 1 teáskanál vaníliakivonat

 

Egy tálba öntjük a száraz hozzávalókat. Egy másik tálban habosra keverjük az egész tojásokat a cukorral, ezután belekeverjük a sütőtökpürét. Óvatosan hozzákeverjük a lisztes keveréket. Az így kapott piskótaszerű tésztát egy sütőpapírral kibélelt nagyobb tepsibe öntjük és megszórjuk a dióval. 190 °C-ra előmelegített sütőben 13-15 perc alatt készre sütjük.

A megsült tésztát még melegen konyharuha segítségével felcsavarjuk és így kihűtjük.

A krém hozzávalóit habosra keverjük. A kihűlt piskótát kicsavarjuk és megkenjük a krémmel, majd visszacsavarjuk. Szeletelés előtt hagyjuk hűtőben legalább egy órát állni.

Megjegyzés: Én a krémhez most megmaradt mézes krémes krémet használtam és azzal is nagyon finom volt. Ez is bizonyítja, hogy érdemes néha kísérletezni és személyre szabni a recepteket. Én szinte mindig alakítok rajta egy picit, alkalmazkodva a családom ízlésvilágához.