Szülőnek lenni csodálatos dolog, de hatalmas felelősség. Eldönteni, hogy mi a legjobb a gyermekünknek szerintem nem egyszerű feladat. Már azután, hogy megfogan bennünk egy élet számtalan döntés áll előttünk. Mit, hogy csináljunk a várandósság alatt? Hol, kivel, hogyan szüljünk? És ez még csak a kezdet. Természetesen a szülés után napi szinten kell döntenünk számtalan esetben.

Patrik szombaton lett 2 éves, így engem már jó ideje foglalkoztat, hogy mi lesz velünk ezután. Nem szoktam többes számban beszélni, itt most tényleg az ő és az én lehetőségeimről is mérlegelnem kellett. Természetesen nem csak magam miatt van ez, hiszen a külvilág is sok esetben ráerősített erre a kérdéses helyzetre. Már nagyjából az első szülinap után megindultak a kérdések, hogy mikor szándékozok visszamenni dolgozni? Akkor még nagyon egyszerű volt mindenkit leszerelni, hogy még van időm eldönteni, hiszen két éves kora előtt semmiképpen nem szeretném beadni őt sehova. 

És persze az is hatással volt rám, hogy a körülöttem hasonló korú gyermekkel otthon lévő anyukák többsége már újra dolgozik, vagy tudja, hogy mikor áll munkába és a gyerkőc is már be lett íratva a bölcsődébe.

Több oka is van annak, hogy jelen állás szerint Patrik nem lesz bölcsődés. 

Az első és legfontosabb indok az az, hogy úgy vélem mindkettőnknek ez a legjobb. Azt érzem, hogy jelenleg elég vagyok a kisfiam számára és minden napot tartalmasan tudunk együtt eltölteni. (Természetesen ha ez változni fog, akkor mindenképpen változtatunk.) Úgy gondolom, hogy az első 3 év az, amit szeretnék kihasználni, hogy még nem befolyásolja semmi, ne vigye el semmi, ne vegye fel a rossz szokásokat mástól. Úgy érzem, hogy ez az időszak határozza meg a későbbi kapcsolatunk alapjait, próbálom minél belsőségesebbnek megtartani.

A másik, hogy a munkahelyem pont annyi alkalmazott van, amivel működőképes, így sajnos, ha bármikor betegség miatt otthon kellene maradnom, azt nem bírná ki. Én lelkiismeretes munkaerőnek tartom magam, lojális vagyok a cégemhez, ebből adódóan nem akarok neki rosszat és természetesen a kolléganőimnek sem. És mivel azért szeretnénk majd kistestvért, az új munkahely sem jó opció, mert hogy keressek más lehetőséget, ha tudom, hogy 1 évnél tovább nem valószínű, hogy ott maradnék szülés előtt.

A leginkább az bosszant, ha azzal jönnek, hogy hát ha mi megtehetjük, hogy itthon maradjak, akkor jó nekünk és csináljuk. Én inkább úgy gondolom, hogy nem akarom azt megtenni, hogy lemondjak a gyermekem első dolgairól és hagyjam, hogy valaki más nézze végig helyettem. Tudatosan vállaltunk a férjemmel kisbabát. Mindent úgy csinálunk vele, neki, érte, ahogy mi a legjobbnak látjuk. Szerintem mindenki tehetne ugyanígy. Nincsenek egyforma gyerekek, családok, élethelyzetek. Mindenkinek más a jó. Nekünk ez.

(A képek forrása a Pixabay)