TesztelM Blog

Mommy Mia - 2017 március

2017. március 29. - TesztelM

Mostanában nem igazán van szerencsém a Mommy Mia boxok terén. A múltkor a doboz érkezett sérülten, most viszont először azt gondoltam, hogy meg sem fog érkezni. Ugyanis a meghirdetett szállítási napon nem kaptam semmilyen értesítést a fuvarozótól. Mivel másnap 15-e volt, ezért még két napot kellett várnom, mire végül a kezemben tarthattam a dobozomat. Vagyis Patrik dobozát. :) Természetesen tudom, hogy akadhatnak fennakadások, a szállítást illetően, de mivel eddig mindig a szerencsések között lehettem, így kicsit csalódott voltam, hogy most átkerültem a másik oldalra. :)

A lényeg, hogy mégis van egy Mommy Mia Miniknek való dobozunk a 2017 márciusi kiadásból.

Most már 3 kategóriában kapható, hogy még inkább megtalálhassa minden szülő a gyermekéhez leginkább passzoló csomagot. Van BABY 0-1 éves korig, MINI 1 és 3 éves kor között és OVIS, ami 3-6 közötti lurkóknak ajánlott. Az első kettő a megszokott csomagolást kapta, viszont a harmadikat már ovis zsákban szállítják. Amit nagyon sajnálok, hogy mire eljutottam oda, hogy az egyel nagyobb dobozt rendeljem, addigra tovább fejlődtek és így megint lecsúsztunk a cuki nyuszis tornazsákról. Jó ötletnek tartanám, ha lenne lehetőség választani doboz és tasi között. Szeretem a türkiz-fehér tárolókat, de most már szívesebben gyűjteném a zsákokat. A 3-6 év azért még messze áll tőlünk, így egy darabig még biztos nem tudok majd hozzájutni sajnos.1490001981966.jpg

A mostani termékekkel elégedett vagyok, de az nincs bennem, hogy minden termék telitalálat lenne. Örülök, hogy megismerhettem őket, de ha nem csak az lenne a célom, hogy mint blogger sok terméket, céget, gyártót ismerjek meg, akkor lehet, hogy egy kicsit csalódott lennék. Bár azért, az első pár doboznál ennél sokkal erősebben élt bennem ez az érzés. Azóta szerintem sokkal jobb dolgokat sikerül a dobozokba csempészni. Szóval mondhatni, hogy inkább kettősek az érzéseim, de mivel nagyon szeretem a meglepi dobozok adta érzéseket és azért a termékeket is tudjuk majd használni, így mégis a pozitív felé billen a mérleg. :)

A MINI Box tartalma:

  • Fabulaszappan Babaszappan (90 g): A Fabulaszappannak nekem nagyon tetszik a grafikája. Mindkét termék ami a dobozban volt szép és aranyos csomagolást kapott. A szappan a kibontás után is nagyon szép látványt nyújt. Annyira, hogy először nem volt szívem kipróbálni, de azért hajtott a kíváncsiság, így megnéztem. Nagyon jól habzik, kellemes enyhe gyógynövény illata van. Azt nem tudnám megmondani, hogy melyik virág illata dominál inkább, de nekem tetszik. Szépen tisztít, nem vettem észre, hogy nagyon szárítana.1490614092961.jpg 
  • Fabulaszappan Krémdezodor (60 ml): Az egyik kedvencem ebből a dobozból. Bár nem a legkényelmesebb egy dezodort tégelyből használni, de a hatása és az illata mindenért kárpótol. Éjszakára nem szeretek dezodort használni, viszont ezt, mivel csak természetes anyagokat tartalmaz nyugodtan használhatom.1490004923996.jpg 
  • Veru Kisszériás képeslap: Nagyon aranyos designja van, de mivel én nem írok képeslapot, így nem is igazán tudom majd használni. Talán esetleg valamilyen dekoráció, vagy képkészítés kiegészítője még lehet belőle. 1490004850347.jpg 
  • CaoNatur Baby Babatestápoló (200 ml): Így utólag egy kicsit sajnálom, hogy nem kezdtük el csecsemő korban a babamasszázst. Valamiért mindig tartottam tőle. Attól, hogy nem jól csinálom, Patrik megfázik a meztelenkedéstől, vagy csak türelmetlen lesz és nem tetszik neki. Most télen, viszont egy kicsit kiszáradt a hidegben a bőre és elkezdtem kenni neki, amit hihetetlenül élvezett. Annyira, hogy minden este igényelte, már a testápolós flakon felmutatására elkezdett lelkendezni. Nagyon édes volt. :) Erre egy nagyon jó krémünk volt itthon, éppen ezért testápoló terén elég kritikus vagyok. Egy babatestápolóval szemben is ugyanazok az elvárásaim, mint a sajátomnál. Gyorsan szívódjon, hidratáljon és ne legyen bántó illata. Ezek számomra a legfontosabbak. A CaoNatur terméke ebből kettőt tökéletesen teljesít, de sajnos a felszívódást tekintve nem a legjobban teljesít. Viszont amikor használtuk nagyon pihe puha bőrt eredményezett. 1490004900296.jpg 
  • Masnicollection Tavaszi designer sál: Nagyon szép ez a sál. Tetszik az anyag, a minta, a design. Majd még kiderül, hogy melyikünk fogja használni és hogyan. :) 
  • SzóKiMondóka Móna Manó Mesék mesekönyv: Ötletesnek találom a könyvet, bár most még Patriknak egy kicsit nőni kell hozzá. De a későbbiekben nagy segítség lehet, majd akkor is, amikor majd az olvasás tanuláshoz érkezünk el. Ahogy látom az időt rohanni, talán nincs is olyan messze. :) 

    1490725129784.jpg

    1490004732165.jpg



Ezeken kívül természetesen most is találhatunk a csomagban kuponokat az összes termékhez, hogy ha megszerettük őket, kedvezőbb áron tudjuk pótolni. Ezeken kívül még 5 babás termékhez kínálnak kedvezményre jogosító kódot. kuponok.jpg

Ja és azt még nem is említettem, hogy V.I.M. Mami lettem, ugyanis ez volt az 5. doboz, amit megrendeltem. Hogy pontosan milyen előnyökkel jár majd, arról csak később tudok beszámolni, mert a lányok is külön küldik majd az ehhez kapcsolódó kártyát és talán a leírást is. Az biztos, hogy valamiféle kedvezmények várnak majd rám. :)

Így részletesen bemutatva a termékeket azt kell mondanom, hogy talán nem is igazán panaszkodhatom, mivel szinte az összes termékkel elégedett vagyok. Talán az váltotta ki belőlem ezeket az érzéseket, hogy kevesebbnek tűnt a termék, a doboz ára viszont egy kicsit magasabb lett. De az biztos, hogy akármi is történik, én nagyon szeretem a Mommy Mia boxokat. Azt ajánlom, hogy legalább egyszer minden anyuka ajándékozza meg magát és gyermekét egy Mommy Mia élménnyel. :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása